Az YKRA a ’80-as évek túraélményeiből csinált táskákat

2019. szeptember 12. |

A HIKERS TALE mintát a ‘80-as évek gyerekkori túrázási emlékei, valamint a Magyar Televízió Másfélmillió lépés Magyarországon című műsora ihlették. Az YKRA célja, hogy felidézze nemzetközi közönsége számára ezt a kevésbé ismert időszakot, amikor a vasfüggöny mögött sokan a természetjárásban és túrázásban találták meg a személyes szabadságukat. 

A HIKERS TALE kollekció különlegessége, hogy a minta nem csak az YKRA termékein jelenik meg, hanem egy rövid animációban is megelevenednek a karakterek, a PIROS animációs stúdió közreműködésével. A frissen alapított stúdió a MOME Animáció szak növendékei. 

Az alkotók olyan klasszikusokból inspirálódtak mint a Beatles Yellow Submarine animációja, illetve Jankovics Marcell János vitéze. Fontos szempont volt, hogy a nemzetközi piacra szánt animáció zenéje is illeszkedjen a korszakhoz, ezért gyerekkorunk egyik legkedvesebb gyerekdalát a “Nálatok laknak-e állatok”-at választották a Kalákától, 1986-ból. A Kaláka zenekar pont 50 éve alakult, így ezzel az animációval előttük is tisztelegni szeretne a magyar hátizsák márka. 

Az YKRA idén ünnepli 8. születésnapját, így az őszi kollekcióhoz szerettek volna a rajongóknak is meglepetéssel szolgálni. Először használnak fekete bőrt a termékeikhez, és ezt fekete kiegészítőkkel párosítják, hogy egy teljesen fekete-fehér kollekció jöjjön létre. Hagyományos szitázással készültek a kollekció darabjai, ami biztosítja az időtállóságot, és ezáltal minden termék egyedi, hiszen a minta más-más része kerül rá a szabás során. 

A márka célja, hogy a túrázást, a természetjárást népszerűsítse, és kimozdítsa az embereket a városból és motiválja őket arra, hogy egy természetközelibb és kiegyensúlyozott életet éljenek. 

Szólj hozzá te is!

Még több Divat

Varázsoljunk karácsonyi hangulatot az outfitünkbe is! divattipp

Varázsoljunk karácsonyi hangulatot az outfitünkbe is!

Yurkov stílustippek: szettek sportcipőhöz sportcipő

Yurkov stílustippek: szettek sportcipőhöz