„Baromira nincsen szükség ennyi ruhára, és ez nagyon megterheli a környezetet” – interjú Szentesi Réka divatkutatóval

Régóta foglalkozol már divattal, nem sak tanítasz, hanem PR-osként is dolgoztál nagyobb márkáknál. Honnan ered ez az érdeklődés a divat világa iránt?

Azt hiszem, hogy ezt otthonról hozom, a nagymamám szabó-varrónő volt, illetve a szüleimnek volt egy textilkereskedése a ’80-as, ’90-es években, tehát gyakorlatilag folyamatosan textilek és ruhák között mozogtam, ebben nőttem fel. Kimondottan a divat működése, mechanizmusa iránti érdeklődésem az egyetem alatt jött. Történészként végeztem az ELTE-n, és most is ott vagyok a Társadalomtörténeti Tanszéken, jelenleg a doktori dolgozatom készül. Tehát nem mentem el teljesen a divat irányába, mindig is elméleti kutató alkat voltam, de ilyen módon össze tudtam hozni ezt a két területet. A PR igazából egyetem alatti zsebpénz-kiegészítő volt, mert szövegírásban nagyon erős vagyok, és értettem a divathoz is, így a kettőből következett ez az irány. Szövegírással amúgy azóta is szívesen foglalkozom.

Mesélnél egy kicsit a karrierutadról?

2010/11-ben diplomáztam, három szakon, és utána jött a nagy kétségbeesés, hogy oké, de most akkor mi lesz, hova tovább? Már akkor is mozogtam a divatszcénában, nyomon követtem a történéseket, aztán egy ismerősöm szólt, hogy divattörténet-tanárt keresnek a Mod’Art-ba, ahol azóta már nemcsak tanár, hanem szakvezető is vagyok. Megpályáztam ezt az állást, és borzasztó boldog voltam, amikor megkaptam. Egy év múlva felajánlották a divatmenedzsment szak szakvezetői pozícióját, amitől először egy kicsit megijedtem, mert divatmenedzsment terén még nem volt tapasztalatom. Elkezdtem autodidakta módon beletanulni az iparnak a működésébe, minden alkalmat megragadtam, hogy tanulhassak. Ennek most már 8-9 éve. Aztán 2014-ben döntöttem úgy, hogy elkezdem a doktori képzést, most ott tartok, hogy már abszolváltam, csak meg kellene írni a dolgozatomat.

Miről szól a kutatásod?

A századforduló női testideáljáról szól, ami konkrétan a darázsderék és a fűző kapcsolata. Az egészet egy társadalomtörténeti, nőtörténeti kontextusba ágyazom, és építek köré egy nagyon erős elméleti keretet, hogy az egyes korokat meghatározó divat- és szépségideálok hogyan alakulnak ki, milyen hatással vannak a társadalmi csoportokra.

Hogyan kezdtél el foglalkozni a fenntarthatósággal?

Továbbra is tanítok a Mod’Art-ban, itt jött elő ez a téma. Hozzátartozik a munkámhoz, hogy folyamatosan frissíteni kell a tananyagot, mert nagyon innovatív és gyorsan változó ez az iparág. És amikor a nemzetközi szcénában ez hangsúlyos témaként jelent meg, elkezdtem magam kiművelni: először azért, hogy a diákjaimat fel tudjam készíteni a kihívásokra, de aztán végül engem is beszippantott.

Egyre inkább azt látni, hogy a divatipar és a fenntarthatóság kapcsolata fontos kérdéseket vet fel. Ki tudnád fejteni, hogy mi az oka ennek?

Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy döbbenetesen környezetszennyező az iparág egész ellátási lánca. Sok helyen lehet olvasni, hogy a második legszennyezőbb, de ez egy nem ellenőrizhető, kicsit ilyen kattintásvadász dolog. Számszerűen, bizonyíthatóan a harmadik és a negyedik helyen van, ami egyébként még mindig nagyon durva. Nagyon energiaigényesek a gyártási folyamatok, és olyan tömegtermelés van, hogy lassan belefulladunk a rengeteg ruhába, textíliába. 2019-ben 100 milliárd ruhadarabot gyártottak le világszerte. Na, most a Földön élünk közel 8 milliárdan, ez tehát kb. 13 új ruhát jelent minden egyes ember számára, holott a ruhafogyasztás nagy része egy szűkebb rétegre koncentrálódik. Baromira nincsen szükség ennyi ruhára, és ez nagyon megterheli a környezetet, mind a legyártása, mind az, hogy a nyakunkon maradt termékekkel mit kezdjünk.

Hogy látod, hazánkban mennyire figyelhető meg a fenntarthatóságra való törekvés? Más a helyzet, mint külföldön?

Annyiban más, hogy a magyar vásárlónak a gazdasági helyzete azért meghatározza, hogy milyen termékeket tud vásárolni, és ezek elsősorban a fast fashion márkák, a nagy átlag ezeket engedheti meg magának. Érdeklődés az van itthon, én a saját buborékomban is azt látom, de egyrészt nem engedhetik meg maguknak az emberek, másrészt meg nincs is nagyon információjuk arról, hogy hol keresgéljenek, ha tényleg etikus öltözéket szeretnének választani. Meg hát lássuk be, sokkal egyszerűbb kéthetente beszaladni a H&M-be, és leakasztani háromezer forintért egy pólót, mint kikutatni, utánanézni például, hogy honnan származik az anyag. Szóval drágább és macerásabb fenntartható módon élni, szerintem ez egy nagy probléma itthon.

Hogyan lehetne ezen változtatni?

Én nem a fogyasztó oldaláról közelíteném meg a kérdést, inkább állami vagy rendszeroldalról. Azt gondolom, hogy ha egy állam elkötelezett a saját textilipara mellett, akkor azt támogatnia kell a fenntarthatóvá válásban. Ez egyébként a magyar márkának szóló továbbképzéseken megjelenik. Az is probléma itthon, hogy nem igazán van textiliparunk, és nem nagyon van gyártókapacitásunk, tehát eleve az, hogy lokálisan szerezzék be a nyersanyagot, a textíliát, nagyon nehéz a márkáknak. Ezért én nem az egyénre tenném a felelősséget, mert hogyha van egy támogatói háttér, hozzáállás, akkor a márkáknak is egyszerűbb dolga van, és lehet, hogy olcsóbban is tudnak terméket előállítani, ilyenkor arra is lehetne több kapacitásuk, hogy edukálják a vásárlókat.

De vajon ez mennyire valósítható meg a közeljövőben? Te mennyire vagy bizakodó ezzel kapcsolatban?

Én egyáltalán nem vagyok ezzel kapcsolatban optimista. Régebben az voltam, hirdettem, hogy mit tud tenni a vásárló, az egyén, de most már sokkal inkább pesszimista vagyok ezen a téren. Nem lehet egy évszazados múlttal rendelkező, globális, komplex iparágat egyik napról a másikra átalakítani. Nehéz kérdés ez. Illetve szerintem a fenntartható öltözködés problémáját nem lehet az általános környezetvédelem és méltányos társadalomépítésétől külön kezelni, komplex szemléletre van szükség.

Mi változott?

Hát, bennem az változott, hogy nem változott semmi. 8 éve, amióta én foglalkozom a témával, nemhogy csökkent volna a fast fashion márkák piacuralma, hanem nőtt. Sokkal többet fogyasztunk, mint 4 évvel ezelőtt, tehát ezt a fogyasztói oldalról úgy tűnik, nem lehet megoldani. Meg hát magamon is érzem ezt: sosem voltam álszent azzal kapcsolatban, hogy fenntarthatósággal foglalkozom. Én is vásárolok fast fashion üzletekben, mert egyszerű és olcsó. Egyrészt, mert sokszor nem tetszenek a magyar márkák termékei, másrészt meg, mert nem engedhetem meg magamnak, hogy megvegyem őket. Úgyhogy ennek én is a részese vagyok. Már csak ezért is vagyok pesszimista, mert a saját hozzáállásomon is látom, hogy amíg ez így van, és ennyire elérhető a fast fashion, addig még én is, aki a téma iránt elkötelezett vagyok, nagyon nehezen változtatok ezeken a szokásokon. Azt azért fontos megjegyeznem, hogy nagyon figyelek arra, hogy tényleg csak azt vegyem meg, amire szükségem van, de nem állítom, hogy nem csúszok bele néha egy-egy szerelemdarabba.

Sokszor az átláthatóság problémáját is említik, hogy az átlag vásárló nem tudja, hogy milyen mércéknek kell megfelelni ahhoz, hogy egy ruha fenntartható módon készüljön el, és ez bizalmatlanságot eredményez. Mit lehetne tenni ez ellen?

Ez azért probléma, de nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten, mert nem létezik iparági sztenderd arra, hogy mit is nevezünk fenntarthatónak. Hatalmas káosz van a vásárlók fejében, de még a szakemberekében is, hogy most akkor ez miről szól, etikus vagy slow vagy vegán? Rengetegféle tanúsítvány létezik, de hiába teszed rá a termékedre, a vásárló nem tudja, hogy mit jelent, nincs információja róla. Igaz, ez az átláthatóság a kis márkáknál sokkal könnyebben megvalósítható, mert ők tudják kommunikálni a beszerzési forrásaikat. De sokszor itt is az a baj, hogy oké, nem Kínából veszik az anyagokat, de még mindig nem lokális. A fast fashion márkák esetében pedig ha belelátna a fogyasztó, hogy mi történik ott, akkor nagyon sok vásárlótól elesnének, pontosan ezért nem is érdekük átláthatóvá tenni a folyamatokat. Másrészt pedig annyira komplex az egész iparág, most mondok egy példát: csak a Zara több mint 6 ezer gyártóval, és közel 2 ezer beszállítóval dolgozik a világ minden tájáról. Tehát ezt átláthatóvá tenni nem egy egyszerű feladat. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy a fast fashion márkák az utóbbi években sokat tesznek mind az átláthatóvá tételért, mind a környezetkímélésért, csak sajnos ez még mindig nem ellenőrizhető, illetve a tömeggyártás miatt összességében még mindig problémás.

Akkor szerinted mi az, ami elvárható a fast fashion márkáktól, mit tehetnének a fenntarthatóság érdekében?

Sok mindent egyébként, nem feltétlenül kell őket az ördög ügyvédjének beállítani. Olyasmiben járnak élen, mint például a káros vegyszerek, toxikus anyagok kivonása a gyártási folyamatokból, vagy a vízfelhasználás csökkentése. Egyébként csináltak egy nagy felmérést, és kiderült, hogy a C&A az egyik legátláthatóbb márka, mert annyi információt közzétesz a honlapján. Erre is van jó példa. Vannak ruhabegyűjtős kezdeményezések, például a H&M-ben, amikor a használt ruhát vissza lehet vinni kuponért cserébe, ez viszont inkább egy marketingfogás, mert úgy tudom, nincs jelenleg kiforrott technológia arra, hogy a ruhákat újra tudják hasznosítani. Mégis fontos kezdeményezés olyan szempontból, hogy edukálja a vásárlókat.

Ezek után adja magát a kérdés, hogy mi legyen akkor a régi, már nem használt ruhák sorsa?

Azt gondolom, hogy jelenleg a legjobb megoldás az, ha minél tovább a körforgásban tartjuk őket. Hogyha egy ruha már tényleg olyan állapotban van, hogy nem viselhető, akkor például autómosó rongyot csinálni belőle. A lényeg, hogy minél tovább tudjuk használni. Ha olyan ruhákról van szó, ami még jó állapotban van, de ráunt az ember, kihízta, kifogyta, vagy akármi, arra vannak tök jó megoldások, ahol bizományba lehet adni, vagy vannak ruhacsereprogramok, és el is lehet őket adományozni. De ha globálisan nézem, akkor ez sem jelent megoldást, mert az a termék még mindig itt van körülöttünk. Ez egy kicsit olyan, hogy reggel, amikor kiviszem a szemetet a kukába, onnantól kezdve van egy olyan hozzáállás, hogy az eltűnik, megszűnt létezni. Mert nem tudjuk, hogy mi történik utána. De azt kell látni, hogy nem szűnik meg létezni attól, hogy a mi háztartásunkból kikerül, hanem valahol gyűlik, és terheli tovább a környezetet. Vagy rosszabb esetben elégetik, elássák, vagy megy az óceánba. Ugyanez igaz a ruhákra is. Tehát hogyha minél tovább tudjuk tartani a körforgásban, az tök jó, de sajnos ettől nem gyártanak kevesebb ruhát. És a nap végén ott vagyunk, hogy egyre több termék van bent a rendszerben. Szóval nagyjából ezt jelenti az én pesszimizmusom, mert jó, hogy vannak etikus és minőségi márkák, de ettől nem hogy kevesebb termék lesz a piacon, hanem több. Ezért szoktam mondani, hogy a legfenntarthatóbb termék jelenleg az, ami el sem készül.

Beszéljünk egy kicsit a hazai fenntartható divatbrandekről! Mi az ő felelősségük a kérdésben? És egyáltalán, milyen nehézségekkel kell szembenézniük?

Én azt szoktam nekik mondani, hogy a legtöbb, amit tehetnek, az a vásárlók edukálása. De nagyon nehéz a hazai márkáknak. Ugye a fenntarthatósághoz az is hozzátartozik, hogy gazdaságilag fenntartható legyen egy vállalkozás, és a legtöbb magyar márkára ez sajnos nem igaz, hosszú évek után sem. Illetve gyakori probléma a fenntartható márkákkal, hogy maga a dizájn nagyon specifikus, ezért szűk rétegnek tetszik.

Nemzetközi szinten a fenntartható, etikus márkáknak könnyebb dolga van ilyen szempontból?

Külföldön kicsit jobb a helyzet, igen, mert több kapacitása van egy külföldi márkának. Beszéljünk például Franciaországról: nagyon erős textilipara van, tehát helyben jó minőségi anyagokat tudnak beszerezni, ami ráadásul a saját országuk gazdaságát pörgeti tovább. Ez már megkönnyíti, hogy piacképes termékeket hozzanak létre. A másik pedig, hogy a nyugati és skandináv országoknak sokkal jobban benne van a kultúrájában, vérkeringésében a divat. Itthon még csak most kezd el éledezni újra.

Miért van ez?

Ugye volt egy jó hosszú szocialista-kommunista időszak, amikor ugyan volt textiliparunk, meg ruházati iparunk, de nem ez volt a fő húzóágazat. Nálunk inkább a nehézipar volt hangsúlyos. Aztán a rendszerváltással a meglévő textilipari vállalkozásokat úgy tudták privatizálni, hogy szétszedték őket kicsi cégekké, vagy nagyrészük megszűnt, és ez azóta sem került helyreállításra.

Most nem lehet nem szót ejteni a koronavírusról. Vajon a jelenlegi világjárvány mennyiben fogja befolyásolni a ruhákhoz való hozzáállásunkat, a vásárlási szokásainkat?

Azt tudom elmondani, amit olvasok, amit előre jeleznek külföldön. Két fő jóslat van, két, egymással teljesen ellentétes: az egyik az az, hogy lelassulnak és megváltoznak a ruhavásárlási szokások, mert most már a világ nagy része hónapok óta be van zárva. Ez az iskola azt mondja, hogy az emberek rá fognak jönni, hogy teljesen felesleges az akkora ruhatár, mint amekkorát jelenleg fenntartunk, mert a felét nem használjuk ki. Ez az iskola azt is jósolja, hogy egy sokkal lassabb, és a minőséget kereső fogyasztás fog kialakulni. A másik pedig azt, hogy amint vége a karanténnak, és megnyitnak az üzletek, egy ilyen „önjutalmazó” vásárlás fog ezerrel beindulni.

Te melyiket tartod valószínűbbnek?

Nem tudom, a pesszimista oldalam azt mondja, hogy ez az utóbbi fog bekövetkezni. Az az igazság, hogy mint minden recesszió, ha ez a helyzet még sokáig így marad, ez sem a nagyvállalatokat sújtja majd nagyon, hanem a kis, lokális vállalkozásokat. És ez a divatiparra is igaz, mert a nagy márkaóriásoknál az online rendelés eddig is működőképes volt, sőt, hatalmasat fejlődött az utóbbi években, most pedig ugyanúgy pörög. Úgyhogy szerintem pont nem a fast fashion márkák fognak ebbe belebukni, hanem inkább a kis, helyi márkák.

És ha már a járvány gazdasági hatásairól beszélünk: a divatipart is jelentősen érinti a visszaesés. Szerinted mi a legégetőbb probléma, amivel a divatiparnak szembe kell néznie a közeljövőben?

Már most lehet érezni egyébként, hogy leállt a gyártás, mert leállt a kereskedelem. Rengeteg megrendelt árut nem vettek át, nem fizettek ki. Lehet olvasni, hogy gyáripari munkások tömegével veszítik el az állásukat, mert nem akarják őket állásban tartani. Meg amit az előbb említettem, hogy a kis, lokális márkák kerülhetnek bajba, akik amúgy is szenvednek gazdaságilag, pénzügyileg.

És mi lesz a fenntarthat divattal, hogyan fog hatni rá a kialakult helyzet? Említetted például a divat lassúbbá, minőségibbé válását is mint lehetséges alternatívát.

Igen, befolyásolhatja egy ilyen irányba, amit az előbb említettem, hogy lelassul maga a fogyasztás, és átáll egy olyan szemléletre, hogy legyen kevesebb, de minőségibb darabunk. Tehát elképzelhető, hogy bővül a fenntartható divat vásárlóközönsége, de annyira kiszámíthatatlan helyzetben vagyunk, hogy ezt még lehetetlen biztosan előre látni.