Színes és játékos – formabontó filctárgyak

2015. július 15. |

A PandArte bloggere ezen a héten formabontó filctárgyakat mutat be nektek!

Turbuk Ági lakberendező és textil designer mesterien bánik a filccel. Bátran és formabontóan nyúl hozzá ehhez a számunkra inkább érdektelennek tűnő alapanyaghoz, hogy kreativitásával igazán mutatós tárgyakat készítsen belőle! Interjút készítettem vele, amit elolvasva szerintem hozzátok is közelebb kerül majd ez a kissé feledésbe merülő anyag.

Mióta foglalkozol filcekkel és hogy került ez az életedbe?

A textil már gyerekkorom óta része az életemnek, óvódás koromban tanultam meg varrni és szőni, majd népviseletvarró és hímző szakon végeztem, de a filccel kb. egy évvel ezelőtt kezdtem el komolyabban foglalkozni. Mindig is érdekeltek az anyagban rejlő lehetőségek, de az foglalkoztatott leginkább, hogy hogyan lehetne modernizálni, kicsit új szemléletet vinni ebbe a régóta használt, de ugyanakkor mellőzött anyagba.

Miért szereted ennyire ezt az anyagot?

Fantasztikus vele dolgozni, hasonlóan viselkedik, mit a bőr, nem kell aprólékosan eltisztázni, és a tartása miatt rendkívül izgalmasan formázható. Varrni könnyű de ugyanakkor a vastagsága olykor kihívást jelent. Meleg, kellemes tapintású, ugyanakkor letisztult és modern megjelenést lehet neki adni. A szivárvány összes színében fellelhető, ebből kifolyólag egy folyamatos játék a színekkel és formákkal.

Miket készítesz belőle?

A kollekcióm első darabjai díszpárnák voltak, majd poháralátéteket kezdtem el készíteni, amit laptop táskák, tároló dobozok, nagyméretű női táskák (tote bags), asztali futók, majd puffok követtek. Főleg lakberendezési kiegészítőkben gondolkodom, de a táskát sem lehetett kihagyni, mint öltözék kiegészítő, hiszen abból sosem elég! Strapabíró, mosható és rendkívül látványos. Az utcán a saját táskámmal léptem-nyomon megállítanak, mert kellőképpen egyedi és figyelemfelkeltő.

Hol készülnek a különböző filctárgyaid?

Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy otthon tudtam kialakítani magamnak egy műhelyt, ahol az összes munkafolyamatot én tudom elvégezni.

Milyen színekkel dolgozol?

Kicsit olyan vagyok a színekkel, mint Gombóc Artúr a csokival. Legyen az élénk, pasztell, vibráló, visszafogott, sötét vagy világos árnyalat, mindegy, csak had’ dolgozzam velük és kombinálhassam kedvemre őket! Szeretem feszegetni a színpárosítás határait és azt tapasztalom, hogy ha az elején még félve is, de egyre gyakrabban nyúlnak a vásárlók az extrémebb színekhez/színkombinációkhoz. Ami viszont mindig a szemem előtt lebeg, hogy akármilyen színeket is dolgozok össze, a végeredmény harmonikus legyen. Hiszen nem a lázadás a célom, hanem ahogy a szlogenem is mondja: FORMABONTÓ HARMÓNIÁT hozzak létre.

Hol lehet megvásárolni őket?

Budapesten rendszeres kiállítója vagyok a WAMP design vásárnak, a Palomában is megtalálnak, külföldön pedig egy berlini design galériában vagyok jelen. A webshopom hamarosan indul, ahol szintén megvásárolhatók lesznek a termékeim.

Tapasztalataid szerint a vásárlók miket szeretnek a legjobban ebből az anyagból megvenni?

Teljesen vegyes a kereslet. Szerencsére sok mindenkinek megakad a szeme az alkotásaimon és az is elkezd gondolkodni rajtuk, aki addig nem került közelebbi kapcsolatba a filccel, és vannak persze a lelkes filc rajongók. Mostanában éli reneszánszát ez az anyag, és egyre többen megszeretik. Még kicsit félnek tőle, de amikor kiderül, hogy pl. milyen könnyen tisztán tartható, sok embernek megváltozik a véleménye és vásárlás mellett dönt.Azt vettem észre az elmúlt egy év alatt, hogy egy kicsit a követe is lettem ennek az anyagnak, mert sok sztereotípia, vagy közöny él az emberek fejében, de az alkotásaimmal fel tudom hívnia figyelmet az előnyeire. Ahogy említettem a bőrt előzőleg, volt már olyan vásárlóm, aki ezt felismerve inkább döntött egy filc táska megvásárlása mellett – lelkes állatvédő lévén – hiszen a filchez csak le kell nyírni a birka gyapját, de nem kell leölni az állatot. Cserébe egy tartós, jól kezelhető, jól színezhető és természetes alapanyagot kapunk.

Mik a jövőbeli terveid?

Szeretném még szélesebb körben megismertetni a termékeimet, és bemutatni, milyen különleges dolgokat lehet kihozni ebből az anyagól. A rengeteg tervem között szerepel, hogy a lakberendezési kiegészítők mellett szeretnék elindulni a szórakozó helyek/iroda/hotel berendezés felé is – ennek első lépése volt a puff, mint bútor elkészítése, ami ráadásul nagy sikert is aratott!Nyitott szemmel járok, folyamatosan inspirálódom. Sok minden van a fejembe, amit meg szeretnék valósítani, de még egyenlőre ezek maradjanak titkosak – remélem hamarosan újabb termékcsoportokat tudok majd bemutatni a nagyközönségnek. 

Ági facebook oldalát itt találjátok!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Életmód

We love… kedvenceink a héten – László Krisztina cako

We love… kedvenceink a héten – László Krisztina

Kakaós fergetegparti Joulupukkival Budapesten gyerekprogram

Kakaós fergetegparti Joulupukkival Budapesten