Milyen egy úgynevezett love brand? Ha valaki egy társaságban megemlíti a nevét, a többiek arcán mosoly jelenik meg, és mindenki lelkesen kezdi mesélni a jó élményeit vele kapcsolatban. Ilyen márka Magyarországon a Padthai Wokbar, amiről nem sokan tudják, hogy magyar vállalkozás. Tulajdonosa és egyben ügyvezető igazgatója csinos, fiatal nő, aki úgy tud beszélni az ázsiai konyha ízeiről, hogy összefut a nyál a szánkban. Horváth Ágnes túl volt már néhány sikeres vállalkozáson, mikor tulajdonostársaival belevágott az új projektbe: Ázsia ízeit és életérzését hozta el Magyarországra egy jól működő, minőségi, gyorséttermi rendszerben.
Mikor találkoztál először az ázsiai kultúrával? Ha visszaemlékszel rá, milyen volt ez a találkozás?
Minden, ami a Padthai Wokbarral kapcsolatos, véletlenek összjátékának köszönhető. Mielőtt megszületett volna ez a vállalkozás, 15 évig építészirodám volt, belsőépítészettel foglalkoztunk. Thaiföldön, Samui szigetén egy szálloda belsőépítészeti munkáira kaptunk megbízást, ekkor jártam először Ázsiában. Szerelem volt első látásra, azonnal beleszerettem az ázsiai életérzésbe, a fantasztikus ízekbe. Akkoriban Budapesten már voltak együttműködéseink szállodákkal, ennek köszönhetően találkoztam későbbi tulajdonostársammal, Simon Gergellyel, aki már jóval előttem Ázsia szerelmese volt. Ebből a találkozásból és az Ázsia iránti szenvedélyünkből született meg a Padthai Wokbar ötlete 2011-ben, mely vállalkozáshoz csatlakozott Kanóczky Máté és Lovas Gusztáv, akikkel jelenleg tulajdonoljuk az étteremláncot.
Akkoriban tört ki Magyarországon a fast food forradalom, sorra nyíltak a különböző igényeket kielégítő gyorséttermek. Az egyedi ötletetekkel jókor voltatok jó helyen?
Az alapötletünk az volt, hogy olyan étterem-hálózatot hozzunk létre, ami még nem létezik Magyarországon. Az ázsiai ízeket akartuk elhozni úgy, hogy azok európai emberek számára is fogyaszthatók legyenek. Gyorsan elkészíthető, egészséges ételeket akartunk kínálni, amelyeknél a vendégek maguk választhatják ki, milyen variációban szeretnék látni az összetevőket a tányérjukon. Árfekvésben a McDonald’s- és a Burger King-típusú éttermek fölött, a klasszikus éttermek alatt vagyunk. Magyarországon vannak jó ázsiai éttermek, de ekkora négyzetméteren, a mi rendszerünkben nincs konkurenciánk.
A padthai ételeknek különleges ízvilága van. Csak ezt az egyet kínálni nem veszélyes vállalkozás?
Szerintem ezek az ízek megunhatatlanok. Nem véletlen, hogy Thaiföld lakossága szinte csak ezen él, ők reggelire, vacsorára is ezt fogyasztják. De mi az éttermeinkben az ázsiai életérzést is szeretnénk átadni a vendégeknek. A padthai igazi street food, amit az utcai árusok wokjaikban sütnek, főznek. Ázsiában az embereknek otthon nincs konyhájuk, ezektől az árusoktól szerzik be az ételt. Az utcán zacskókból, dobozokból jártukban-keltükben eszik meg a friss alapanyagokból készült, egyszerű, de nagyon finom leveseket, tésztákat. Amikor kialakítottuk az éttermeinket, hosszú asztalokat is tettünk be, ahol idegen emberek egymás mellé ülhetnek. Lehetőséget adunk nekik az ismerkedésre, a kötetlen beszélgetésre.
Amikor elkezdtétek a vállalkozást, volt tapasztalatotok arról, milyen az ázsiaiakkal tárgyalni, kereskedni?
A kereskedelem és a cégvezetés terén volt tapasztalatunk, de Ázsia egy külön világ. Meg kellett tanulnunk a játékszabályokat. A beszerzéseink több mint 50 százaléka közvetlenül Ázsiából származik, rengeteg beszállítóval dolgozunk, és ahhoz, hogy garantálni tudjuk a folyamatos jó minőséget, oda kell figyelnünk rájuk.
Nemcsak az alapanyagok érkeznek Ázsiából, hanem a szakácsok is. Könnyű velük dolgozni?
Ez egy érdekes történet. Amikor nyitottunk, thai szakácsokkal kezdtünk dolgozni, és ezt ma is igyekszünk tartani, de az az igazság, hogy vannak más ázsiai országokból érkezett szakácsaink is. Az első szakácsunk szerencsére itt élt már Magyarországon, ismerte az országot és a magyarokat. Az ő ismeretségi köréből kerültek ki az első kollégák. Volt egy időszak, amikor kapcsolatokon keresztül mi kerestünk külföldön munkatársakat, mi intéztük el a munkavállalási engedélyüket, segítettünk nekik szállást találni, intéztük az ügyeiket. A mai napig vannak ilyen munkatársaink, de ahogy változtak az idők, egyre több ázsiai jött Magyarországra, és ma már leginkább az itt élő ázsiaiak közül toborzunk. Nekünk is könnyebb így, nagyon nehéz és hosszadalmas folyamat munkavállalási engedélyt, szállást szerezni a külföldről jövőknek. A kommunikáció sok esetben nem olyan egyszerű velük, sokan közülük nemhogy magyarul, de angolul sem értenek, nehéz bármiféle instrukciót adni nekik közös nyelv használata nélkül. A már meglévő kollégák segítőkészsége és a „padthai hangulat” által könnyen beilleszkednek, és mint egy csapat dolgoznak együtt.
Van azért kapcsolat a magyar és a külföldi dolgozók között?
Persze. Büszkén vállaljuk, hogy multikulturális céget hoztunk létre. Nagyon sokféle országból vannak dolgozóink, különböző bőrszínűek, különböző kulturális háttérrel. Jelen pillanatban az állomány 30 százaléka külföldi. Minden évben kétszer rendezünk egy közös céges bulit, legutóbb most volt egy farsangi jelmezbálunk, amin mindenki részt vett. Ahogy körbenéztünk a dolgozókon, megállapítottuk, hogy jövőre nem kellenek jelmezek: ha mindenki a saját országa népviseletében jelenik meg, már akkor nagyon színes és izgalmas lesz az összkép.
Térjünk vissza egy kicsit a múltba! Kislányként ilyesfajta munkáról álmodtál?
Emlékszem, gimnázium első osztályában írnunk kellett egy fogalmazást arról, hogy mik leszünk, ha nagyok leszünk. Én azt írtam le, hogy orvos szeretnék lenni, sőt a férjem is orvos lesz. Az akkori álmaiban tipikus orvos házaspár lettünk volna két gyerekkel. A valóságban abszolút nem így alakult.
Azért, mert nem vettek fel az orvosi egyetemre?
Meg sem próbálkoztam vele. A gimnáziumban hamar kiderült, hogy a biológia és a fizika kifog rajtam, és egészen más dolgok kezdtek el érdekelni. A rendszerváltás idején voltam középiskolás, amikor kinyílt a világ. Lehetett vállalkozásokat indítani, cégeket alapítani, és ez nekem nagyon megtetszett. Az iskola mellett különórákra jártam, hogy közelebbről is megismerjem az üzleti világot.
Mikor alapítottad az első cégedet?
Elvégeztem a Külkereskedelmi Főiskolát, utána egy évet dolgoztam alkalmazottként a Skála World Trade-nél Demján Sándor mellett. Az első adandó alkalommal pedig a kollégáimmal megalapítottuk a saját kereskedőcégünket. Ezután tanultam enteriőr tervezést, és egy MBA diplomát is szereztem a Műszaki Egyetemen.
Hét éttermetek van, több mint 200 alkalmazottal. Hogy tudsz ennyi emberre figyelni?
Úgy alakult, hogy fiatalokkal dolgozom. A menedzsmentben én vagyok a legidősebb, a többiek harmincasok. A napi munkám során én főleg a vezetőség tagjaival találkozom, de rajtuk keresztül nagyon sok információ eljut hozzám a csapattal kapcsolatban.
Milyen főnöknek tartod magad?
Elég határozott személyiség vagyok, konkrét elképzelésekkel. Azt gondolom, nagy általánosságban szeretnek velem dolgozni a kollégák.
Szerinted mely tulajdonságaidnak köszönhető, hogy a vállalkozásaid sikeresek? Miben vagy erős?
Kreatív gondolkodónak tartom magam. Teljesen mindegy, hogy az ember milyen területen dolgozik, a sémák ugyanazok, a fő gondolatokat ugyanúgy bele kell tenni minden vállalkozásba. Szeretek mindent felülről nézni, átlátni az egész helyzetet, és onnan fentről minél jobban beleásni magam a részletekbe. Gyorsan gondolkodom, hallgatok a megérzéseimre. Nagyon sok döntésemet az ösztöneimnek köszönhetem. Szerintem a női ösztön nagyon hasznos, én mindig hallgatok rá.
Mi lett a belsőépítészettel? Az már csak a múlt?
Az elején párhuzamosan vittem a két vállalkozást, de aztán döntenem kellett, melyik mellé teszem le a voksomat. A belsőépítészet megmaradt, mint szenvedély, amit az éttermek létrehozásakor ki tudok élni. Ott vagyok a kiviteli munkálatok idején, és a tervezésben is részt veszek. Építészet nélkül nem tudnék létezni, ez a hobbim, privátban is állandóan építkezem.
Mi volt az a tényező, ami miatt egyértelműen a Padthai Wokbar mellett tetted le a voksodat?
Ez egy szerelemprojekt, egyáltalán nem érzem munkának, inkább szórakozás. Tulajdonostársaimmal a kezdetektől mindenben személyesen részt vettünk. Együtt találtuk ki az éttermek dizájnját, a vállalat felépítését, végigkóstoltuk az ételeket. Rengeteg érzelmet teszünk bele a munkánkba, nap mint nap arra törekszünk, hogy jól érezzék magukat nálunk az emberek. A vendégek és a dolgozók is. Úgy szoktuk mondani, hogy mi egy nagy család vagyunk, a padthai család. A dolgozókkal szemben is igyekszünk ezt az összetartozás érzését közvetíteni. Van egy belső Facebook-csoportunk, ahol kommunikálunk egymással, csapatépítő tréningeket, továbbképzéseket szervezünk, van padthai olimpiánk, ahol az éttermek dolgozói ügyességi játékokban mérik össze az erejüket, születésnapjukon pedig padthai tortával lepjük meg a kollégákat. Az összetartozás érzése nekünk nagyon fontos.
Szerinted ez a lelkesedésed a munkáddal kapcsolatban életed végig kitart majd?
Rengeteg tervünk van még. Idén vidéken is terjeszkedünk, hamarosan Győrben nyílik meg az első vidéki éttermünk. Szeretnék egy nemzetközi Padthai Wokbar láncot is felépíteni, több külföldi országban jelen lenni, és nem csak Európában. Örömmel visszavinnénk ezt a koncepciót Ázsiába is. Kipróbálnánk, ők mit szólnak hozzá. Azt gondolom, életem végéig a Padthai Wokbarral szeretnék foglalkozni, úgy, hogy közben a hobbijaimnak is tudjak élni.
A családodban van utánpótlás? A gyerekeid érdeklődnek a vállalkozás iránt is?
Három gyerekem van, akik nagyon szeretik a padthai ételeket. Esténként sokszor viszek nekik haza vacsorára. Ki szoktam kérni a véleményüket az újításainkkal kapcsolatban, a kérdéseimre elég határozott válaszokat szoktak adni. Az uborkás víz például Lori lányom ötlete volt. Titkon remélem, hogy lesz kedvük majd velünk dolgozni, de nincsenek elvárásaim. Megértem azt is, ha másban akarják megvalósítani önmagukat.
Fotó: Bodnár Zsófia
