Az Autistic Art Alapítványról
Az Autistic Art Alapítvány azzal a céllal jött létre 2006-ban, hogy az autizmussal élők számára segítsen emberi élethez méltó körülményeket teremteni életük folyamán. Az alapítvány civil fenntartású, autistákat ellátó lakóotthonok fennmaradását támogatja és segíti működésüket. A legújabb, nemzetközi kutatások alapján egyébként minden 68. ember él autizmussal. Az Autistic Art tevékenységei közé tartozik a 2008 óta, évente megrendezésre kerülő jótékonysági aukció, az otthonokban élő fiatalok számára, Tarr Hajnalka képzőművész által kidolgozott képzőművészeti foglalkozások, kiállítások szervezése, de emellett kiterjedt tevékenységet folytatnak az autizmus bemutatásáért és elfogadtatásáért és támogatják mind az otthonokat, mind az ott élő fiatalokat.
A divat és dizájn szerelmeseinek garantáltan ismerősen csenghet az Autistic Art, mint márkanév is: az autista fiatalok alkotásaiból dizájnerek álmodnak meg termékeket és a hazai divatszakmából is együttműködtek már a Kele Clothing-al, az Artistával vagy legutóbb a Müskinn márkával. Alapvető céljuk tehát a forrásteremtés az otthonok számára – de emellett az autizmus-specifikus művészetterápia a lakók fejlesztését szolgálja, a kiállítások és a márka, vagy akár az otthonokban tartott csapatépítési lehetőségek pedig a társadalom érzékenyítését. Alapelvük, hogy mindenki úgy kapcsolódik, ahogy tud, és ahogy neki kényelmes – akár már Mi is, egy-egy termék megvásárlásával segíthetünk.
Rényi Andrea
Mikor és miért kezdtél el önkénteskedni? Hogyan kerültél kapcsolatba az Autistic Art-tal?
Aktív életet éltem, sokat dolgoztam és úgy is kerültem ki a munka világából, hogy tulajdonosként benne vagyok egyik korábbi vállalkozásomban. Megengedhetem magamnak, hogy juttassak másoknak is. Nyilván elgondolkodtam én is azon, hogy mit csináljak az aktív évek után, de nem akartam egy újabb üzletbe beszállni, egy újabb üzleti lehetőséget keresni, azt viszont tudtam, hogy aktív akarok maradni. Már korábban is támogattam különböző ügyeket, de ez akkor még nem volt bennem tudatos. Végül megtaláltak a lehetőségek és magamra találtam. Van bennem egy ilyesfajta küldetéstudat és jó érzéssel tölt el, hogy segíthetek.
Mint támogató kerültem először kapcsolatba az alapítvánnyal, a férjemet kísértem el az egyik jótékonysági aukciójukra. Nagyon megtetszett az egész koncepció, vonzó volt számomra, hogy egy ilyen komoly infrastruktúrát csupán néhány ember mozgat, hiszen kezdetben 3-5 ember dolgozott az alapítványnál. Ezután megkerestem Gyurit (Jaksity György, a Concorde Értékpapír Zrt. alapítója és igazgatósági elnöke, érintett szülőként ő hozta létre az akkor még Mosoly Otthon Alapítvány néven működő alapítványt – D.E.) és felajánlottam neki a segítségemet. Lépésről-lépésre ismertem meg az alapítvány tevékenységét.
Ha jól tudom, több alapítványt is segítesz és több ügy mellett is kiállsz, az Autistic Art mellett.
Ezen a téren is próbálok fókuszálni. Az üzleti életben szocializálódtam, fontos a tudatos döntés. Rengetegen kerestek meg, hogy segítsek, de kell egy rendezőelv, különben szétforgácsolódsz. Három dolgot tűztem ki: az egyik a fogyatékkal élők és a hátrányos helyzetűek támogatása, a másik a kultúra, s a harmadik a zsidó hagyományok támogatása. Évek óta segítem az UNICEF Magyarország munkáját. Négy éve vagyok a Felügyelő Bizottság elnöke. Sajnos itt az operatív munkában nem tudok jelen lenni. Több mint 10 éve, a férjemmel közösen kiemelt támogatói vagyunk a Budapesti Fesztiválzenekarnak. Nagyon szeretjük a komolyzenét, szabadidőnkben sok időt töltünk a Müpában. Fischer Iván zenekara mellett korábban a Cirko-Gejzír Mozi munkáját is támogattam. A Magyar Nemzeti Galériában megrendezett El Kazovszkij-kiállítás létrejötte fontos volt számomra, ennek érdekében szerveztem egy aukciót, amelyet Virág Judit vezetett. A hagyatékból eladott képekből befolyó bevétel segítette a kiállítás megvalósulását. Emellett Balatonfüreden jött létre az interaktív múzeumként működő Zsidó Kiválóságok Háza, felkerestek, hogy legyek benne a felügyelőbizottságban. A jótékonykodásra szánt energiám nagy részét az Autistic Art köti le. Anyagilag még pár rászorulót – barátot, rokont, állami gondozásból kiszorult fiatalt – támogatok havi rendszerességgel.
Fotó az 2015-ös aukcióról
Mivel foglalkozol pontosan az alapítványnál?
Kettős a szerepem az alapítványnál: támogató és önkéntes is vagyok. A legszorosabban Vikivel (Bella Viktória, 2015 szeptemberétől az alapítvány ügyvezetője – D.E.) dolgozom együtt, nincs közvetlen kapcsolatom magukkal az otthonokkal. Nagyra becsülöm azokat, akik az otthonokban dolgoznak. Szerintem mindenki csinálja azt, amiben tapasztalt, amihez megvannak a készségei. Hogy miről szól az alapítvány? Arról, hogy pénzt generáljunk az otthonoknak, ismertséget, empátiát szerezzünk az alapítvány, az ügy számára. Én ezt az üzleti életemben való jártasságommal, kommunikációs tapasztalataimmal, szervezőkészségeimmel segítem. Magának az adománygyűjtésnek, a fundraisingnek megvannak a hagyományos technikái, de ezeket nem tanultam. Mindig is tudatos voltam abban, hogyan kell az üzleti érdekeket képviselni.
Ha jól tudom, önálló projekteket is viszel az Autistic Art-nál.
Igen, önálló projekteken is dolgozom, de a közös projektekben is részt veszek. Immár második éve működünk együtt az Erste Bankkal. A meglévő kapcsolatot fűztem szorosabbra, az Erste mára az alapítvány stratégiai partnere. Az aktuális projekt most az 50. Kékszalag Erste Nagydíj. Idén ötvenedik alkalommal rendezik meg július végén a balatoni Kékszalag vitorlásversenyt, ennek a bank a fő támogatója. A szervezők kommunikálják a versenyzők felé, hogy támogassák ők is az alapítványt és ennek fórumot is biztosítanak. Tavaly a nevezéseken több mint 1 millió forint gyűlt össze, minden második hajó támogatott minket. Idén szeretnénk még több pénzt összegyűjteni, s még nagyobb nyilvánosságot kapni. Az indulóhajókat hagyományosan egy kék szalag különbözteti meg. Akik támogatják az alapítványt, azok kapnak egy Autistic Art kék szalagot egy autista grafikával. Ez 5-10 ezer forintba kerül, a támogató hajóra ezt a második szalagot is ráteszik.
A másik aktuális projekt a VeszprémFest-tel fut. Régi álmom volt egy olyan, eseménnyel együttműködni, ahol nagyszámú vásárlást bonyolítanak le. A VeszprémFest jegyek vásárláskor nyílik lehetőség támogatni az alapítvány, akár már ezer forinttal is. Ez megtöbbszörözhető és a sok kicsi sokra megy.
Fotó az 2015-ös aukcióról
Értelemszerűen a kapcsolati tőkén felül mi az, amit az önkéntes munkád során kamatoztatni tudsz a reklámszakmában megtanultak, alkalmazottak közül?
Erről lehet, hogy Vikit kellene inkább megkérdezned! Egy alapítványnál alapvetően más a szemlélet, nem mindig elég erős az érdekérvényesítő képességük, nem lehet üzleti vállalkozásként tekinteni rájuk. Én viszont igyekszem az üzleti gondolkodást képviselni. Fontos azt is számításba venni, milyen termékekkel érdemes foglalkozni, hogy melyek voltak a legtöbb bevételt hozó együttműködések – ezek az alapítvány érdekeit szolgálják. A reklámszakmából kiindulva a kommunikáció alátámasztása is fontos: ettől nő az ismertség és ez nagyobb esélyt ad az adakozási hajlandóságnak.
Melyiket tartod az eddigi legsikeresebb projekteteknek?
Volt Zoránnal egy megállapodásunk, hogy a Kongresszusi Központban megrendezésre kerülő koncertjére biztosít nekünk jegyeket a legjobb helyekre. Mi ebből csomagokat alakítottunk ki, amiben benne volt maga a koncert, a legjobb jegyek, a fogadás a koncert után találkozás Zoránnal. Ezeket a rendszeres támogatóinknak ajánlottuk fel, 100 000 forintért. Közel 2 millió forint támogatás jött össze.
Mit tanultál az önkéntességből? Miben változtatott meg például?
Elsősorban az önkéntességet nem élem meg önkéntességnek. Részemmé vált. Ez a munkám. Ez a feladatom, amit teljes odaadással csinálok.
Mint önkéntes, nem érzek különbséget munka és munka közt. Korábban mindig vezető voltam, az adott munka határozta meg, hogy mennyit dolgozom. A feladat nagyságától függtem, de megőriztem az önállóságomat. Ez most is így van. Ha feladat van, teljes erőbedobással dolgozom, és semmit sem áldozatként élek meg. Egy új közösségbe bekerülni mindig új tapasztalatokat hoz magával. Alapvetően egyetértek a célokkal, a munkamódszerekkel, tökéletesen bele tudok illeszkedni a hangulatba.
Az Autistic Art Alapítvány csapata egy otthonlátogatás alkalmával
Mit tartasz az önkéntesség legnagyobb kihívásának, nehézségének?
Azt, hogy a szereplőknek meg kell tanulniuk, hogy ne tegyenek különbséget munka és önkéntes munka között. Ha valaki elhatározza, hogy önkéntes munkát végez, a felek kezeljék egyenértékűként. Van, hogy nem mernek annyit kérni attól, aki önkéntes, félve, kesztyűs kézzel bánnak vele. Ha a társadalomban az önkéntesség elterjedtebb dolog lenne, és ha a helyén kezelnék, ugyanolyan értékteremtő lenne és ugyanolyan elvárásokat lehetne támasztani az önkéntesekkel kapcsolatban –így jobban kihasználhatnánk a lehetőségeket. Ez persze nem követelés, hanem magabiztos, önérzetes elvárás. Amit egy önkéntes elvállal, azt önérzetesen meg is kell követelni.
Mit gondolsz, hogyan lehetne az önkéntesség társadalmi elfogadottságán, az önkéntes munka megbecsültségén változtatni?
A hetvenes években látogatóban voltam Kanadában, az egyik múzeumban dolgozott egy nyugdíjas rokonunk. A névtábláján az szerepelt, hogy volunteer. Emlékszem, hogy mennyire tetszett nekem ez a státusz, az idős hölgy nagyon büszke volt a pozíciójára. Önkéntesnek lenni megbecsült pozíciónak számít ott már akkor is. Magyarországon bizonyára vannak szakképzett emberek, akik már nem dolgoznak, azonban szívesen vállalnának a szakmájukban hasznos tevékenységet a nyugdíj mellett, ha ez intézményesítve lenne. Ez sokak életét színesebbé, értékesebbé, célirányosabbá tehetné, s hasznos lenne a társadalom számára. Nyilván ez sok energiát igényel, ki kell építeni ehhez egyfajta infrastruktúrát, követelményrendszert, megállapodásokat, de egy intézményes, hivatalos alkalmazása az önkénteseknek ott, ahol amúgy munkaerőhiány van, az előbb-utóbb az önkéntes munka értékét, megítélését is növelné.
