Robert Downey Jr. húsz év után is nyilvánvalóan imádja feleségét

2024. január 10.
Robert Downey Jr. nem tudta visszafogni magát, és egy rendezvényen ereszkedett fél térdre Susan előtt.
robert-Downey-jr.

Robert Downey Jr. továbbra is a díjátadók nagy mókamestere, és továbbra is imádja feleségét. A színész az Oscar-díj-átadót megelőző Governors Awardsra való bevonulás során ragadtatta magát egy nagyon szimbolikus gesztusra. Befele menet ugyanis a férfi egyszer csak fél térdre ereszkedett, és így csókolt kezet feleségének, aki ragyogott a boldogságtól.

Robert Downey Jr. nem szégyelli kimutatni az érzéseit, az tuti

Robert Downey Jr. nem szégyelli kimutatni az érzéseit, az tuti

Robert Downey Jr. és Susan Downey a Gothika című 2003-as film forgatásán ismerkedtek össze, ahol a nő producerként dolgozott. Elmondása alapján eleinte hezitált, hogy érdemes-e kapcsolatba bonyolódni a színésszel, két meghívását is elutasította, nem bízott benne. De végül mégiscsak beadta a derekát. 2003-ban házasodtak össze, egy fiuk és egy lányuk született azóta.

A színész többször is elmondta, hogy rengeteget – ha nem mindent – köszönhet a feleségének, aki többek között függőségei legyőzésében is segítette.

Forrás: dailymail.co.uk      Fotó: Getty Images