- Melyik öt szeptemberi programmal kapcsolódhatunk ki a tanévkezdés után?
- Hol nézhetünk színházi előadásokat anélkül, hogy kimozdulnánk otthonról?
- Mit válasszunk, ha nevetésre, kultúrára vagy néhány csendes órára vágyunk?
A szeptember a szülők számára sokszor legalább akkora újrakezdés, mint a gyerekeknek. Korábbi kelés, különórák, szülői értekezletek, uzsonnásdobozok és az első elfelejtett felszerelések kerülnek be ismét a hétköznapokba. Mire mindenki visszarázódik a megszokott ritmusba, könnyű megfeledkezni arról, hogy nekünk is szükségünk van feltöltődésre.
Éppen ezért összegyűjtöttünk öt szeptemberi programot és kulturális élményt, amelyek között akkor is találhatunk kedvünkre valót, ha egy estére szeretnénk kiszakadni otthonról, és akkor is, ha inkább bekuckóznánk egy jó könyvvel.
1. Nézzünk színházat a kanapéról az eSzínház Fesztiválon
Nem minden szülő életébe fér bele, hogy egy hétköznap este színházba induljon. Az eSzínház Fesztivál egyik nagy előnye éppen az, hogy a színházi élményt mi igazíthatjuk a saját napirendünkhöz.
Szeptember 18. és 27. között hatodik alkalommal rendezik meg Magyarország online színházi fesztiválját. Tíz nap alatt 18 válogatott produkció kerül képernyőre, a klasszikusoktól a kortárs történetekig. Csehov, Weöres Sándor és Kosztolányi Dezső művei mellett mai magyar szerzőkkel is találkozhatunk.
A válogatásban kőszínházak és független társulatok egyaránt szerepelnek: többek között a Katona József Színház, az Örkény István Színház, a Radnóti Miklós Színház, a Vígszínház, a Stúdió K Színház és a Weöres Sándor Színház produkcióit is láthatjuk. Ritkán kapunk ennyire kényelmes lehetőséget arra, hogy néhány nap alatt az ország különböző színházi műhelyeibe is bepillantsunk.
- Mikor? 2026. szeptember 18–27.
- További információ: ITT
2. Merüljünk el néhány órára a világirodalom egyik nagy szerelmi történetében

Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei
Néha a legjobb program az, amelyhez sehova sem kell mennünk. Egy fotel, egy takaró, néhány nyugodt óra és egy olyan könyv, amely képes teljesen más világba vinni.
Muraszaki Sikibu Gendzsi szerelmei I–II. című művével ráadásul nem akármilyen utazásra indulhatunk. A több mint ezeréves japán nagyregényt a világirodalom első szerelmes és családregényeként tartják számon. Szerelmek, gáláns kalandok és a császárváros hétköznapjai elevenednek meg benne egy olyan világban, amely egyszerre tűnik távolinak és meglepően emberinek.
A Gy. Horváth László fordításában megjelent, éldekorált kétkötetes kiadás már önmagában is olyan könyv, amelyet jó érzés kézbe venni. Tökéletes választás lehet az első hűvösebb szeptemberi esték egyikére, amikor végre nem egy iskolai üzenetet vagy másnapi teendőlistát szeretnénk olvasni.
- Mit válasszunk? Muraszaki Sikibu: Gendzsi szerelmei I–II.
- Még több információ a könyvről: ITT
3. Nézzünk rá arra, hogyan vagyunk valójában az ARC-on

Az @rc plakátkiállítás mottója 2026-ban az Idegrendszerváltás
Ha szeptemberben úgy érezzük, hogy a tanévkezdéssel együtt az idegrendszerünknek is szüksége lenne egy kisebb újraindításra, már az idei ARC kiállítás címe is telitalálat lehet.
A 26. ARC közérzeti kiállítás az IDEGRENDSZERVÁLTÁS címet kapta, és szeptember 18-tól egy hónapon keresztül várja a látogatókat Újbudán. Az ARC évről évre a társadalmi közhangulat egyfajta látlelete: humorral, iróniával és sokszor kifejezetten éles megfigyelésekkel mutatja meg, mi foglalkoztat bennünket.
Érdemes úgy érkezni, hogy hagyunk magunknak időt. Nem kell végigrohanni a plakátokon: van, amelyiken nevetünk, van, amelyik felbosszant, más pedig még hazafelé is velünk marad.
- Mikor? 2026. szeptember 18. – október 18.
- Hol? Budapest, Újbuda, Goldman György tér 3., a BME E épülete melletti parkoló
- Még több információ: ITT
4. Nevessünk egy estét Jajemiliával
@jajemilia Aki nem élte még át, nem tudja mekkora győzelem ez #jajemilia #humor #magyartiktok
A tanév első heteiben néha nincs szükségünk mély önismereti felismerésekre. Sokkal inkább arra, hogy valaki másfél-két órán keresztül megnevettessen bennünket.
Jajemilia Prolik és parasztok című estje két ismerős világot ereszt egymásnak: a nyolcvanas évek zalai falusi életét és a korabeli proli Budapestet. Ha már találkoztunk Jajemilia figuráival az Instagramon vagy a TikTokon, Mama, Dodi, Miki, Putifárné, a svéd rokonok és a PiszkozsPesti ág sem lesz teljesen ismeretlen.
A humor mögött azonban ott van a nosztalgia is. Az előadás azokról a szülőkről és nagyszülőkről mesél, akiknek hétköznapjai ma már egy eltűnőben lévő világ részei, mégis rengeteg gesztusukban, mondatukban és szokásukban magunkra ismerhetünk. Ideális program lehet egy olyan barátnővel, akivel fél mondatokból is értjük egymást.
- Mikor? 2026. szeptember 21., 19:00
- Hol? Inga Kultúrkávézó, Budapest
- Még több információ: ITT
5. Induljunk Mozart-expedícióra

Remek kultúrprogram és kikapcsolódás szeptemberre a MÜPA-ban
Ha egyetlen mű köré egész minifesztivált lehet építeni, A varázsfuvola kétségtelenül jó választás. Szeptember 9. és 15. között a Budapesti Fesztiválzenekarral közös Mozart-expedíció ezúttal a zeneszerző utolsó színpadi művét járja körbe egészen különböző nézőpontokból.
Fischer Iván 2015 után ismét színpadra állítja az operát, amelyet három alkalommal láthat a közönség. De nem csak klasszikus operaelőadás vár ránk: érkezik a Salzburgi Marionettszínház produkciója, interaktív zenés beszélgetés bontja ki a történetet, Horváth Gergely vezetésével pedig annak is utánajárhatunk, hogyan győzi le a fény a sötétséget. A programot Ingmar Bergman A varázsfuvola című ikonikus filmjének vetítése is színesíti.
Akkor is izgalmas választás lehet, ha nem tartjuk magunkat operarajongónak. Éppen az expedíciójelleg ad lehetőséget arra, hogy egy jól ismert klasszikushoz több irányból közelítsünk, és talán egészen másként távozzunk, mint ahogyan érkeztünk.
- Mikor? 2026. szeptember 9–15.
- Hol? MÜPA
- További információ: ITT
Fotó: MÜPA, Európa Könyvkiadó, @rc, Unsplash