- Megterhelő lehet együtt élni egy mérgező személlyel.
- Vannak bizonyos mondatok, amiket jobb elkerülni, ha nem akarunk folyamatosan drámázni velük.
- Azt is elmondjuk, hogyan szakíthatjuk meg a kapcsolatot egy mérgező személlyel, ha már nem bírjuk tovább.
Manipulatívak, megtévesztők, dominánsak és állandóan drámáznak – egy mérgező személy – legyen az akár egy családtag vagy munkatárs – közelében az élet rendkívül megterhelő tud lenni. De mégis hogyan beszélgethetünk egy ilyen személlyel úgy, hogy ne fulladjon azonnal káoszba a dolog? Összeszedtük a tíz legfontosabb mondatot, amit soha ne mondjunk egy mérgező embernek. És azt is elmondjuk, mit használjunk helyettük.
Hogyan készüljünk fel a beszélgetésre?
Mielőtt egy „Beszélhetünk?” üzenettel ráírnánk az illetőre, gondoljuk át, mit szeretnénk elérni. Határokat szeretnénk szabni? Elmondanánk az érzéseinket egy korábbi szituációval kapcsolatban? Amint megvannak a céljaink, állítsunk fel reális elvárásokat. Fontos, hogy megőrizzük a nyugalmunkat, és ne tükrözzük a másik fél negatív energiáit.
Legyünk higgadtak, hogy ezzel elkerüljük a mérgező személy védekező reakcióját. Az is fontos, hogy határozottan fektessük le a szabályokat. Például szögezzük le a beszélgetés elején: „Ha elkezdesz kiabálni, nem tudom folytatni ezt a beszélgetést” vagy „Nyugodt hangnemben szeretnék veled beszélni.”
Tervezzünk egy menekülési útvonalat is arra az esetre, ha a helyzet elmérgesedne – ilyenkor javasolhatjuk, hogy mindketten térjünk vissza később a beszélgetésre. Így az irányításunk alatt tudjuk tartani a helyzetet, és jó esetben nem kerülünk bele egy mérgező körforgásba.
10 mondat, amit soha ne mondjuk egy mérgező embernek (és mit mondjunk helyette)
1. „Túlreagálod.”
Lehet, hogy igazat állítunk, de ebből a mondatból azt érezheti a másik, hogy nem vesszük komolyan az érzéseit. Válaszként pedig valószínűleg rögtön áldozatnak állítaná be magát.
- Helyette mondjuk ezt: „Megértem, hogy felzaklatott, de szeretném ezt nyugodtan megbeszélni. Segítene, ha tartanánk egy ötperces szünetet?””
2. „Ez nem nagy ügy.”
Ezzel a mondattal csak tovább szítjuk a drámát, mert a másik úgy érezheti, hogy semmibe vesszük a problémáját.
- Helyette mondjuk ezt: „Szívesen beszélek róla, de hogyha elkezdesz kiabálni, befejezem a beszélgetést.”
3. „Ez a te hibád.”
A mérgező emberek ritkán vállalnak felelősséget a tetteikért. Ha azt mondjuk nekik, hogy valami az ő hibájuk, az zsigeri reakciót fog belőlük kiváltani, ami csak további vádaskodáshoz vezethet. A toxikus emberek általában áldozatnak látják magukat. Az élet csak úgy megtörténik velük, és nem ők irányítják – miért is lenne az ő hibájuk?
- Helyette mondjuk ezt: „Tudom, hogy haragszol rám, mert későn értünk a buliba, de azért késtünk, mert tíz perccel az indulás előtt kezdtél el készülődni. Mi lenne, ha legközelebb mindketten beállítanánk egy ébresztőt?”
4. „Miért nem engeded el végre?”
Ha így reagálunk, azzal csak az oroszlán bajszát fogjuk húzogatni. Ha arra kérünk egy mérgező személyt, hogy valamit engedjen el, csak még jobban fog ragaszkodni hozzá. A régi sérelmek felhánytorgatása gyakori taktika a mások feletti kontroll fenntartása érdekében.
- Helyette mondjuk ezt: „Úgy érzem, ez már egy ideje zavar téged. Miért nem beszéljük meg? Szeretném hallani a te oldaladat is, de kérlek, ne térjünk el a témától.”
5. „Te mindig…” vagy „Te soha…”
Az ilyen általánosítások lehetőséget adnak arra, hogy a szavainkon lovagoljon a másik, ahelyett, hogy a problémára figyelne.
- Helyette mondjuk ezt: „Stresszes leszek, ha mindig nekem kell tervezni mindent, és bánt, amikor minden egyes dolog, ami rosszul sül el, az én hibám.”
6. „Önző vagy.”
Nyilvánvaló, hogy egy mérgező ember hajlamos az önzésre, de kimondani ezt felesleges támadás lenne. Nem tudnak felelősséget vállalni; mindig nekik kell irányítaniuk; nem törődnek mások érzéseivel. Ha elmondjuk nekik az igazságot, azzal csak balhét generálunk. Helyette a saját érzéseinkről beszéljünk, és legyünk konkrétak.
- Helyette mondjuk ezt: „Csalódott vagyok, mert az utóbbi időben nem kaptam segítséget a házimunkában.”
7. „Elegem van belőled.”
Egy mérgező ember számára ez súlyos fenyegetés, mert a helyzet (és önmagunk) feletti vélt irányításukat tesszük kockára. A fenyegetés gyakran szélsőséges reakciókat vált ki a mérgező személyekből, különösen azért, mert félnek az irányítás elvesztésétől, ezért esetleg fokozhatják a manipulatív taktikákat, hogy visszahúzzanak bennünket.
- Helyette mondjuk ezt: „Szükségem van egy kis szünetre, és pár napig szeretnék egyedül lenni.”
8. „Nyugodj meg.”
Bár ez a tanács jó szándékú lehet, mégis fennáll a veszélye, hogy ez a mondat sértőnek hangozhat. Ez pedig ismét csak fokozná a mérgező személy dühét, ahelyett, hogy megnyugtatná.
- Helyette mondjuk ezt: „Ez a beszélgetés kezd feszültté válni, mit szólnál, ha tartanánk két perc szünetet, vennénk néhány mély lélegzetet, és visszatérnénk rá?
9. „Észszerűtlen vagy.”
Ez a mondat arra késztetheti a mérgező személyt, hogy még mélyebbre ássa magát, és még jobban bebetonozza az álláspontját. Ehelyett az általános kijelentés helyett próbáljuk meg a lehető legpontosabban megfogalmazni, mi zavar az észszerűtlen viselkedésében, és ajánljunk kompromisszumokat, ha van rá lehetőség.
- Helyette mondjuk ezt: „Képtelenség holnapra megsütni a 100 süteményt. Meg tudjuk csinálni, de a partit át kellene tennünk a jövő hétre. Nem gond ez neked?”
10. „Már nem érdekel.”
A közömbösség a legjobb fegyver, ha teljesen meg akarjuk szakítani a kapcsolatot. De ha úgy gondoljuk, hogy a kapcsolatot érdemes lenne megmenteni, inkább ne használjunk ilyen kifejezéseket. Az ilyen mondatok arra késztethetik a mérgező személyeket, hogy még több drámát szítsanak, mivel az érzelmi reakciók éltetik őket.
- Helyette mondjuk ezt: „Oké, ezúttal a te elképzelésed szerint csináljuk. Legközelebb, ha közös családi összejövetelt szervezünk, szeretném, ha előre világos tervet készítenénk, és aztán mindketten ragaszkodnánk a ránk bízott feladatokhoz.”
Ha le szeretnénk zárni a kapcsolatot a mérgező személlyel
Ha a dolgok egyszerűen nem működnek, eljöhet az idő, hogy inkább lezárjuk a kapcsolatot. De ezt is érdemes előrelátóan megtenni. Először is válasszunk a beszélgetéshez egy biztonságos helyet. A nyilvános hely talán nem a legjobb ötlet, de ha tartunk a másik reakciójától, legyen a közelben egy barát vagy családtag.
A beszélgetés során legyünk határozottak és közvetlenek. Tartsuk távol magunkat az érzelmi játszmáktól, amelyeket a mérgező személy esetleg el akar indítani. És a beszélgetés után? Vágjuk el a kapcsolatot teljesen, és gondoljuk végig, hogy nincs-e szükségünk terápiára.
Forrás: PureWow Fotó: Getty Images