Már a harisnyánk is lehet fenntartható

2019. június 13.
Az egyik leginkább eldobható termék és a gyártás tekintetében is az egyik legkörnyezetszennyezőbb darab a harisnya. A jó hír viszont, hogy már találunk fenntartható alternatívát!

Szerencsére egyre több márka nyújt megoldást, de legalább alternatívát a divat környezetszennyező és a kivitelezési oldalon kizsákmányoló oldalára: nemrég mutattuk be a Norbát, akik fenntartható sportruházatot kínálnak, valamint a ZAZI márkát, amely afganisztáni kézműveseket foglalkoztat, akik között menekültek is vannak. Már jó ideje figyelemmel követem a Swedish Stockings-t, amely a világ eddigi egyetlen fenntartható harisnyamárkája. Tudtátok, hogy mind a nejlon, mind az acetátból készült harisnya alapanyag kőolajszármazék? A gyártása során rengeteg káros anyag kerül a környezetbe. Ráadásul maga a harisnyanadrág, a zokni sem a hosszútávúság szinonímája, hiszen sok esetben csak egyszer tudjuk felvenni őket, mielőtt felszaladnak és a szemétben kötnek ki.

Az első harisnyák története egészen a középkorig nyúlik vissza, kezdetben kézzel kötötték és  selyemből, gyapjúból, pamutból készítették őket. A mai harisnyák már szinte kizárólag csak nejlonból készülnek és az elasztánnal keverés teszi őket rugalmassá. A kötőgépek elterjedése és a szálgyártás fejlődése adta lehetőségek engedték, hogy a hatvanas években robbanásszerűen elterjedjenek a színes, vékony, a lábat körülölelő darabok.
A fenntartható harisnyának egészen idáig egyszerűen technikai korlátai voltak: a kevert szálú alapanyagok újrahasznosítása problémás, és sokszor nem is tud(hat)ja pontosan az újrahasznosító, hogy mivel is áll szemben. A Swedish Stockings harisnyái 100 %-ban újrahasznosítottak, pre-consumer (vagyis használat előtti) és post-consumer (használat utáni) elasztán és nejlon újrahasznosításával készülnek. Ezen felül olyan gyárakban állítják elő ezeket a darabokat, amelyek napelemmel és megújuló energiaforrásokból működnek, nem termelnek hulladékot, a gyártás és a színezés során használt vizet is teljesen megtisztítják.

A márka kínálatában találunk természetesen harisnyanadrágokat, de leggings-eket, zoknikat és térdig érő harisnyazoknikat is. A testszínű, több árnyalatú nude és fekete alapdarabokon felül trendi pöttyös, csipke- és neccharisnyák közül is válogathatunk. Ha viszont valami különlegesebbre vágyunk, akkor pompomokkal díszített, de csillámló zoknikat is kínál a márka, amelyet bátrak akár nyáron is hordhatnak egy izgalmas, nyitott orrú szandállal.

Ha pedig azon gondolkodunk, mit is csinálnánk a már hordhatatlan, felszaladt harisnyákkal, akkor van egy jó hírünk. A márka egy újrahasznosító programot is indított: bárki elküldheti nekik a régi, szakadt harisnyáját, márkától függetlenül, amit újrahasznosítanak, a küldőnek pedig természetesen kedvezménnyel köszönik meg a hozzájárulást.