Mindig is megvolt a hivatástudatod?
Frissen végzett diplomás ápoló vagyok, a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi karán végeztem júniusban. Egyelőre álláskeresési fázisban vagyok, szeptembertől szeretnék munkába állni. Mindig is „kis biológus” voltam, tudtam, hogy az egészségügy valamely szegletében szeretnék elhelyezkedni, de a munkám Helpereknél csontosította meg bennem teljesen ezt a döntést. Az én példám is tükrözi, milyen szerepe van az egyesületnek az elsősegély oktatásában, az egészségügyi érdeklődés felkeltésében, – főleg így, a kamaszokat könnyen magával ragadó fesztiválköntösben. Nagyon sokan nyitottak az egészségügy irányába azután, hogy egy nyarat vagy többet eltöltöttek nálunk, Helperjárőrként. A hivatástudat kialakításához nagyban hozzájárulhat az először megtapasztalt hálás tekintet varázsa egy olyan betegtől, akin a tudásoddal, gyakorlatoddal segítettél egy kemény terepen, jó csapatban eltöltött járőrszolgálat után…
Mikor és miért döntöttél úgy, hogy önkénteskedni fogsz?
Igazán az első szezon vége után döntöttem el. 15 évesen jártam végig az első képzést, ami kora tavasztól szokott kezdődni minden évben. Ez elméleti, gyakorlati órákat is magába foglal. Nagyon jó eredménnyel vizsgáztam elsőre is, a csapatot már addigra nagyon megszerettem, de még volt bennem némi bizonytalanság. Vajon tudom majd profin a terepen is végrehajtani a begyakorolt fogásokat? Előjön majd a sok tudás egy nehezebb esetnél? Úgy éreztem, hogy egyelőre csak ki szeretném próbálni magamat. Az első „Helper nyár” után olyan produktívnak, elégedettnek érzetem magam, hogy eldöntöttem, ennek a részese szeretnék maradni. Ez már 10 éve volt. Dolgoztam a nagyszínpados elsősegélynyújtók csapatában is, négy éve pedig az egyik koordinátora vagyok a Helperjárőreinknek.
Hogyan találtál rá a Helperekre? Milyen kritériumoknak kell megfelelnie annak, aki önkénteskedni szeretne náluk?
Emlékszem, kör e-mailben zajlott akkor a toborzás. Mivel nem ismertem senkit, nem is hallottam róla korábban, nem tudom, hogy kerültem a címlistába, de nem hezitáltam, elmentem a bemutatkozó képzésre, annak ellenére, hogy nem voltam még előtte egyedül Budapesten. Most már Facebook-oldalon zajlik a toborzás, illetve a helperek.hu oldalon is fent van sok információ.
Az egyesület teljes körű egészségügyi biztosítást és drogprevenciót végez, ezért sokféle területen lehet nálunk önkénteskedni, a kritériumok eszerint változók. Aki járőrnek szeretne jönni, fel kell készülnie a csaknem fél éven át, hétvégente tartandó általunk specifikusan felépített képzéseken történő részvételre és az évközi munkákra is – különböző rendezvényeken. A járőrökön kívül dolgoznak nálunk önkéntes szociális munkások, pszichológus hallgatók, pszichológusok, orvosok és ápolók is. Számunkra is különleges tapasztalat a terepen történő munka. Mindenképp fontos a talpraesettség és a tudás. Nagyon szeretjük, akik okosak, és fel is tudják kreatívan használni a tudást, amit átadunk nekik, terepen, ez alapszükséglet.
Mit tartasz a legnehezebbnek az önkéntességben?
Az idő pénz. Az évek előrehaladtával nekem is egyre nehezebb a „fizető” munkával összehangolni az önkéntességet, pláne, hogy egészségügyi területen mindenki túl van hajtva… Minden önkéntes egyesületben kihívást jelent, hogy a konkrét munkán kívül is egyben tudják tartani a csapatot.
És mi a legjobb benne?
Elcsépelt, de igaz: felemelő érzés, amikor hasznosnak érzed magad, és a saját döntésedből, szabadidődből lecsípve, a lehető legjobb szándékkal adod a tudásod valamihez, amiből keletkezik valami jó, valami közös. A közösségi munka a legjobb része. Koordinátorként hatalmas odafigyelést igényel a konkrét járőrmunka irányításán kívül az, hogy egy hullámhosszra kerüljünk velük. Tudnunk kell a szolgálatban (és azon kívül is) hol vannak, mit csinálnak, az ellátásban segítenünk kell őket egy rádión keresztül szinte elképzelve, mit láthatnak kint a terepen. De ezen túlmenően a pihenésükre, hangulatukra, pszichés állapotukra, étkezéseikre is oda kell figyelünk, hogy minden rendben menjen. Ezáltal a gondoskodás, nyitottság révén egy nagy közösséggé válunk. Nagyon sok hasznos ismeretséget szereztem én is itt. Főleg az egészségügy területén, ami akár jól jöhet még a karrierem során is. Év közben is összetartó kis közösségek alakulnak ki minden évben. Ha Budapestre költöznék, szinte biztos vagyok benne, hogy lenne minimum 100 ember, aki segítene cipekedni! 🙂
Mi volt eddig a legemlékezetesebb pillanata a munkádnak?
Az első komolyabb esetem a legemlékezetesebb és egyik legmeghatározóbb is. Járőrözéskor egy lányt találtunk fekve, több sebbel, eszméletlennek tűnve a fesztivál egy eldugott szegletében, egyedül. Szépen fogalmazva nem volt együttműködő, mikor megszólítottuk. A pszichés vezetése nagyon jól sikerült. Nagy huzavona volt, de végül könnyen egy hullámhosszra álltunk, együttműködővé vált, tudtunk kommunikálni, elláttuk a sebeit. Engedte, hogy ambulanciára kísérjük, pedig igen agresszív volt kiérkezésünkkor. Többféle komolyabb pszichoaktív szer volt a szervezetében bevallása szerint. Nehéz leírni a pontos történteket, mert a nehézség itt tényleg a kommunikációban, bizalom kiépítésében zajlott, nem is magában az ellátásban.
Én 16 voltam, a lány 23. Megfigyelésen ambulancián maradt aznap éjjel, másnap reggel külön megkeresett minket, hogy megköszönje, pedig nem sejtettem az állapotából kiindulva, hogy bármire emlékszik. Nagy sikerélmény volt.
Mi az, amiben megváltoztatott téged az önkéntesség?
Annak ellenére, hogy eléggé introvertált vagyok, nekem is szükségem van társaságra. Nagy változás, hogy könnyebben nyitok már nem csak a Helperek között az újak felé, hanem más helyzetekben is. Annyira elfogadó a közeg, hogy jó pár fal leomlott bennem az ittlétem alatt. Bármilyen lehetsz, ha odaadással elvégzed a munkát, közénk tartozol.
Ha egy dolgot mesélhetnél másoknak, hogy buzdítsd őket arra, hogy önkéntesmunkát vállaljanak, mi lenne az?
A segítségnyújtásnak rengeteg formája van. Sokan mondják, amikor szóba kerül akár az ápolás, akár az elsősegélynyújtás, hogy „én nem tudnám csinálni”. Viszont úgy gondolom, mindannyiunknak van valami, amit adni tudunk a közösségnek. Az élet más területén sem szeretek „prédikálni”, sokkal többre tartom a példamutatást. Tudom, hogy sokaknak mindig idegen marad az önkéntesség, és hogy csupán juttatás nélküli munkának látják. Akiben viszont van egy csöppnyi érdeklődés, rengeteg szervezetnél van lehetőség csatlakozni hasonló kezdeményezésekhez, és olyanokkal körbevenni magunkat, akikkel közös a cél, közös az érdeklődés. A kialakuló közösség pedig megfizethetetlen.
