Venetia Berry londoni művész megszámolta, mennyi vászontáska gyűlt össze a szekrényében az évek alatt. Legalább 25-öt talált. Voltak ott szatyrok ökotudatos márkáktól, vintage boltokból, vidéki hotelekből és kortárs művészeti boltokból. Kettő is akadt egy milleniálok által igen kedvelt optikából, egy pedig egy fokhagymafarmról. „Kérdés nélkül megkapod” – mondta a 28 éves Berry. A vászontáskák a márkák, kereskedők, sőt a szupermarketek ökotudatos arculatának részévé váltak, bár szeretjük azt hinni legalább, hogy nemcsak az imidzsük miatt teszik, valóban zavarja őket a rengeteg műanyag csomagolás.
Az utóbbi években egyedül a koronavírus-járvány elején volt egy zuhanásszerű visszaesés a vászontáskák népszerűségében, amikor még azt hittük, az újrahasználható táskákon is életben marad a vírus és fertőzhet, ám mostanra a megtorpanásnak már nyoma sincs. „New Yorkban valódi divattrend lett helyi delikáteszboltok, szerelvényboltok vagy a kedvenc éttermed vászontáskájával járni” – mutatott rá Rachel Comey tervező. Aki nem hiszi, nézzen bele A pletykafészek rebootjába a popkulturális bizonyítékért. A vászontáska tehát környezetbarát? Nem igazán. Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a vászonszatyrok imádata valójában egy új problémát teremtett.
Egy organikus vászontáskát 20 ezer alkalommal kellene használni ahhoz, hogy megtérüljön az előállításának ökológiai lábnyoma, derült ki a dán környezeti és élelmiszeri minisztérium 2018-as tanulmányából. Ez annyit tesz, mintha 54 éven át naponta használnánk, és ez csak egy szatyor. Például, ha Venetia Berry vászontáska-kollekcióját nézzük, ha mind a 25 szatyor organikus lenne, több mint ezer évig kellene élni a művésznek, hogy megtérüljön a környezeti hatása az összes táskának.
Mi a baj?
„A pamut előállítása nagyon vízigényes” – mondta Travis Wagner, a Maine Egyetem környezettudomány professzora. Emellett etikai kérdések is felmerülnek, köszönhetően annak, hogy a világ pamuttermelésének 20 százalékát az a kínai régió adja, ahol az ujgur kisebbséggel való bánásmód emberi jogi kérdéseket vet fel. Ezt a pamutot használja fel a nyugati világ legtöbb divatmárkája is. Ráadásul megoldani azt a kérdést, mi legyen a szemétbe kerülő vászonszatyrokkal, hogyan lehet a lehető legkisebb környezeti hatással feldolgozni azokat, nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk.
Például nem dobhatjuk egyszerűen a komposztra a vászontáskát. És csupán 15 százaléka az évente előállított 30 millió tonnányi pamutnak az, amit szemétre kerülő textil újrafelhasználásával állítanak elő.
Aztán itt van az a probléma is, hogy hiába készül környezetbarát anyagból maga a vászontáska, a festék, amivel a logókat és printeket rányomják, általában PVC-alapú, ami nem újrahasznosítható. „Nagyon-nagyon nehéz kémiailag lebontani – mondta Christopher Stanev, egy seattle-i székhelyű textilújrahasznosító cég társalapítója. – A nyomott mintát ki kell vágni az anyagból, így a textil 10-15 százaléka mindenhogy a szemétbe kerül.” Az sem elhanyagolható, hogy a régi ruhát új textilben hasznosítani majdnem annyira energiaigényes, mintha teljesen újat állítanánk elő. „A textil legnagyobb ökológiai lábnyoma a szemét” – mondta Stanev.
„A pamuttáska dilemmája –mondta Laura Balmond, az Ellen MacArthur Alapítvány Legyen a divat körforgás elnevezésű kampányának projektmenedzsere. – Nagyon jó példa arra, hogy milyen nem várt következményei lehetnek annak, ha az emberek próbálnak jó döntéseket hozni, ám nincsenek tisztában a teljes képpel.”
Egy hét műanyag nélkül: 5 tipp, hogy könnyebb legyen a váltás
Műanyagmentesen? Egy egész hétig? De hát ez lehetetlen! Divatszerkesztőnk kipróbálta, milyen az élet plasztik nélkül és most megosztja velünk a kezdeti lépések nehézségeit és örömeit – mert utóbbiból is bőven akadt. A beszámolót a szeptemberi Marie Claire-ben olvashatjátok.Hogy jutottunk ide?
Egyesek szerint Anya Hindmarch brit dizájner hozta divatba a vászontáskát. 2007-ben készített egy I’m Not a Plastic Bag feliratú vászonszatyrot a Swift környezetvédelmi ügynökségnek, melyet szupermarketekben árusítottak 5 fontért. Ez arra ösztönözte a vásárlókat, hogy az egyszer használatos nejlonzacskó helyett vászontáskát vegyenek. A hatás járványszerű volt. „80 ezer ember állt sorban az Egyesült Királyságban egyetlen nap alatt” – mondta a tervező. A kezdeményezés hatásos volt. Csak az Egyesült Királyságban 10 milliárd vászontáskát adtak el 2010-re. „Akkoriban fontos volt, hogy felhasználjuk a divatot a probléma kommunikálására” – mondta Hindmarch.
View this post on Instagram
A vászontáska hamar a márkaépítés eszköze lett. Minden cégnek, magazinnak, kozmetikai márkának saját táskája lett. „A vásárlókat használtuk mobil reklámtáblaként – mondta a svéd bőrápolási márka, a Skandinavisk alapítója, Shaun Russel. – Ingyenreklám. Amelyik márka tagadja ezt, az hazudik.”
Ez nem azt jelenti, hogy a vászontáska rosszabb lenne, mint a műanyag, vagy hogy a kettőt össze kellene hasonlítani. Míg a pamut előállításához használhatnak rovarirtó szereket, ha nem organikusan előállított anyagról van szó, és folyók száradnak ki a gyártása miatt, addig a műanyagszatyor gyártásához használt fosszilis e neregiahordozók feldolgozása üvegházhatású gázokat szabadít fel, soha nem bomlik le és szennyezi az óceánt. „A kettő összehasonlítása egy parttalan környezeti mi lett volna ha? típusú találgatáshoz vezet, nem megoldáshoz” – mutatott rá Melanie Dupuis, a Pace Egyetem környezeti tanulmányok és tudományok professzora.
Van olyan ruházati cég, amelyik nem ad több vászontáskát a termékek mellé, míg mások vállalják a pluszköltséget annak érdekében, hogy a vízfelhasználást csökkentsék: az Aesop kozmetikai márka táskáinál például átállnak 60-40 arányban az újrahasznosított alapanyagok használatára. Míg mások a pamutot igyekeznek kiváltani például kendervászonnal, újrahasznosított műanyag flakonnal, ahogy a lavina elindítója, Anya Hindmarch is áttért az I Am a Plastic Bag modellre inkább. De a legegyszerűbb megoldás ebben a kérdésben is a legnyilvánvalóbb: „nem kell minden termékhez szatyor” – mondta Rachel Comey.
Forrás: The New York Times Fotó: Getty Images
