
marieclaire.hu
Művészetet reggelire – ősztől újraindul a Hadik Brunch
A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy rossz, a hely még így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. A Hadik törzsvendége volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor.
Séta, a magyarok kedvenc sportja
Kiderült, hogy a leginkább kedvelt mozgásforma, amivel szépülnek, formálódnak, lazítanak a magyarok, a gyaloglás. Ahogyan a biciklizés és a futás esetében is, a többség napi, heti rendszerességgel mozog valamilyen formában. Ugyanakkor nyaralás alatt inkább lazítunk: úgy gondoljuk, ilyenkor elmaradhat a rendszeres aktivitás.