Itt az első ruhakollekció, amire halasi csipke került!

2021. július 20. |

Impozáns, halasi csipkével díszített divatkollekciót készített Hrivnák Tünde nemzetközileg elismert, Pro Urbe díjas és Józsa Judit magyar viseletért díjas divattervező. Az exkluzív, egyedi tervezésű luxuskollekció az egyetlen halasi csipkével díszített divatkollekció a világon.

A bemutatóra a XX. Csipkekiállítás és Találkozó nyitóeseményeként került sor június 25-én Kiskunhalason a Csipkeházban. Emellett porcelán- és csipkekiállítás is nyílt a rendezvény keretében.

Június 25-én, 17 órakor került sor a XX. Csipkekiállítás és Találkozó ünnepélyes megnyitójára a kiskunhalasi Csipkeházban. Az évről évre megrendezésre kerülő hagyományos csipkefesztiválon magyarországi és külföldi csipkeműhelyek mutatkoznak be alkotásaikkal. Idén a csipkés programot színesítette a hungarikum Herendi Porcelán bemutatkozása, valamint a XXI. századi lakásenteriőr halasi csipkével című pályázati kiállítás. A megnyitó ünnepségen adták át az Agrárminisztériummal közösen kiírt a XXI. századi lakásenteriőr halasi csipkével című pályázat díjait.

A rendezvény kiemelkedő pontja volt a Csipkék királynője a királynők csipkéje Hrivnák Tünde divattervező halasi csipkével díszített ruhakollekciójának bemutatója. A halasi csipkével díszített új ruhakollekció a BY ME Miracle nevet viseli. Fontos üzenete, hogy a csodák körülöttünk vannak, ezt az életérzést kelti életre. A halasi csipke teljes egészében kézimunkával készül, elkészítése roppant aprólékos és időigényes. Mára csupán tizenegy csipkevarró ismeri a halasi csipkekészítés nagy kitartást és türelmet igénylő technikáját. Teljes művészi szabadsággal, az eredeti motívumok felhasználásával, lehelet finom cérnával és tűvel készítik a világhírű csipkét.

A halasi csipkevarrás élő hagyománya 2010 óta a Magyar Szellemi Kulturális Örökség része, 2014 óta hungarikum. A 60-féle különböző öltésminta alkalmazása teszi minden egyes darabját egyedivé. Különlegességét és utánozhatatlanságát elismerve 1935-ben védjegyezték. Az aprólékos kézimunka a minőséget és az időtlenséget jeleníti meg, ezáltal saját örökségünket helyezzük előtérbe. A közel 120 éves a világon egyedülálló kézzel varrott halasi csipkék teszik a ruhákat állandó és egy életre szóló értékké.

A tervezőnő a BY ME Miracle halasi csipkével díszített, a világon egyedülálló kollekciója a hagyomány és újszerűség izgalmas kettősségét ötvözi. A fekete-fehér kombinációja az állandóságot, az örök divatot szimbolizálja. A ruhák és a csipkék aprólékos részletei a magas minőséget és a különleges tudást tükrözik.

A halasi csipkével díszített elegáns BY ME kollekciók prémiumminőségű magyar terméket, kiemelkedő nemzeti értékeket képviselnek. A tervezőnő vallja, hogy minden nemzet számára fontos feladtat a kultúrája és népművészetének megőrzése és átadása a jövő generáció számára.„Kollekciómmal szeretném segíteni értékeink tovább örökítését azáltal, hogy a hagyományt és a művészetet kézzelfogható közelségbe hozom. Minden egyes öltözetnél figyelembe veszem az aktuális divattrendeket, ezáltal a múltból fakadó értékeinket, ezúttal a halasi csipkét, büszkén mutathatjuk meg a világnak. Úgy viselhetjük ezeket az öltözékeket, hogy megmutathatjuk, kik vagyunk és honnan jöttünk. A ruhák különleges egyediségét, értékét és identitását a gyönyörű halasi csipkék adják. Szívügyem a kézműves manufaktúra értékeinek őrzése és egyben átadása a jövő nemzedékének” – hangsúlyozta Hrivnák Tünde, a BY ME kollekciók tervezője.

Olvass tovább!

Szólj hozzá te is!

Még több Divat