Feltörekvők: Melocco Anna – Eltöltöttem volna 5-6 évet a sonkák között!

2015. január 22. |

Melocco Anna még az Origo Táfelspicc rovatának gasztronómiai újságírójaként szeretett bele a göndörszörű mangalicákba, most pedig nem sokára be is mutatják a mókás külsejű, mégis méltatlanul kevéssé ismert állatokról forgatott ismeretterjesztő filmjét. Amit tudni akarsz a mangalicákról, de sosem merted megkérdezni!

Miért érezted azt, hogy filmet kell készítened a mangalicákról?

Főleg azért, mert tapasztalataim szerint az emberek szinte semmit sem tudnak ezekről az állatokról. Egyre többet lehet hallani a mangalicákról, de az emberek fejében mégis inkább csak valami homályos kép dereng, ezt szerettem volna egy kicsit tisztába tenni.  

Bár a mangalica már hungarikumnak számít, mégis kevés házartásban készülnek életek belőle…

Nem számít hungarikumnak. A fajtát magát nem is szokás hungarikummá minősíteni, hiszen nehéz lenne elfogadtatni mondjuk a karalábéról vagy a rizsről, hogy egy nemzet produktuma. A termékeket magukat lehetne, de eddig nem volt rá igény. Talán, mert így is működik, védelem nélkül. Annak, hogy még mindig kevesen használják, esősorban az az oka, hogy jóval magasabb árkategóriájú, mint a hússertés. Illetve, amint mondtam, az emberek még mindig idegenkednek kicsit ettől az állattól. Mostanra már elértünk oda, hogy senki nem lepődik meg, ha a hentespultnál a ’mangalica’ szót látja, többnyire azt is tudják, hogy ez egy sertésfajtát takar, mégsem vásárolják, hiszen nem értik, miért annyival drágább, mint a fehér sertés. Azok a háziasszonyok, akik megszokták, hogy minden vasárnapra elkészítik a rántotthúst, nem fogják megvásárolni a mangalicát, mert számukra indokolatlanul drága.

És miért olyan drága?

Sok szorzója van a mangalicatenyésztésnek. Egyrészt sokkal kevesebb van belőle, mint a fehér sertésből, jóval nagyobb a területigénye, illetve sokkal hosszabb idő alatt éri el a vágósúlyt is. Ezek miatt sokkal kockázatosabb az állat tartása, hiszen hosszabb idő alatt több baj is érheti, és mivel félig szabadtartásban él, több veszély is leselkedik rá, nem lehet számolni a természeti katasztrófákkal, takarmáynár változással, stb.


Barbara Meyer zu Altenschildesche és Melocco Anna

Mennyiben más a mangalica húsa összehasonlítva a hagyományos fehér sertésével?

Nagyon nehéz ízről beszélni, de talán a legfontosabb különbség az, hogy a fehér sertés egy hússertés, a mangalica pedig zsírsertés. A fehér sertés könnyen, nagy mennyiségben előállítható, ezért nyilvánvalóan nagyon jól jött a magyar gazdaságnak annak idején, a mangalica esetében azonban a húst úgy szövi át a zsír, hogy egészen más, sokkal aromásabb és ízletesebb lesz tőle. Persze ettől függetlenül ugyanazokat a fogásokat lehet elkészíteni mangalicából is, mint fehér sertésből… csak mangalicából sokkal jobb lesz! (nevet)

Mikor kezdődött ez az egész mangalica-őrület?

Olyan húsz évvel ezelőtt történt, hogy a mangalica szerencsére nem halt ki. Egy spanyol sonkagyáros család egyik sarja kezdett el zsírsertéseket keresni, mert a spanyolok kedvenc sonkái, az iberico és a serrano is zsírsertések húsából készülnek. Szóval ez a sonkagyáros – akkor még örökös -, Juan Vicente Olmos a megfelelő zsírsertés után kutatott Európában, és találkozott Tóth Péterrel, aki azóta már a Mangalicatenyésztők Országos Szövetségének elnöke. Mikor Juan Vicente idelátogatott, szinte alig volt már mangalica, talán csak három tenyészet működött, de ott is szinte szégyellték az állatokat, meg se akarták mutatni őket, csak a fehér sertéseket kínálgatták. De Juan Vicente nagyon erősködött, hogy neki igenis a mangalica kell, ezért végül nagy nehezen levágtak neki egy állatot. Amint megkóstolta, tudta, hogy megtalálta, amit keresett. A mangalica-export – és így a mangalica maga is – még mindig függ a spanyoloktól, hiszen a mai napig adunk el nekik sonkának valót. 

Több országban is forgattátok a dokumentumfilmet. Mik voltak az állomások?

Elmentünk Spanyolországba, meglátogatni a sonkagyárat, ha már nekik köszönhetjük a mangalicákat. Ott még szívesen eltöltöttem volna olyan 5-6 évet a sonkák között… (nevet) Aztán voltunk Hollandiában is, Barbara Meyer zu Altenschildesche vendégeként. Ő egy német, nemesi származású asszony, aki 4-5 éve befogadott egy kis vadmalacot, akit egyébként Anna névre kereszteltek. Annyira a szívéhez nőtt, hogy társakat akart keresni mellé, és így bukkant rá a mangalicára, amibe azonnal beleszeretett. Mivel Magyarország nem exportálhat élő állatot az Egyesült Államokba, csak feldolgozott terméket, ezért kellett egy köztes állomás, jelen esetben Hollandia, ahonnan exportálhattak mangalicát Amerikába, mivel ott is nagy a renoméja az állatnak. Ehhez Barbarához utaztatták a vemhes állatokat, és mikor megellettek, az ott született – már holland – malacokat lehetett utaztatni Amerikába. Ezért is volt nagyon érdekes Barbaránál, meg persze furcsa egy nemesi származású asszonyt látni, ahogy hatalmas, hízott, szőrös sertéseket ölelget, és a hátukon üldögél. (nevet)     


Barbara Meyer zu Altenschildesche az egyik kedvencével, Igorral.

Hogy álltok a filmmel? Mikor tervezitek bemutatni?

A forgatás nagyrészével már végeztünk, december 31-re kell leadnunk a kész munkát. A filmnek a magyar televízió a befogadója, tehát a tévében fogják majd sugározni, de a film jogai nálam lesznek. Ennek tulajdonképpen örülök is, szeretném, ha minél több emberhez eljutna ez a film. Azt gondolom, hogy a mangalicák eleve olyan mókás teremtések, hogy nem nehéz tényleg szórakoztatóan bemutatni őket, és a körülöttük keringő történetek is eléggé izgalmasak ahhoz, hogy érdekes film születhessen belőlük.  

A filmet a férjeddel, Kiss Sándorral közösen készítettétek. Milyen élmény volt együtt dolgozni?

Igen, én rendezője vagyok, ő pedig operatőr és vágó. Kicsit furcsa volt a közös munka, ráadásul még csak most jön a neheze, hiszen az utómunkáknál, a vágás során leszünk majd folyamatosan összezárva. Majd kiderül… remélem nem válunk el, és akkor jöhet majd egy következő film. (nevet)

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a forgatáson?

A témával már korábban is foglalkoztam újságíróként, de most, hogy igazán elmélyedtem benne, az a legnehezebb, hogy el tudjam engedni. Állandóan még többet és még többet szerettem volna beletenni a filmbe, rengeteg minden van még, ami szerintem vidám, vagy érdekes, vagy fontos, de van, amitől egyszerűen muszáj megválni, mivel csak 52 percem van.

Korábban újságíróként dolgoztál az Origónál. Nem vágysz vissza a szakmádba?

Nem tudom mi lesz az újságírás jövője, ennek ellenére még mindig leginkább újságírónak tartom magam, hiszen legtöbbet ezt csináltam életemben. Kérdezni tudok, mást nem nagyon, azt hiszem. Most nagyon szomorú vagyok, látva, hogy mi lett abból a helyből, ahol én újságírni kezdtem, és ahol megtanultam a nagyját annak, amit most tudok. Kicsit olyan érzés, mintha a várost, amiben mindig is éltél, egyik napról a másikra teljesen átalakítanák, kivennék a számodra fontos tereket, utcákat, randihelyeket és te már nem igazán éreznéd magad otthon benne… Ezért nem is vágysz vissza. 
A mangalicával viszont rengeteg ötletem van még, amiket szeretnék megvalósítani. Remélem, lesz rá lehetőségem.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Életmód