Egyre többet hallunk a longevityről, egy olyan szemléletmódról, amelynek célja nem csupán a hosszú élet, hanem az is, hogy minél tovább aktívak, energikusak és önazonosak maradhassunk. Schaub Erikával, a Generali Biztosító személybiztosítási, ügyfél- és állományterületekért felelős igazgatósági tagjával arról beszélgettünk, hogyan jelenik meg a longevity a saját életében, miért tartja fontosnak a folyamatos fejlődést és az öngondoskodást, valamint arról is, hogyan változott az elmúlt évtizedekben a magyarok hozzáállása a jövőtervezéshez.
Egyre többet hallunk a longevityről, vagyis arról, hogy ne csak hosszabb, hanem minőségibb életet is éljünk. Számodra mit jelent ez a szemléletmód?
Számomra a longevity egyik alapja az öngondoskodás. Mindkettő azt jelenti, hogy ma teszünk valamit azért, hogy később nagyobb eséllyel élhessünk biztonságban, egészségben és jó életminőségben. Természetesen sem egy orvos, sem egy pénzügyi vagy biztosítási szakember nem tud garanciát adni arra, hogy biztosan nem történik velünk semmi rossz.
De nagyon sokat tehetünk azért, hogy nagyobb eséllyel alakuljanak jól a dolgaink. És szerintem pontosan erről szól az öngondoskodás: felelősséget vállalni a jövőbeli önmagunkért.
Ha tudom, hogy baj esetén van segítségem, van megtakarításom és van biztosításom, akkor már egy jelentős stresszforrást kiiktattam az életemből. Ez önmagában nem old meg mindent, de sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb életet tesz lehetővé.
Hiszen a hosszú élethez nemcsak több év kell, hanem kevesebb felesleges aggodalom is.
Schaub Erika
Nálad hogyan jelenik meg mindez a hétköznapokban? Hogyan vigyázol magadra a mindennapi pörgésben?
Szerintem az öngondoskodás nem luxus, és nem csak a nagy dolgokról szól. Néha egy séta két megbeszélés között, egy ergonomikus szék a home office-ban vagy egy esti szobabiciklizés is ugyanúgy része annak, hogy hosszú távon vigyázzunk magunkra.
Én igyekszem minden területen odafigyelni erre. Fontos számomra az egészséges, változatos táplálkozás, de nem hiszek a teljes lemondásban.
Gyerekkorom óta sportolok. Teniszezem, síelek, túrázom, kerékpározom, másfél éve pedig rendszeresen erősítő edzésekre is járok, mert ma már tudjuk, hogy nemcsak a kardió, hanem az izomerősítés is kulcsszerepet játszik az egészség megőrzésében.
A férjem immár tizenöt éve szervez nyári, sátras kerékpártúrákat a barátainkkal. Ezeket nagyon szeretem, mert számomra a mozgás és a közösség összetartozik.
Sokszor nem is maga az edzés a legfontosabb, hanem az utána következő beszélgetések. Egy teniszmeccs vagy egy közös túra egyszerre jelent mozgást és kapcsolatépítést.
Egy nagyon helyes mentett kutyánk is van, így a napot általában sétával kezdem vagy zárom. Ilyenkor egy kicsit lelassulok, kiszakadok a napi pörgésből, és közben a mozgás is megvan.
Közel harminc éve dolgozol a biztosítási szakmában. Mit tapasztalsz, hogyan változott ez idő alatt a magyarok hozzáállása az öngondoskodáshoz? Ma jobban tervezünk előre, mint húsz-huszonöt évvel ezelőtt?
Szerencsére azt látom, hogy változik a hozzáállás. Egyre többen felismerik, hogy szükségük van az öngondoskodásra és a tudatos pénzügyi tervezésre, ugyanakkor a megvalósítás továbbra sem egyszerű.
Emberileg teljesen érthető, hogy nehéz a jelenben lemondani valamiről azért, hogy a jövőbeli önmagunknak jobb legyen. A legtöbben a holnapi vagy a jövő havi problémákat látják, nem azt, hogy mi lesz tíz vagy húsz év múlva.
A legnagyobb változást a nyugdíjcélú megtakarításoknál érzem. Egyre többen gondolják úgy, hogy a nyugdíjas éveikért nekik is tenniük kell. Ebben az adójóváírás is sokat segít: nemcsak anyagi támogatást jelent, hanem egyfajta pszichológiai megerősítést is. Azt üzeni, hogy jó úton járunk.
Szakmaként ugyanakkor még mindig sok feladatunk van abban, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk arra, milyen sokat számít az öngondoskodás.
Ha ennyire fontos az öngondoskodás, miért érezzük mégis olyan nehéznek, hogy valóban tegyünk is érte?
Ennek nagyon egyszerű oka van: tudományos kutatások is bizonyítják, hogy amikor pénzt költünk valamire, az az agyban egyfajta fájdalomérzetet vált ki.
Ezért tudatosságra van szükség ahhoz, hogy ezt át tudjuk fordítani. Arra kell gondolnunk, hogy tulajdonképpen a jövőbeli önmagunknak és a szeretteinknek adunk valamit.
Mindig ott van a dilemma: elkölthetem most valamire ezt a pénzt – akár egy új ruhára –, vagy félretehetem egy bizonytalan jövő érdekében. Ez nagyon emberi helyzet.
A legtöbben jobban félnek attól, hogy ma áldozatot hozzanak a jövőért, mint magától a jövőtől.
Az, hogy ennyi ideje kockázatokkal és a jövőtervezéssel foglalkozol, a saját hozzáállásodat is megváltoztatta?
Persze. Viccesen azt szoktam mondani, hogy annyi biztosításom van, hogy már szinte bármit megtehetek.
Komolyra fordítva a szót: 1999-ben kötöttem az első befektetési célú életbiztosításomat, és azóta is fizetem. Volt, hogy nagyobb beruházásokhoz vettem ki belőle pénzt, de az alapgondolat ugyanaz maradt: a jövőbeni mozgásteremet építem.
Talán a legnagyobb siker számomra az, hogy ezt a szemléletet a gyermekeinknek is sikerült átadnunk. Ahogy megérkezett az első keresetük, már el is indították az első megtakarításukat. Nem azért, mert muszáj volt, hanem mert természetesnek érezték, hogy a saját jövőjükről is gondoskodjanak.
Schaub Erika
A biztosításról a legtöbb embernek valamilyen rossz esemény jut eszébe.
Pedig lehet egészen másként is tekinteni rá.
Amikor a lányaink kisebbek voltak, néhány napot kórházban töltöttek. A biztosítótól kapott összegből könyveket vettünk nekik. Amikor egyikük eltörte a kezét, a kártérítésből pedig ő hívott el minket sütizni.
Lehet, hogy furcsán hangzik, de egy biztosításból is lehet jó emléket teremteni.
Hajlamosak vagyunk úgy gondolni rá, hogy csak a bajhoz kapcsolódik. Amikor fizetni kell érte, az fáj, amikor pedig bekövetkezik a baj, az is fáj. Pedig valójában éppen akkor nyújt segítséget, amikor a legnagyobb szükség van rá.
28 éve dolgozol ugyanannál a vállalatnál, ami ma már szinte kuriózumnak számít. Mi tartott ennyi ideig a Generalinál?
Azt gondolom, ez soha nem egyetlen tényezőn múlik. Emberek, közösség, kihívást jelentő feladatok – ezek megfelelő kombinációja kell hozzá.
Két-három évente mindig érkezett valami új kihívás, új fejlődési lehetőség, miközben végig nagyszerű kollégákkal és vezetőkkel dolgozhattam együtt. Bár német gyökereim miatt közel áll hozzám a precizitás és a szervezettség, ugyanennyire szeretem az olasz kultúra emberközpontúságát is, amit a Generalinál nap mint nap megtapasztalok.
Sosem éreztem azt, hogy huszonnyolc éve ugyanazt a munkát végzem. Inkább azt érzem, hogy huszonnyolc éve ugyanabban a közösségben tanulok új dolgokat.
Ha egy szervezet képes fejlődési lehetőséget biztosítani úgy, hogy közben az emberi kapcsolatok és a közös értékek is megmaradnak, akkor nem feltétlenül kell új munkahelyet keresni a kihívások miatt.
Volt olyan pillanat a pályádon, amikor úgy érezted, hogy már nem tudsz tovább fejlődni?
Őszintén szólva inkább az ellenkezője jellemző rám. Mindig annyi minden érdekelt, hogy inkább azt volt nehéz eldöntenem, mire koncentráljak.
Ma például eldönthetem, hogy a longevity témájában mélyedek el, a mesterséges intelligenciával foglalkozom, vagy azt vizsgálom, hogyan segítheti az AI a longevity területét. A lehetőségek szinte végtelenek.
Úgy gondolom, ma már nem az a legfontosabb kérdés, hogy van-e még mit tanulnunk, hanem az, hogy a rengeteg lehetőség közül mire mondunk igent. Talán ez lett az egyik legfontosabb készség: jól választani.
Hiszem, hogy ha valaki nyitott az új dolgokra, ugyanazon a munkahelyen is folyamatosan tud fejlődni. Nem feltétlenül kell ehhez új pozíció vagy új cég.
Talán azért is, mert a világ is elképesztő gyorsasággal változik.
Pontosan. Annyit változik körülöttünk minden, hogy néha kifejezetten jó érzés, ha van valami állandóság is az életünkben.
Szerinted miben más ma nőként vezetőnek lenni, mint amikor elkezdted a pályádat?
Azt látom, hogy ma már sokkal inkább elfogadott, hogy a sokszínűség értéket teremt. A női vezetők jelenléte önmagában nem cél, az igazi értéke abban rejlik, hogy más tapasztalatokat és más nézőpontokat hoznak a döntésekbe.
Én szerencsésnek érzem magam, mert a pályafutásom során soha nem tapasztaltam hátrányt amiatt, hogy nőként vezetői pozícióban dolgozom. Ugyanakkor azt is látom, hogy ma a vállalatok sokkal tudatosabban támogatják a női vezetők fejlődését, mint amikor én elkezdtem a pályámat.
Nekem is volt lehetőségem részt venni a Generali nemzetközi, kifejezetten női vezetőknek szóló vezetőképző programjában, és szerintem ez is jól mutatja, mennyit változott a szemlélet.
Ugyanakkor úgy gondolom, a női vezetők támogatása önmagában nem elég. Legalább ilyen fontos, hogy a férfiak is segítséget kapjanak ahhoz, hogyan tudnak jól együtt dolgozni női vezetőkkel.
Ha találkozhatnál a fiatalkori önmagaddal, lenne valami, amire ma már azt mondanád: erre jobban oda kellett volna figyelned?
A közelmúltból egy dolog jut eszembe: ma már sokkal jobban odafigyelek az izomerősítésre. Korábban én is inkább a kardióra, a teniszre vagy a kerékpározásra helyeztem a hangsúlyt, ma viszont már tudjuk, hogy az izomtömeg megőrzése is a hosszú távú egészség egyik kulcsa.
Persze ebben a tudomány is sokat fejlődött. Ma már jóval többet tudunk arról, hogy a női szervezet sok szempontból másként működik, mint a férfiaké. Jó lett volna, ha ezek az ismeretek húsz évvel ezelőtt is rendelkezésre állnak, de alapvetően nincs olyan nagy dolog, amit másképp csinálnék.
Schaub Erika
Mindenkit arra biztatsz, hogy gondoljon a jövőjére. Te mire szeretnéd, hogy a hetvenéves Erika egyszer azt mondja: „jó döntés volt, hogy ezt már időben elkezdtem”?
Nem szeretnék hetvenévesen teljesen más ember lenni, mint most vagyok. Inkább azt szeretném, hogy ugyanazokat a dolgokat csinálhassam: mozoghassak, utazhassak, nevessek, együtt lehessek a családommal és a barátaimmal – legfeljebb egy kicsit kevesebb munkával.
Ha a hetvenéves Erika egyszer visszanéz, remélem, azt mondja majd: jó döntés volt időben gondoskodni magamról, a szeretteimről és az egészségemről.
Fotó: Stekovics Kata Smink: Tamás Anita
Promóció
Kövesd a Marie Claire-t a Google hírekben!
