Ismered a tetrazzinit? Ez a csirkés-tésztás egytálétel lesz az új kedvenced!

2024. október 17.
A tetrazzini olasz-amerikai tésztaétel, ami a '90-es évek egyik nagy slágere volt, az elmúlt években azonban egyre többen újra előveszik. A tepsiben összesült tésztás egytál pofonegyszerű és elég gyors is, ráadásul minden megvan benne, ami csak kell!

A tetrazzini a ’90-es évek egyik nagy kedvence volt, majd néhány évre méltatlanul a feledés homályába veszett, hogy most újult erővel térjen vissza! A tetrazzini tulajdonképpen egy olasz-amerikai rakott tészta, amelynek legnagyobb előnye, hogy elképesztően gyorsan és egyszerűen elkészíthető. A tésztához gomba és valamilyen hús (itt csirke) kerül, majd bőséges besamel (vagy béchamel) szósszal öntjük nyakon, hogy krémes, gazdag komfortételt kapjunk. A tetrazzini akkor a legpraktikusabb, ha boltban vásárolt grillcsirkéből készül, hiszen így a hús sütésével sem kell bajlódnunk, de természetesen mi is lesüthetünk hozzá húst – ebben az esetben valamivel tovább fog tartani a dolog. Fontos viszont, hogy tojással készült tésztát használjunk hozzá, így még selymesebb, krémesebb lesz a végeredmény.

A tetrazzini nagy mennyiségben, előre elkészíthető, a maradékból pedig még napokkal később is jóllakhatunk, ráadásul elég gyerekbarát receptnek számít, szóval a kicsiknél is érdemes lehet próbálkozni vele.  Tökéletes őszi komfortétel!

Csirkés tetrazzini

Hozzávalók:

A tetrazzinihez:

  • egy 1-1,5 kg-os grillcsirke húsa lefejtve „tépett” húsként
  • 500 gramm tojásos tészta (pl.: vékonyabb vagy szélesebb metélt)
  • 500 gramm gomba felszeletelve
  • 1/4 csésze reszelt parmezán

A szószhoz:

  • 1/4 csésze olvasztott vaj
  • 1/3 csésze finomliszt
  • 2 csésze zsíros tej
  • 1,5 csésze csirke alaplé
  • 2 tk. só
  • 1/4 csésze száraz fehérbor

Elkészítés:

  1. A sütőt melegítsük elő 180 fokra! Készítsük elő az alapanyagokat: főzzük meg a tésztát, tépkedjük le a grillcsirke húsát (vagy süssük meg a csirkehúst, ha nem tudtunk grillcsirkét szerezni) és pirítsuk le a szeletekre vágott gombát!
  2. A szószhoz egy kisebb magas falú serpenyőben olvasszuk fel a vajat közepes láng felett! Szitáljuk bele a lisztet és keverjük alaposan össze. Főzzük pár percig, hogy kifőzzük a szószból a lisztes ízt. Fokozatosan adjuk hozzá a zsíros tejet és az alaplevet felváltva, amíg selymes, sűrű szószt kapunk! Ízesítsük sóval, majd adjuk hozzá a fehérbort is! Ha túl sűrű a szósz, még egy kevés alaplével vagy fehérborral hígíthatjuk.
  3. Állítsuk össze a tetrazzinit! Keverjük össze a kifőtt tésztát kb. 1 csészényi szósszal! Halmozzuk a szószos tésztát egy magas falú tepsibe, majd oszlassuk el rajta a pirított gombát és ismét öntsük le a maradék szósz felével. Ezután halmozzuk rá a csirkét is, és öntsük rá a szósz maradékát. Végül szórjuk meg bőségesen reszelt parmezánnal!
  4. Süssük a tésztát 30 percig, amíg aranybarna lesz! Szükség esetén tálaláskor még ízesítsük sóval és borssal! Melegen fogyasszuk!

Forrás: PureWow Fotó: Getty Images