Várandósság két nézőpontból

2014. június 13. |

Jaksity Kata és Béres Alexandra hamarosan újra anyai örömök elé néznek. Két különböző egyéniség, két különböző várandósság. A kilenc hónap örömeiről és nehézségeiről őszintén mesélnek nekünk.

Soha nem csináltak titkot abból, hogy akadályok és küzdelmek árán érték el a boldogságot. Kata többször is beszélt házassága mélypontjairól, most 42 évesen vállal ismét gyermeket. Két fiú után, legnagyobb örömére, egy kislánnyal ajándékozza meg a sors. Alexandra több éves várakozás után, ismét a lombikprogramnak köszönhetően második babáját várja. A Richter Egészségváros nagyköveteiként elkötelezettek az egészséges életmód mellett, ez a gyerekvárás idején sincs másképpen. Érzelmekről, testvérekről és szépségápolásról beszélgettünk.

A várandósság szép, de gyakran belső szorongással teli időszak egy kismama életében. Hogyan teremtitek meg a harmóniát mind szellemi, mind fizikai értelemben?

Kata: Az első babavárásom a boldog tudatlanság állapotában telt. Nem tudja felfogni az ember, hogy mi vár rá, az úgyis csak a szülőágyon derül ki. Az első szülésem egy nagyon szomorú esemény volt, amely később mindent meghatározott. Sajnos kivételesen aggódós anyuka vagyok, és bár próbálom türtőztetni magam, minden terhességemmel egyre inkább azzá váltam. Most is voltak pillanatok, amikor elfogott a rémület, de szerencsémre alapvetően optimista vagyok. Minden azt jelezte, hogy ennek a babának érkeznie kell hozzánk, így ebbe kapaszkodtam. Az úszás és az olvasás engem fantasztikusan ellazít.

Alexandra: A második terhesség mindig picit más. Az első szülésemkor mindent egy kisebb csodaként éltem meg, valójában azt sem tudtam mire készülök. Ma sokkal kevésbé vagyok szorongó, az egyetlen félelmemet az okozza, hogy még aránylag keveset mozog a baba hasamban. A huszonharmadik hétben vagyok és bár tudom, hogy minden rendben van, mégis biztonságérzetet ad, ha érzem, hogy rúgkapál. Ilyenkor kezdem igazán érezni, hogy ő is velünk van. Ami a mozgást illeti, még bírom, és jól esik, de órákat már csak két hétig tartok.

A gyermekvárás egyrészről egy intim, befeléforduló időszak, ugyanakkor legszívesebben kikiáltanánk a világnak, hogy babát várunk. Nálatok melyik érzés dominált?

Kata: Az utóbbi időben sokkal introvertáltabb lettem, meglehet nem ez látszott a médiában megjelent cikkek kapcsán. Sokan leközöltek, átvettek interjúkat az engedélyem nélkül. A Facebookon könnyebben nyílok meg, mint az újságokban, mivel ott zömmel a barátaimmal osztom meg a híreimet. Amikor megtudtam, hogy érkezik hozzánk még egy baba, én is a felhőkről ugrálva kiabáltam volna a hírt. Ezt csak fokozta, amikor kiderült, hogy kislány.

Alexandra: Mind a kettő, és állandóan változik. Sok múlik azon, hogy éppen kivel találkozom vagy beszélgetek. Bennem is megvan a vágy, hogy meséljem, mert olyan büszke vagyok, de inkább azoknak nyílok meg, akik ismernek és szeretnek. Az első várandósságom előtt folyamatosan azt kérdezték, hogy mikor lesz már babám, miért fontosabb a karrier… Mikor végül összejött, hirtelen „bekerültem a körbe”, egy közzösség része lettem. Az a befogadás akkor bántott engem, hiszen korábban is annyira szerettem volna már gyereket… Most kedves törődés vesz körül, ez sokkal kellemesebb érzés.

A kilenc hónap néha komikus helyzetek elé állítja az embert. Mennyire vagytok humorotoknál ilyenkor?

Kata: Én abszolút tudok nevetni magamon, a gyerekeim is szoktak jókat röhögni rajtam: gyakran nem tudok már felállni, ilyenkor ők húznak fel. És ha már kettőt lépek, úgy fújtatok és hörgök, mint Darth Vader…

Alexandra: Persze vannak néha vicces szituációk, de még nem vagyok abban a stádiumban. Még simán le tudok hajolni bekötni a cipőm, azon viszont szoktam mosolyogni, amikor aggódva kikapják a szatyrot a kezemből. Hiszen még nincs miért.

A hormonváltozásnak köszönhetően ez egy kivételesen érzékeny lelkiállapot. Hol sírunk, hol nevetünk…

Kata: Én egyébként is ilyen vagyok, nem tudom, hogy változtam-e. Nagyon könnyen elérzékenyülök. Gyerekkoromban képes voltam mára a Derrick első percében megkönnyezni az áldozatot.

Alexandra: A lombikprogram alatt hormonkezelésen kellett átesnem, így ez inkább az első három hónapra volt jellemző. Ahogy engedélyezték újra a mozgást, megszűnt a sport hiányából fakadó feszültség is. Szerencsére stabil vagyok lelkileg, nagyon ritkán lehet csak kizökkenteni.

A lelki folyamatok mellett a kismamák többsége szószerint kivirul, megszépül. Változott a szépségápolási rutinotok az elmúlt hónapokban?

Kata: A vasárnap reggel változatlanul az arcápolásé, arcradírral és pakolásokkal kényeztetem a bőröm. Amúgy nem szoktam ezt túllihegni… A hajfestékem ammóniamentes, és most csak hat-nyolc hetente festetetem a hajam. Terhesruhákat sem vettem, maradtam a saját stílusomnál – csak nagyobb méretben.

Alexandra: Nekem a testápolásra kellett jobban koncentrálnom, mert nagyon száraz volt a bőröm. Mostanában olyan tisztaságmánia van rajtam, hogy úgy érzem, folyton zuhanyoznom kell. Eleve odafigyelek az egészségemre, így természetes, hogy ammóniamentes hajfestékkel festetem a hajam, de nincs semmi különösebb szertartásom.

A gyerekek hogyan várják az új családtagot?

Kata: A fiaim pont a vérmérsékletüknek megfelelően: a nagyobbik zárkózottabb, kevésbé mutatja ki az érzéseit. Mivel nagyon anyás, úgy van vele, hogy ha ez nekem nagy boldogságot okoz, akkor örül neki ő is. A kicsi teljes extázisban van, már most azon veszekednek, hogy kinek a nevét fogja előbb kimondani a testvérük.

Alexandra: Panna nagyon édes, ő indította el az egész folyamatot, szeretett volna egy kistesót. A húgom két és fél éves kisfiával nagyon közel állnak egymáshoz, olyan mintha testvérek lennének. Minden nap úgy ébred, hogy simogatja a hasam, beszél a babához és törődni akar vele.

Kívánósak vagytok? Van, aminek nem tudtok ellenállni?

Kata: Az elején borzasztó volt, mindentől émelyegtem, többször rosszul voltam. Néha megkívántam olyan szénhidrát bombákat, mint a bukta vagy a túrós táska, de igazán az ötödik hónaptól vált könnyebbé. Egyedül a gyümölcsöknek nem tudok ellenállni.

Alexandra: A várandósság alatt azt vettem észre, hogy az ízek nem az igaziak. Én még mindig azt érzem, hogy nem ettem igazán jót. Ezen most kezdek túllendülni. Odafigyelek az étkezésemre, szerencsére nincs hányingerem. Nem vagyok az a „fogyókúrázom a terhesség alatt” típus, mivel ez nem rólunk szól, hanem a babáról.

A várandósság van, akit sokkal jobban megvisel, mint a szülés utáni hónapok. Nektek mik a tapasztalataitok?

Kata: Nekem ez a babavárás nehéz, nehezebb, mint az előzőek. Kétségtelen, hogy húsz vagy harminc évesen másképp bírja az ember, mint negyven fölött. De az is igaz, hogy a korábbi szüléseim előtt nem dolgoztam ennyit. Most a vége felé érzem leginkább terhesnek ezt az állapotot. A szülés utáni időszak az én esetemben a nagyfiamnál volt a legnehezebb, annyi félét mondtak, annyi különböző tanácsot kaptam… Másodszor már nem hallgattam senkire, csak az ösztöneimre. Most is abban bízom, hogy gyorsan megy majd az egymásrahangolódás.

Alexandra: Én imádtam a kilenc hónapot, most is nagyon élvezem. Szerettem a szülés utáni időszakot is, bár fárasztó volt, éjszakánként akár nyolcszor is felkeltem a kislányomhoz. Megdöbbentő és egyben csodás volt, hogy én, a nagy alvó, már Panna első nyekkenése előtt mindig felébredtem. Mondják, hogy a mama a kisbabájával egy ideig egy aurában van. Hosszú ideig érzékeltem ezt. Hormonálisan olyan plusz energiát adott a szoptatás, hogy soha nem voltam fáradt éjszaka.

Egy norvég fitneszblogger pár hónapja kiverte a biztosítékot, amikor négy nappal a szülése után posztolt egy képet a tökéletesen lapos hasáról az interneten. Mit gondoltok erről?

Kata: Nem akarok megfelelni ilyen trendeknek, a babámra szeretnék koncentrálni és nem ezen stresszelni magam. A szoptatás úgyis annyi energiát vesz el, isten ments, hogy még fogyókúrázzak is közben. Több mint egy évig szoptattam a fiúkat is, addigra szinte le is ment minden plusz kiló, csak az izomzatom kellett később formába hoznom.

Alexandra: Nem értem, miért kell ilyenkor magát mutogatnia az embernek… Gyakran látok magam körül testképzavaros hölgyeket, akiknek minden gondolatuk a testük körül forog. Úgy gondolom, hogy ez a nő sem volt mentálisan egészséges, valami zavar biztos, hogy volt a rendszerben. Ilyenkor a szoptatáson van a hangsúly.

Mertek tökéletlen anyukák lenni? A közéleti szereplőkön mindig nagyobb a nyomás.

Kata: Az biztos, hogy ránk hatványozottabban figyelnek. Én korábban is mertem vállalni a hibáimat, a házasságom nehézségeivel kapcsolatban is. Fogalmam sincs, hogy ez a kislány milyen tempót fog diktálni, de most is a megérzéseimre fogok hallgatni.

Alexandra: Amikor először kerülünk ebbe a helyzetbe, mindannyian megpróbáljuk a legjobbat kihozni belőle, nincsenek receptek. Soha nem felejtem el, amikor a kórházban odaadták Pannát, hogy hazavihetem. Nem gondolhatják komolyan, hogy már most rám bízzák – gondoltam magamban. Aztán persze belejöttem, biztos hibáztam is néha. Amúgy semmi sem tökéletes: nincs tökéletes párkapcsolat, nincs tökéletes nő, és tökéletes munka sem.

Annyi mindenen múlik, hogy egy nő ma mikor vállal gyereket. Létezik ideális kor a szüléshez?

Kata: Erre azt hiszem, hitelesen tudok válaszolni, mivel szültem húsz és harmincévesen is. Annak ellenére, hogy most negyven felett vállalok gyereket, arra szoktam bíztatni a nőket, hogy ne húzzák, halogassák a gyerekvállalást. 25 és 35 éves kor között nyilván a legideálisabb. Ha valaki később vállal egy második vagy harmadik gyereket, annak pedig az az előnye, hogy már megfutotta a köreit. Már engem sem hajt a karrier, megtehetem, hogy nyugalomban babázzak. Amúgy a baráti körömben többen is kedvet kaptak a negyven fölötti gyerekvállaláshoz.

Alexandra: Ha fiatalon szül az ember, egyrészről türelmesebb és nagyon közeli, baráti kapcsolatba tud kerülni a gyerekével. Később érettebb fejjel, már jobban előtérbe kerül, hogy a gyerek az első. Biológiailag persze fiatalabb korban ideális a szülés, nyilván én is örültem volna, ha előbb lehetett volna gyermekem, de másképp alakult. Ma úgy érzem, hogy a legjobbkor szültem, így volt tökéletes.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Életmód