Meseterápia családi nyaralás alatt

2014. február 18.
A Lövérben az erdő és a mese kézen fogva járnak. Hajdú Ildikó mesepedagógus aktív közreműködésével mesemondó tematikus hétvégéket szerveznek a Hotel Lövérben, ahol a szülők megismerhetik a jó mesemondás alap fortélyait.


A mesék üzeneteket közvetítenek és utat mutatnak, óriási szerepük lehet nemcsak a gyerekek gyógyításában, ahogy azt manapság egyre gyakrabban halljuk, de a mindennapokban is. Minden élethelyzetnek megvan a mesebeli párja, így a mindenki által annyira vágyott testi-lelki harmónia, jóllét felé vezető út is lehet mesékkel kikövezve. A gyermekek egy-egy mesehősben könnyen magukra ismernek.

Gyógyítás mesével

Ez az azonosulás ad támpontot a meseterapeutának a továbblépéshez, hogy a szimbólumok erejével elinduljanak a gyógyító lelki, sőt akár testi változások. A mesékben ugyanis minden rendbe hozható! A meseterápia megszületése a ’felejtés” következménye, mert elfelejtettük a mesékbe kódolt üzenetek értését. Ezért lép színre manapság egy közvetítő a mese és a hallgatója között, ő a mesepedagógus vagy meseterapeuta. A mesék hallgatása közben tapasztalatokat szerzünk, érzéseink keletkeznek, nemcsak füllel, hanem szívvel is hallgatjuk a mesét.

Mesemondó hétvégék

Napjainkban egyre inkább háttérbe szorul az élőszó, az élő mesemondás csodatévő ereje, eltűntek a közösségi mesemondó alkalmak is. Ezen a tendencián szeretne változtatni a Danubius Hotels soproni szállodája, a Hotel Lövér. Hajdú Ildikó mesepedagógus aktív közreműködésével mesemondó tematikus hétvégéket szerveznek, ahol a szülők megismerhetik a jó mesemondás alap fortélyait, a gyermekek pedig szinte egy meseburokban pihennek, mesét hallgatnak és aktívan közreműködnek, rajzolnak.

A gyerekek képi beszéde fejlettebb a szóbeli nyelvnél. Olyan ősképeket ismernek és használnak, amit a felnőttek már rég elfelejtettek, de felébreszthetik magukban ezeket a tiszta szimbólumokat, a mesepedagógus segítségével, akinek a tarsolyából nemcsak kicsiknek, de felnőtteknek szóló mesék is előkerülnek a Lövér mesemondó hétvégéken. És nemcsak akkor, hanem a szálloda szándékai szerint minden kiemelt ünnep alkalmából, sőt a soproni Tündérfesztivál idején is.