Hidas Judit négy éve egy nagyon fontos, szembenézős estét adott nekem – amikor 2015 nyarán találkoztunk, C. Molnár Emmával az Anyátlan nemzedékről beszéltek nálam, a Hadikban. Közös könyvük témája a férfi és a nő viszonya volt, ennek változásán keresztül vizsgálták a társadalom és mindennapjaink alapvető kérdéseit. Mindazt, amiben élünk: törékeny kapcsolatokat, saját helyünk keresését, magányt vagy kisemmizettséget, intimitást, rivalizációt. És az anya-lánya kapcsolatot a XXI. században, Judit 2013-ban megjelent Hotel Havanna című novelláskötete kapcsán. A kötet hősei sokszor kinyilatkoztattak: „elhatároztam, hogy férfiak nélkül élem le az életemet„, „a lényeg az elvárások nélküli szabadság. Ez a boldogság titka„, „neki, az egyetlen embernek, aki fontos, elmondhassam…” Csupa olyan szereplővel találkoztam a történetekben, akik úton voltak, fordulónál, tele vágyakkal és nehéz családi-és párkapcsolatokkal.
Hidas Judit úgy ír, hogy ott marad minden szava a bőrünk alatt, feltett kérdései velünk élnek tovább, és egy váratlan pillanatban előkerülnek. Megérnek bennünk. Nagyon vártam már, hogy új kötete jelenjen meg – ez lett a Seb című regénye után a Boldogság tízezer kilométerre. A címlapról már rögtön tudjuk hogy a mai korunk eldobható, cserélhető, színes, műanyag világában vagyunk – a Madonna: az anya, az áldozat, az önfeláldozó nő minta lehet, de talán a XXI. században el kell engedni az álszent mintákat: a való életben néha kiabálunk (még a lányunkkal is), fáradtak vagyunk, vágyakozunk, vagy csak új hobbit választunk – cseréljük a munkahelyet, a lakást, a városokat, ahol élünk, és közben szeretnénk jó anyák, feleségek, gyerekek lenni. És mindeközben hol van a boldogság? Valóban tízezer kilométerre? Azt hiszem, nem vágyunk másra: keressük ezt, a boldogságot, nyugalmat, családot – az otthont.
A könyv novellafüzér, azaz a történeteket érdemes egymás után olvasni, így épül előttünk Feuer Anna élete – egyetemista korától a negyvenes éveiig. Anna kiszolgáltatott, majd céltudatos, fontos számára a megfigyelés és a látás (fotóriporter) és fontos a családja is. Ami történik vele, semmi különös, csak az élet – apróságaival, bosszúságokkal, szépségekkel, megrendüléssel és sok kérdéssel – magyarán a hétköznapi valóságunk. Éppen ezektől a pillanatoktól és az élőbeszédtől olyan átélhető a könyv.
Annában van egy folyamatos megfelelési kényszer: Kálmánnal való házasságában minden kérdéssel és elismeréssel együtt, plusz az anyaság feladatai mindennapos küzdelmeket adnak, és édesanyjával való viszonya utal Hidas korábbi kötetére – de Anna élete nem extra pillanatokat mutat, hanem sok egymást követő, apró helyzetet, döntést – tele ítélettel, csalódással, vággyal. Látjuk az első szexuális együttlétét – egy egyetemi abúzust, majd édesapja halálát, és megjelenik előttünk a második gyermekét váró nő, majd a lovaglás szerelmese is. Hidas Judit a bevezetőben írja, „fél élet apró és véletlenszerű mozzanatait” tartalmazza a könyv, és olyan nőkről szól, akiket „megtalálsz a négy fal közé zárva”. Szerintem egy nagyon jól felépített, őszinte napló – na nem (csak) Judité vagy Annáé, hanem mienk, nőké: ezeket a bizonytalanságokat, dühöt, kételyt és fáradtságot én is ismerem, nagyon jól. Mióta lányom van, mégjobban – például azt, milyen kisbaba mellett dolgozni, és milyen vágyni apróságokra: például a nap végén egy tiszta, rendezett lakásra. Egy szál virágra, egy beszélgetésre vagy épp a csendre. Ezzel is zárul a könyv, hogy mire vágyik a nő valójában? De erről pár sorral feljebb már írtam…
Szabó Magda egyszer édesanyját idézte, amikor a boldogságról kérdezték. „Anyám azt mondta, „azt ne képzeld, hogy a boldogság az egy folyamat, elkezdődik, éltek, mint a mesében, jönnek a kék hegyek, a rózsavirág – a boldogság a katasztrófák üzemzavara”. Hát igen, valami ilyesmi. Nem biztos hogy fejlődéses folyamat, de biztos hogy küzdelmes és önkereső – így valódi, és ismerős – sokunknak.
#marieclaireolvas #Mcolvasóklub #közösségvagyunk
