Közösségi oldalán megrendítően őszintén mesélt helyzetéről és állapotáról Tóth Vera. Az énekesnő több fényképet is megosztott, melyben infúzióra kötve, kórházi ágyban fekszik. Részletesen el is magyarázta a történteket.
Tóth Vera óriási átalakuláson ment keresztül. A túlsúllyal küzdő fiatal lány, akit megismertünk a Megasztár műsorában, mára karcsú, fiatal nővé vált. Ez a változás ugyanakkor olyan nyomokat is hagyott, melyeket kívülállóként nem láthatunk.
Ezért is döntött úgy Tóth Vera, hogy vállalja a nehéz beavatkozást. A műtét azonban többet jelentett annál, mint csupán a bőrfelesleg technikai eltávolítása. Mentálisan is nagy jelentősége van az énekesnő számára.

Tóth Vera rengeteget fogyott, ezért döntött a műtét mellett
„A helyreállító műtétek nem a hiúságról szólnak”
„Volt egy részleges hát, felsőtest stb. korrekcióm. Két hete gyógyulok. Nem sminkelek, nem pózolok, nem szerepelek. Csak létezem, most csak úgy hagyom, hogy a testem dolgozzon, helyet csináljon az »új Verának«. Figyelek, türelemmel vagyok.
A helyreállító műtétek nem a hiúságról szólnak, hanem arról, hogy megkapjam azt a testet, ami jár nekem egy ilyen »menet« után. Mert miután sok-sok kilóval könnyebb lettem, még mindig cipeltem magamon azokat az »utórezgéseket«, amit a tükör kegyetlenül visszaadott.
És nem a bőr a legnehezebb teher sokszor, hanem az ítéletek, amiket egy ilyen fájdalmas időszakban kapok” – kezdte gondolatait Tóth Vera.
Szörnyű félelmekkel és fájdalmakkal küzd
„Néha nem látnak bele, azt, amikor egyedül fekszem a kórházi ágyon, csövekkel a testemben, és próbálom elhinni, hogy egyszer újra szabadon fogok mozogni, lélegezni, nevetni, és nem aludtam három napja, mert annyira pokoli a félelmem, fájdalmam és nem mindig mertem bevállalni a fájdalomcsillapítót, a nyugtatót… Hadd ne részletezzem.
A világ néha nem érzi, vagy nem akarja érezni a bizonytalanságunkat, milyen, mikor a test változik, és közben a lélek is próbál felzárkózni, utolérni, hiszen ő is a régi-új formáját keresi. Azt hiszik, a fényképeken látható változás a csoda. Pedig a csoda az, hogy minden egyes nap felkelek, bízom, mosolygom, hiszek magamban, csinálom akkor is, amikor fáj, és nem hagyom, hogy mások véleménye határozza meg, ki vagyok” – folytatta gondolatait az énekesnő.
Tabuként kezeljük, pedig sokakat érint
„Most újraépítem magam, kívül, belül, ez a sorsfeladatom. Ez az út nem a szépségről, inkább a bátorságról, a bevállalásról, a félelmek leküzdéséről szól. Arról, hogy merek szembenézni a tükörrel, a rossz mintáimmal, az evéssel, mint a szeretet helyettesítője, és nem elszaladok, hanem megölelem azt, aki ott van velem szemben. Eljutni idáig pokoli nehéz. Megtartani? Szintúgy!
Minden heg, minden csepp vér, minden nap, amit ebben a testben élek, emlékeztet arra, hogy ezt is túléltem. És aki most épp ugyanezt érzi, annak csak ennyit mondok: nem vagy egyedül, ez egy létező helyzet akkor is, ha tabuként kezeljük! Gyógyuljunk szépen! Nem könnyű, és most gondolok minden sorstársra, aki levetkőzött magáról egy embernyi felesleget” – zárta gondolatait Tóth Vera, akinek bejegyzését és közzétett fényképeit ide kattintva te is megnézheted.
Forrás: Instagram, Fotó: Schumy Csaba, Birton Szabolcs