„Amikor kicsivel 2019 karácsonya előtt elkezdtem kutakodni, hogy milyen trendek is várhatóak 2021 tavaszi-nyári időszakára, a szívemhez legkedvesebb irányok egy nagyon finom, szerethető, picit púder, picit fagyi, de mégis friss érzést sugalltak. A gyerekrajzos, miniatűr minták Gross Arnold képeit juttatták eszembe. Gross Arnold képeivel a Dunakeszi Zeneiskolában találkoztam, mert a kiállítás megnyitóján fuvoláztam még általános iskolás koromban” – meséli a kollekció születéséről Cselényi Eszter.

„Ezt követően édesanyámmal elmentünk hozzá, és azóta képei a konyhánkban lógnak. Ha rájuk gondolok, mindig elmosolyodom. Képei egy sokrétű világba kalauzolnak minket, ahova olyan jó belépni. Csupa vidámság és új élmény. Amikor Párizsban jártam az anyagokat válogatni, egy picit még úgy tűnt, hogy a vírus talán nem érint majd úgy mint más országokat. Nem is gondoltam, hogy idén tavasszal a lelkünknek mennyire jó lesz ez a világ, ahol megpihenhetünk, elveszhetünk a pici virágok mosolygós arcában. Amikor néhány darab már elkészült, azt is tudtam, hogy mindenképp a Bagatelle Gardenhouse-ban szeretném a fotózást. Amikor a két világ egyesült, a színek életre keltek és a kedves minták és kiegészítők a lányokon voltak, bíztam benne, hogy nektek is felüdülés lesz elmerülni ebben a kollekcióban.”
Megpihenni a virágok mosolygós arcában – íme a Celeni új kollekciója, a Blush Garden
Fotó: Liziczay Réka
Olvass tovább!