Vízilabda megmérettetés Győrben: jön a 10. Volvo-kupa

2015. december 28.
Az Európa-bajnokság főpróbája lesz a felkészülési torna január 3. és 5. között. Az ellenfelek: Olaszország, Spanyolország és Szlovákia lesznek.

A Magyar Vízilabda Szövetség szerda délelőtti sajtótájékoztatóján vezette fel a január eleji felkészülési tornát, amely a férfiválogatott fejlődése és további erősödése miatt most különösen fontos lesz.

Dr. Kemény Dénes a szövetség elnöke beszélt a névadó szponzor eddigi és továbbra is töretlen elkötelezettségéről.

 

„Emlékszem az összes Volvo-kupára, egy részét egészen közelről követhettem. Az embernek minden gyermeke fontos, így vagyunk mi is a támogatóinkkal, partnereinkkel is. Viszont a Volvo még egy kicsit személyesebben is érint, hiszen már akkor is a válogatott partnere volt, amikor a szövetséggel még nem. Aztán eltelt két év és a szövetséggel is megköttetett a megállapodás. A Volvo-kupát annak idején azért találtuk ki, hogy a válogatott nyári felkészülésének jegyében legyen egy év közbeni kontroll. Szép lassan be is épült a programba, és emellett nagyon fontos cél volt az is, hogy körbejárjuk az országot és minden új uszodába elvigyük a vízilabdát, a válogatottat. Ez sikerült.”

Bodrogai Gábor, a Volvo Autó Hungária Kft. ügyvezető igazgatója már rutinosan nyilatkozott a kupáról, elvégre kezdettől fogva részese a szövetség és a cég kapcsolatának.

„Egy régi korszak folytatódik tovább. A svédek most már tudják, mi az a vízilabda, sikerült mindenkivel megtanítani, kik azok a vízilabdás fiúk. Kilenc uszodában voltunk eddig, Kecskeméten kétszer, de ott is egy új helyszínt avattunk. Egy volt mindannyiszor közös: a magyar csapat dominanciája, biztos vagyok benne, hogy megint a magyar csapat lesz a főszereplő. Külön megtiszteltetés, hogy ebbe a városba vihetjük a Volvo-kupát, mert Győr nagy fejlődésen ment keresztül, és olyan sportélete van, amely tiszteletre méltó, példa nélküli Magyarországon. Mindenkit várunk sok szeretettel a tornán”.

Dr. Somogyi Tivadar, Győr alpolgármestere is ott volt a szerdai sajtótájékoztatón, örömét fejezte ki a torna megvalósulásáért:

„Győr sportváros, ennek egyik oka, hogy a város minden évben a költségvetés 1 százalékát költi a sportra. Most 55 milliárd a büdzsé, így 550 milliót költünk, benne a létesítményekre és azok működtetésére is. 2014-ben épült egy multifunkcionális arénánk és egy vizes központunk is. Építkezünk, szeretnénk a klasszikus vizes sportágakat, így az úszást és a vízilabdát megalapozni, meghonosítani. Most építjük az utánpótlást, két csapatunk már az országos bajnokságban vesz részt. Sokan jelentkeznek pólózni, ez már egy jó részeredmény. A győri vízilabdának ez a Volvo-kupa nagy lökést tud adni.”

A Volvo-kupára a jegymester.hu oldalon lehet jegyet vásárolni.

Volvo-kupa, január 3-5., Győr: Résztvevők: Spanyolország, Olaszország, Szlovákia

Január 3., vasárnap:

Szlovákia-Spanyolország – 17 óra

Magyarország-Olaszország – 19 óra

Január 4., hétfő:

Szlovákia-Olaszország – 17 óra

Magyarország-Spanyolország – 19 óra

Január 5., kedd:

Spanyolország-Olaszország – 18 óra

Magyarország-Szlovákia – 20 óra

Az M4 valamennyi találkozót élőben közvetíti.