Robert Downey Jr. és felesége, Susan Downey ritkán jelennek meg együtt nyilvános eseményeken, ezért is kapott akkora figyelmet a minapi közös vörös szőnyeges bevonulásuk New Yorkban. A házaspár a Lincoln Center Spring Gala díszvendégeként érkezett az eseményre, ahol elegáns megjelenésükkel, valamint szemmel látható összhangjukkal is magukra vonták a figyelmet.
A több mint húsz éve együtt lévő pár végig sugárzott a vörös szőnyegen, miközben a sztárvilág számos ismert szereplője ünnepelte őket az est során.
Az Vasember sztárja elegáns szürke öltönyben érkezett, amelyhez fekete inget és bordó-fehér csíkos nyakkendőt választott. A szettet vöröses árnyalatú szemüveggel és feltűnő piros bőrcipővel tette még karakteresebbé.
Susan Downey eközben egy csillogó fekete estélyiben ragyogott, amely bokáig ért, rövid ujjakkal, gyöngyös részletekkel és geometrikus hímzésekkel készült. A 52 éves producer fekete magas sarkúval és hosszú gyémánt fülbevalóval egészítette ki a megjelenését.

Robert Downey Jr. és felesége, Susan Downey
Különleges elismerést kaptak
A házaspárt a Lincoln Center Spring Gálán azért tüntették ki, mert producerként és alkotóként is kiemelkedő munkát végeztek a McNeal című színdarab 2024-es produkciójában.
„Köszönjük Bartnak, Learnek és a Lincoln Center Theater teljes csapatának ezt a hatalmas megtiszteltetést” – fogalmazott közös közleményében Robert és Susan.
A pár azt is elárulta, mennyire sokat jelentett számukra a színházi munka és az a közösség, amely befogadta őket a produkció során.
„Alig várjuk, hogy májusban visszatérjünk a Vivian Beaumont színházba, és újra találkozzunk azzal a fantasztikus színházi közösséggel, amely teljes szívvel támogatott minket. A McNeal kreatív utazás volt számunkra, amely még jóval az előadások után is inspirál bennünket” – írták.
Töltsük ki a retró hollywoodi színész kvízt!
Hány retró sorozat- és filmszereplőt ismersz fel a kvízben egy képről? Tíz színészről és színésznőről láthatsz képet, mindegyiknél három lehetőség közül kell megjelölnöd azt, amelyik szerinted a helyes. Hány pontod lesz végül a kvízen?
Nemcsak Hollywood egyik legerősebb párosa, hanem alkotótársak is
A Lincoln Center művészeti vezetője, Lear deBessonet külön kiemelte, hogy Robert és Susan Downey ritka kombinációját képviselik a tehetségnek és a társadalmi felelősségvállalásnak.
„A Downey házaspár egyszerre testesíti meg a kiválóságot és az önzetlenséget. A történetmesélés és a jótékonyság iránti elkötelezettségük pontosan megmutatja, kik is ők valójában” – mondta.
Robert és Susan 2003-ban találkoztak a Gothika forgatásán. A filmben Robert Downey Jr. színészként szerepelt Halle Berry oldalán, Susan pedig producerként dolgozott a projekten. Két évvel később összeházasodtak, azóta pedig két gyermekük született: Exton és Avri.
A közös munka annyira jól működött közöttük, hogy 2010-ben saját produkciós céget is alapítottak Team Downey néven.
Fotó: Getty Images Forrás: Hello