- Leighton Meester és Adam Brody több mint tíz éve házasok, és két gyermeket nevelnek, távol a reflektorfénytől.
- Kapcsolatuk a kölcsönös tiszteleten, a humoron és stabil családi háttéren alapul – igazi ritkaság ez Hollywoodban.
- A páros most ismét közösen dolgozik: Meester csatlakozott a Netflix Bármit, csak ezt ne! című sorozatának második évadához.
Leighton Meester és Adam Brody közös története 2011-ben kezdődött, amikor együtt forgatták a Csípem a családod című filmet. Ekkor még csak munkatársak voltak, ám két évvel később, 2013 februárjában kiderült, több is van köztük. A hír rajongók millióit lelkesítette –Brody A narancsvidék című tinisorozatból volt ismert, míg Meester a Gossip Girl – A pletyakfészek ikonikus szerepében, Blair Waldorfként vált világhírűvé.
Kapcsolatuk azonban sosem volt reflektorfényben: már a kezdetektől tudatosan óvták a magánéletüket. 2013 novemberében eljegyezték egymást, és néhány hónappal később, 2014 februárjában egy szűk körű, titkos esküvőn örök hűséget fogadtak egymásnak.
Leighton Meester és Adam Brody magánélete mindig is csendes volt
A házaspár ma már két gyermeket nevel: 2015-ben megszületett lányuk, Arlo Day, majd 2020-ban kisfiuk is világra jött – az ő nevét azonban mindmáig nem hozták nyilvánosságra.
Meester korábban elmondta, hogy bár nagyon büszke az anyaságra, tudatosan igyekszik egyensúlyt tartani a karrier és a magánélet között.
A pár 2019-ben együtt szerepelt a Single Parents című sorozatban, ahol Brody Meester karakterének volt pasijaként bukkant fel. A rajongók imádták őket együtt a képernyőn, Meester pedig így nyilatkozott: „Csodálatos érzés, amikor a legjobb barátommal dolgozhatok – ez tényleg a legjobb dolog a világon.”

Leighton Meester és Adam Brody
Közös filmek és közös hullámok Leighton Meester és Adam Brody életében
A házaspár nemcsak a filmvásznon és a házasságban, a tenger hullámain is remekül működik együtt. Meester 2019-ben elárulta, hogy férje tanította meg szörfözni, és azóta a sport az életük fontos része lett. „A vízben lenni spirituális élmény, teljesen elfelejtem ilyenkor, hogy ez egy jó kis edzés is” – mondta egy interjúban.
2023-ban a páros a Netflix River Wild című filmjében is együtt szerepelt, ahol Brody egy sötétebb karaktert alakított. Meester szerint a forgatás kemény, de felemelő élmény volt: „A természetben, a folyó közepén, a hideg vízben dolgozni kihívás, de hogy a férjem is ott volt, minden pillanatot különlegessé tett.”
Újra együtt a képernyőn Brody és Meester
Most, 2025-ben pedig újra együtt láthatjuk őket – ezúttal a Brody nevével fémjelzett sikersorozatban, a Bármit, csak ezt ne második évadában, ahol Meester Kristen Bell karakterének riválisát alakítja.
A pár ritkán nyilatkozik kapcsolatukról, ám ha kivételt tesznek, mindig alázattal és szeretettel beszélnek egymásról. „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy egymásra találtunk” – mondta Meester. – „Sok tiszteletet, figyelmet és energiát fektetünk a kapcsolatunkba.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Brody így fogalmaz: „Leighton az első pillanattól elvarázsolt. Mindennap hálás vagyok érte.”
Brody és Meester azok közé a sztárok közé tartozik, akik idén tragikus módon elveszítették otthonukat a Los Angeles környékén pusztító, súlyos erdőtüzekben. A két sztár a nehézségek ellenére sem feledkezett meg arról, hogy másokat segítsen, és kifejezze háláját, hogy gyermekeikkel együtt épek és egészségesek.
Forrás: People Fotó: Getty Images