Elolvadsz: Rúzsa Magdi tündéri kislánya így imádkozik a templomban

2025. szeptember 26.
 Friss videót mutatott kislányáról Rúzsa Magdi. A kis Lujzi egy templomban, az oltár előtt ad hálát, és olyan tüneményes, hogy a rajongók azonnal elolvadtak. Akárcsak mi.
Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi ikrei már komolyabb rajongótáborra tettek szert a születésük óta. Persze ez a legkevésbé sem meglepő, hiszen elképesztően aranyosak, az énekesnő pedig időről-időre meg is oszt tündéri pillanatokat az életükből.

Így történt akkor is, amikor édes videón mutatta meg Rúzsa Magdi, amin szülővárosába látogattak. És persze akkor is, amikor a család együtt utazott el Szicíliába, ahol szintén megörökítette a gyerkőcöket a népszerű énekesnő.

Templomba látogatott Rúzsa Magdi kislánya

Ezúttal a friss videó helyszíne egy templom belső tere volt. A kis Lujzi az oltár előtt állva, hátulról látható a felvételen, és hallani, amint ételek neveit sorolja: „kenyeret, sárgarépát, karfiolt, epret, paradicsomot”. „Miért vagy még hálás, Lujzi?” – kérdezi tőle édesanyja.

Nos, bevalljuk, mi többszöri visszahallgatás után sem tudtuk határozottan eldönteni, hogy a válasz ez: „a világért”, vagy ez: „a virágért”, de abban egyetértettünk, bármelyik megoldás is a helyes, Lujzi mindenképpen imádni való.

Nagyot nőttek mostanra az énekesnő gyermekei

Rúzsa Magdi hármas ikrei egyébként sokakat megleptek az utóbbi időben, hogy mekkorát nőttek. Az énekesnő a Mesterségek Ünnepén járt augusztusban, innen küldött követőinek megkapó és szívet melengető képet családjáról.

A lurkók arca ahogyan máskor sem, azon a sorozaton sem látszott, hiszen Rúzsa Magdi elszántan védi őket a nyilvánosságtól. Keve, Zalán és Lujzi bájos fotóit látva azonban sokaknak leesett az álla, hogy a kicsik immár háromévesek múltak.

Forrás: Instagram, Fotó: Schumy Csaba