A csata Gulletnél az egyik legjobban várt esemény az alapanyagból. Tudnátok mesélni arról, milyen élmény volt egy ekkora léptékű jelenetet forgatni?
Steve: Amikor belépsz a díszletbe és meglátod, mit hoztak össze a srácok… Felépítettek három komplett hajót, amikre fel lehetett mászni, tudtunk a köteleiken lógni, ordítani meg ilyesmi. Az a jó abban, ha ennyi díszletet megépítenek körülötted, hogy a színészi munka terhének javát így leveszik a válladról. Nem kell elképzelned, mert tényleg ott vagy benne.
Van az a pont, amikor még csak forgatókönyv formájában olvasod a jelenetet. Van egy csomó ötleted, kitalálod, mit fogsz csinálni és hogyan fogsz kinézni… Aztán egyszer csak ott találod magad a kaszkadőrök között, vízágyúkkal lőnek rád minden irányból, és hirtelen már egyáltalán nem érdekel, mennyire menőn nézel ki. (nevet) Már csak az számít, hogy túléld.
Abubakar: Tényleg csak a túlélésről szól. Előtte megkoreografáltok mindent, elképzeled, hogy olyan lesz, mint egy tánc. Aztán ott vagy a díszletben, minden irányból emberek üvöltöznek körülötted, darazsak repkednek körülötted, víz és vér mindenütt. Ekkor már csak abban reménykedsz, hogy egyszer végre meghallod, hogy „És vége”, és véget ér az egész őrület, ami körülötted zajlik. Közben az egész fantasztikus, egy egészen hihetetlen élmény. És hihetetlen jól szórakoztunk közben. Mindketten nagyon élveztük.
Steve: Abszolút. Elrepült az egész.
A vízi nagyjelenetek felvétele híresen nehéz, legendák szólnak például a Waterworld vagy a Titanic forgatásáról. Mi jelentette számotokra a legnagyobb kihívást a tengeri csata forgatásában?
Steve: Te mesélj, te többet voltál vízben.
Abubakar: A legnagyobb kihívás egy tengeri csatában? Hogy ne nyeld le a vizet.
Steve: (nevet) Erre nem számítottam.
Steve Toussaint
Abubakar: Komolyan. Nem akarod lenyelni azt a vizet. Visszaforgatott vízben dolgozunk, ki tudja, milyen cuccok vannak benne. A búvárok egész nap benne vannak. Konkrétan ki sem jönnek a vízből. Viszont az nagyon jó volt ebben a stábban, hogy elképesztően figyeltek ránk, és gondoskodtak róla, hogy mindenki biztonságban érezze magát. Így igazából a jeleneten kívül semmi másra nem kellett figyelned. Azt leszámítva, hogy ne igyál a vízből.
Steve: Én nem sokat tartózkodtam a vízben, viszont rengeteg vízsugarat lőttek az arcomba. Ha az ember arcába folyton vízsugarat lőnek, a legnagyobb kihívás az lesz, hogy közben valahogy megőrizze a méltóságát. Amikor eltalál a víz, úgy képzeled, hogy nagyon menőn reagálsz, csakhogy a valóságban inkább hülye arcokat vágsz. És rögtön utána jön az „Ezt fel tudjuk venni még egyszer?”
Alyn és Corlys kapcsolata hogyan változik a harmadik szezonban?
Abubakar: Van egy nagyon erős változás és fejlődés abban, ahogyan Alyn Corlysra néz — főleg a csata után, a történtek, és annak traumája miatt. Mindig azt halljuk, hogy a háború és a csaták megváltoztatják az embereket, és szerintem ez pontosan egy ilyen pillanat volt. Alyn teljesen megváltozik — különösen abban, ahogy Corlyst látja.
Steve, szerinted a Tengeri Kígyó most már bűntudatot érez amiatt, ahogyan a gyerekeivel bánt?
Steve: Igen, érez bűntudatot. Egészen a második évad elejéig nem volt ezzel problémája. Aztán a felesége azt mondja neki, hogy „Emeld fel ezeket a gyermekeket, mert a te gyermekeid testvérei”, és ettől fogva valahogy minden megváltozik benne. Korábban szerinte képes volt a gyerekeit külön dobozokba helyezni magában. Aztán a második szezon végén Alyn szembesíti őt, és elmondja neki, milyen érzés úgy felnőni, hogy ő és a testvére folyamatosan küzdöttek minden falatért, miközben az apjuk, Corlys sokszor elsétált mellettük a gyerekeivel, a hatalmas vagyonával és a pompás életével, és rájuk sem hederített. Addig a pontig Corlys simán el tudott számolni a lelkiismeretével. Csakhogy két fontos dolog történik vele. Egyrészt az ember, akit a legjobban szeret és tisztel – a felesége –, azt mondja neki, hogy ideje végre felelősséget vállalnia a tetteiért, másrészt amikor odafordul a fiához, és azt mondja neki, hogy „Mostantól te leszel az elsőtisztem”, a fiú azt válaszolja neki, hogy „Nem akarok tőled semmit”. Számára ez felér egy sokkterápiával. Az új évad nyitó epizódjában a kabinban játszódó közös jelenetükben Corlys végre megnyílik, és földrengésszerűen bevallja, hogy „Tudom, az én hibám volt. Sajnálom”. És az ok, amiért ezt mondja, a bűntudat. Elhatározza, hogy végre megpróbál rendes apa lenni. Rájön, hogy sokkal kevesebbet adott a fiainak annál, mint amit érdemelnek. És persze ebben az is benne van, hogy megöregedett. Corlysnál mindig minden a hagyatékáról szólt. Arról, mit hagy maga után. És a „törvényes” örökösökről. Csakhogy ők már nincsenek. Egyszer csak rájön, hogy ott vannak azok a fiai, akiket eddig semmibe vett. Ráadásul jó, méltó emberek.
Szerintetek mi a Sárkányok háza titka? Miért imádják szerte a világon?
Abubakar: Szerintem a sorozat nagyon földközeli és politikus, emiatt jóval könnyebb kapcsolódni hozzá, mint egy átlagos fantasyhez. A családi dinamikák, a drámák mind nagyon erősek. A testvéri rivalizálás vagy a problémák anyáddal sokak számára lehetnek ismerősek. Ezek nagyon emberi témák, és szerintem pont ezért rezonálnak ennyire a nézőkkel, mert mindannyian átélünk ilyen konfliktusokat. Persze, vannak sárkányok, királynők, királyok, királyságok… De alapvetően ez egy történet a családról, és arról, mennyire diszfunkcionális tud lenni.
Abubakar Salim
Steve: Én ezzel egyáltalán nem értek egyet. (szünetet tart) Igazából egyetértek, csak úgy hangzott, mintha valami igazán érdekeset mondanék. (nevet) Szerintem Abu rátapintott a lényegre. Ezeknél a nagy drámáknál végső soron mindegy, hogy hol és mikor játszódnak. Emlékszem, az elején valaki megkérdezte tőlem, hogyan lehet felkészülni egy ilyen világban játszódó szerepre. Szerintem teljesen mindegy, vannak-e benne sárkányok. A végén ugyanúgy bele kell nézned a másik ember szemébe és igazat kell mondanod. És ahogy Abu is mondta: felismerjük magunkat ezekben az archetípusokban. Ráadásul ebben a világban nem hősök és gonosztevők vannak. George sosem gondolkodik egyszerű hősökben és gonosztevőkben. Ő emberekről ír. Márpedig az emberek döntéseket hoznak, és közben sokszor hibáznak. Lehet, hogy néhány karakter – mondjuk Daemon, Aemond vagy Aegon – első ránézésre klasszikus gonosznak tűnhet, de még ők is sokkal összetettebbek ennél. Ott van például Aemond, aki szörnyű dolgokat követ el, de közben alapvetően egy rendkívül szeretetéhes figura. Daemon kapcsán pedig megmaradt bennem egy jelenet Matt és Paddy között, amiben Daemon valami olyasmit mond a bátyjának, hogy „A testvéred vagyok. Gondoskodnod kellett volna rólam”. Ilyenkor tényleg megérted a karaktert. Ezek a dolgok engem nézőként is vonzanak ebben a sorozatban. És feltételezem, másokat is. Persze nyilván a sárkányok is vonzók, ahogy az is, hogy időnként levágjuk egymás fejét. (nevet)
Abubakar: Az is elég szórakoztató.
Elolvastátok a Tűz és jég dala könyveket, hogy felkészüljetek a szerepre? És a sorozat epizódjait meg szoktátok nézni?
Steve: A könyvet nem olvastam el. Tudatos döntés volt. Amikor elkezdtük ezt az egészet, mindannyian kaptunk egy példányt a könyvből, én pedig azonnal feltettem a polcra. Ennek az volt az oka, hogy arra gondoltam: van a könyv és van a televízió. És lesznek dolgok, amik változnak, mert a két médiumban másképp kell mesélni. Az utolsó dolog, amit akartam, hogy elolvassam a könyvet, aztán lelkesedjek, hogy: „Úristen, az én karakterem ezt meg ezt fogja csinálni!”, hogy később kiderüljön, mivel a tévében ez nem működik, ott majd valaki más csinálja. Nem akartam beleszeretni valamibe, ami lehet, hogy végül nem történik meg. Hogy nézem-e a sorozatot? Na jó… végül igen.
Abu: Végül?
Steve: Be kell valljam, a Trónok harca annak idején teljesen elment mellettem. Pedig sokan dicsérték, mennyire jó. „Micsoda? Az a sárkányos cucc? Kösz, nem kérek belőle”. Aztán egyszer egy barátom leültetett, megnéztük az első évad első részét, és azt mondtam: „Hoppá… ez azért egész jó.” Elkezdtem nézni, de pár rész után elvesztettem a fonalat és abbahagytam. Aztán jött a Sárkányok háza, Ryan (Ryan Condal, a sorozat showrunnere – a szerző) pedig annyira kedves volt, hogy kölcsönadta az egészet díszdobozos kiadásban. És akkor becsületesen végignéztem az egészet. A reakcióm? „Úristen, ez tényleg nagyon jó!”
Abubakar: Én viszont olvastam a könyvet korábban — még azelőtt, hogy egyáltalán tudtam volna, hogy része leszek ennek. Egyszerűen nagy kocka vagyok, szeretem az ilyen dolgokat. Szóval valamennyire ismertem a történeteket. A sorozattal kapcsolatban pedig… mivel én később csatlakoztam, a második évad környékén, addig nézőként követtem az egészet. Rajongóként néztem a Trónok harcát, aztán a Sárkányok házát is. Emiatt nagyon menő érzés volt később belépni ebbe a világba. Viszont mivel a könyvet már régen olvastam, sok részletre szinte nem is emlékeztem. Az esszenciája megmaradt, de nem volt konkrétan jelen a fejemben. Egyetértek Steve megközelítésével. A tévé tényleg teljesen más médium, mint a könyv. Más nyelven meséli a történeteket. Emiatt nem kezdtem újraolvasni, inkább a forgatókönyvre fókuszáltam.
A sztori teli van olyan karakterekkel, akik csak a hatalmat hajszolják. A ti karaktereitek viszont másmilyenek. Mit gondoltok, mit tanulhatunk tőlük becsületből és tisztességből ebben a kegyetlen és önző világban?
Abubakar: A széria legfontosabb tanulsága a megváltás. Mindig van rá esély, hogy jóvá tegyél dolgokat. Nekem ez a sorozat a megváltásról szó. Arról, hogy mindig van idő helyesen cselekedni és valahogy megmenteni önmagad és másokat is.
Steve: Amikor a két karakterre nézek, a kötelességtudat jut eszembe. Régen az iskolákban tanítottak valamit, amit úgy hívtak: állampolgári nevelés. Lényegében arról szólt, hogyan legyél jó állampolgár. Hogyan legyél jó ember. Hogyan járulj hozzá a közösséghez. És néha, amikor bizonyos vezetőkre nézek — legyenek politikai vagy üzleti vezetők… elgondolkodom, hogy elveszett-e az a kötelességérzet belőlünk, hogy mindannyiunk életét jobbá tegyük. Mintha hirtelen mindenki csak pénzt akarna szerezni. És ezzel nem azt mondom, hogy az emberek ne keressenek annyi pénzt, amennyit tudnak — ezt értem. De úgy érzem, a pénz hajszolása közben sok ember elvesztette azt, ami igazán fontos. És ez felfedezhető Corlys sorsában is.
Steve Toussaint
Abubakar: Alyn sorsán is láthatjuk, hogy amikor nyitsz mások felé, és nem csak magadra gondolsz, hanem a többiekre is, valahogy minden könnyebbé válik. Nem feltétlenül kényelmesebbé, de egy jobb módja ez az életnek. Megismeri Corlyst, megismeri a család másik oldalát. És hirtelen lesz benne valami… könnyedség. Szerintem ez az egész lényege. Annyira könnyű bezáródni saját magadba, és csak magadra gondolni. Pedig valójában csapatként kellene működnünk. Figyelnünk kellene egymásra. És gyakran én is azt érzem, mintha elveszne az emberek közötti kapcsolat és bajtársiasság. Egy elég magányos és elszigetelt világban élünk. Mindig a telefonunkat nézzük. Mindig a saját dolgainkkal foglalkozunk. Csőlátásunk van. És Alyn sorsán keresztül láthatjuk, hogy mennyit segít, amikor nyitottabbá válunk.
Steve: Corlys élete nagyrészt arról szólt, hogy elbüszkélkedett azzal, hogy „Nézzétek, mit építettem”. Ő egy büszke ember. És aztán ott van az a fantasztikus jelenet — nekem színészként legalábbis az volt — amikor Rhaenyrával van a második évadban, miután elveszítette a feleségét, és azt mondja: „Ezt a hajót többé nem Tengeri Kígyónak hívják. Mostantól az a neve: A Királynő, aki sosem volt. És amit mostantól teszek, azt mind érte teszem.” Ez az ő útja. Később pedig bocsánatot kér a cserbenhagyott fiaitól. Szeretem ezekben a karakterekben, hogy képesek önvizsgálatra. Képesek tanulni. Képesek fejlődni. Jó lenne, ha néhány mai vezetőnk is képes lenne erre.
Mindkettőtökhöz lenne kérdésem. Ha magánemberként kellene választanotok, a konfliktus melyik oldalára állnátok? A Feketékhez vagy a Zöldekhez?
Abubakar: (nagyot nevet) Szívesen lennék a Fekete csapat oldalán. Tudom, hogy ez valószínűleg a legfurább, legőrültebb, talán a legijesztőbb oldal is, mert ott mindenki elég félelmetes… de igen. Azt hiszem, ösztönből ezt mondanám.
Abubakar Salim
Steve: Én mindig a Feketékkel voltam. És ennek egy nagyon konkrét oka van. Emlékszem, amikor Viserys rámutatott Rhaenyrára azzal, hogy „Ő az én örökösöm”. Kimondta. Megnevezte. Aztán ott álltunk mind abban a teremben, letérdeltünk előtte, és azt mondtuk: igen, ő a királynőnk. Ha van valami, amiben Corlysszal nagyon hasonlítunk, az az, hogy mindketten hiszünk a tisztességben. Ha valakinek igaza van, igaza van. Ha nincs igaza, nincs igaza. És az én szememben Rhaenyra a jogos örökös.
A Sárkányok háza 3. szezonjának új epizódjait hétfőnként láthatjuk az HBO Maxon.
Fotó: Getty Images, HBO Max
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
