A légi közlekedéstől a szociális szektoron át a retail világáig – pályafutása igazi színes utazás, amelyben minden állomás új kihívást és tanulási lehetőséget hozott. Közel négy éve dolgozik a Penny Magyarország vállalati kommunikációs osztályának vezetőjeként, amelyet ő maga épített fel egészen az alapoktól. Hisz abban, hogy a siker alapja a jó munkatársi kapcsolatban és a csapatmunkában rejlik, ezért ő is olyan közösséget épített, ahol a kölcsönös tisztelet és a közös lelkesedés viszi előre a munkát. Sikeres nők sorozatunk legújabb részében Kazatsay Eszter, a Penny Magyarország vállalati kommunikációs vezetője mesélt karrierjéről, vezetői szemléletéről és a motiváció fenntartásának titkáról.
Mesélnél kicsit a pályádról? Ha jól tudom, elég változatos út vezetett a Penny Magyarországig.
A közlekedés mindig közel állt hozzám, ezért a légi közlekedés területén kezdtem a pályámat, ahol hat évet töltöttem. Dinamikus, folyamatosan változó közeg volt, ahol a nap huszonnégy órájában történt valami. Szerettem, hogy állandóan azon dolgoztunk, miként újuljunk meg és nyújtsunk jobb szolgáltatást.
Ezt követően az Ökumenikus Segélyszervezetnél folytattam, ami éles váltás volt. Már a Budapest Airportnál is részt vettem CSR-programokban, így érdekelt, milyen a segítő szervezetek oldaláról dolgozni. Olyan projekteket valósítottunk meg, amelyek a vállalatok és a szervezetek számára egyaránt előnyösek voltak. Számos iparágat – FMCG-től a retailen át az energetikáig és a dohányiparig – megismerhettem. Ezek a tapasztalatok értékesek voltak, de végül úgy éreztem, a vállalati világ áll hozzám a legközelebb.
Ekkor kerültél a Pennyhez. Mi vonzott erre a területre?
Az Ökumenikus Segélyszervezet után a Penny keresett meg, amit nagy örömmel fogadtam. Fontos számomra, hogy a munkám változatos és inspiráló legyen, és a retail pontosan ezt kínálja. Ez egy rendkívül pörgős, versenyorientált szektor, ahol folyamatosan meg kell újulni. Külön motiváló, hogy közvetlen kapcsolatban állunk a vásárlókkal, és lehetőségünk van értékké formálni ezt a kapcsolatot.

Kazatsay Eszter
Vállalati kommunikációs vezetőként milyen feladataid vannak?
Amikor érkeztem, a vállalati kommunikációs osztály még nem létezett. Az alapoktól építettem fel: belső és külső kommunikációs folyamatokat alakítottam ki, felépítettem a csapatot. Három év alatt stabil, jól működő rendszert hoztunk létre. Ma már tudatosan a Penny Magyarország reputációjának erősítésére összpontosítunk.
Csapatjátékosnak érzed magad vagy inkább magányos munkavégző típus vagy?
Egyértelműen a csapatmunka híve vagyok. Bár bizonyos feladatokat önállóan kell elvégezni, számomra a szakmai és emberi kapcsolódás egyaránt meghatározó. Nagy előny, hogy a kollégákkal baráti a viszony, hiszen ez megkönnyíti a közös munkát és gyorsítja a haladást.
Akkor te nem az a típusú vezető vagy, aki félelemkeltéssel próbál hatni a kollégáira…
Nem hiszek a félelemkeltésben mint vezetői eszközben. Hosszú távon az odafigyelés, a nyílt kommunikáció és a kölcsönös tisztelet hoz valódi eredményt. Gyakran a problémák mögött nem munkahelyi ok áll, és empatikus hozzáállással ezek könnyebben kezelhetők. Fontos ugyanakkor, hogy meglegyenek az egészséges határok – a munkahely nem baráti klub, de az emberi oldal figyelembevétele elengedhetetlen.
Szerinted mitől lesz valaki jó vezető?
A szakmai felkészültség mellett nélkülözhetetlenek az emberi értékek. A jó munkakapcsolat alapja a kölcsönös nyitottság és bizalom. Ha kizárólag a munkára szorítkozunk, egy idő után könnyen elveszhet a motiváció.
Hogyan kerültél a kommunikációs pályára?
Gyerekként nem ismertem ezt a szakmát, de otthon nagy hangsúlyt fektettünk a választékos beszédre. Édesanyám cseh származású, Magyarországra költözve magas szinten megtanulta a nyelvet, és szerintem sok magyar anyanyelvűnél is választékosabban fejezte ki magát. Ezt a mintát hoztam magammal. Extrovertált személyiségként természetes volt, hogy kommunikációval foglalkozzam.
Gyerekként nem voltak arról álmaid, hogy mi szeretnél lenni, ha felnősz?
Nem voltak konkrét elképzeléseim. Nem vonzott például az állatorvosi vagy cukrász pálya, bár főzni mindig szerettem. Ezért is örülök, hogy az élelmiszeriparban dolgozhatok.
Fiatal nőként, mindössze 29 évesen kerültél először vezetői pozícióba. Ért emiatt valaha hátrány a pályádon, nem volt nehéz érvényesülnöd?
Szerencsés voltam: magyar és nemzetközi cégeknél is dolgoztam, női és férfi vezetőkkel, és nem tapasztaltam hátrányos megkülönböztetést. Inkább bennem volt erősebb a bizonyítási vágy. Érdekes módon a női kollégáknál gyakrabban kellett bizonyítanom, mint a férfiaknál. Amikor sikerült elnyerni a bizalmukat, tartós és jó együttműködés alakult ki.
Szerinted van különbség jó férfi és jó női vezető között?
Nem hiszem, hogy a vezetői rátermettség nemtől függne. A lényeg, hogy a vezető szakmailag felkészült legyen, emberileg is helytálljon, és megtalálja az egyensúlyt.

Kazatsay Eszter
Mi volt eddigi pályád legnagyobb kihívása és sikere?
A Penny kommunikációs osztályának felépítése. Tudtam, hogy képes vagyok rá, és a felettesem is támogatott. Már az elején tisztáztuk a kereteket és reális elvárásokat állítottunk fel. Ez egyszerre volt komoly kihívás és jelentős siker.
Ha visszatekintesz a pályádra, van valami, amin változtatnál, vagy amit tanácsolnál a fiatalabb önmagadnak?
Nem változtatnék semmin. A jó és rossz döntések egyaránt formáltak. Elfogadtam, hogy nem kell tökéletesnek lennem – elég, ha jó vagyok abban, amit csinálok.
Hogyan tartod fenn a motivációt vezetőként, mi visz előre a mindennapokban?
Mindig látom a fejlődés lehetőségét. Motivál, ha a csapat lelkes, és közösen gondolkodunk arról, mit folytassunk, mit hagyjunk el vagy fejlesszünk tovább. Ez a folyamatos megújulás ad lendületet.
Fotó: Leéb Ádám
