Vintage varázslat

2016. február 16.
Ha szeretitek a desszertasztalokat, amiket a sütiken kívül szép dekorációk is díszítenek, akkor tetszeni fognak nektek Magnolia tündéri munkái is! A PandArte bloggere most bemutatja a tehetséges Ildót, aki a cuki dekorokat készíti.

„A Magnolia egy több szálon futó történet eredménye. Egyrészt a sütis blogomból, a Tündérsütiből nőtte ki magát, ott kezdtem torta és cupcake dekorációkat gyártani a saját alkotásaimra. Másrészt volt már egy Meska boltom, amiben mindenféle, főként papír alapú ajándéktárgyat árultam: saját grafikás poháralátéteket, hűtőmágneseket, képeslapokat, naptárakat. A kettőt gyúrtam tulajdonképpen össze, és kezdtem jobban a desszertasztalok, szülinapok, esküvők, gyerekzsúrok dekorációira koncentrálni. Így született meg tavaly nyáron a Magnolia. „

Mikor kezdtél el rajzolni, grafikával foglalkozni?

Az első és legszebb emlékem második osztályos koromra nyúlik vissza, amikor az osztályfőnököm (aki valójában festőművész volt), kihívott rajzórán a tanári asztalhoz, és amíg a többiek falevél tanulmányt rajzoltak, én kifesthettem az általa rajzolt farsangi plakátot. A mai napig hálás vagyok Lonci tanító néninek, amiért ecsetet adott a kezembe. Innentől tulajdonképpen a rajz és az alkotás végigkísérte az életemet, dolgoztam Kecskeméten a rajzfilmstúdióban, rajztanárként diplomáztam Kaposváron, tanítottam is néhány évig felsős diákokat, illusztráltam könyveket, gyerekmeséket, aztán az elmúlt években kicsit elsodort az élet, de én foggal-körömmel kapaszkodtam vissza a kreatív vonalra, mert nem is tudnék létezni alkotás nélkül.

Hogyan jellemeznéd a stílusodat?

Játékos, bohém, bájos, ugyanakkor letisztult munkákra törekszem. A pasztell színeim a vintage stílust idézik, de imádom a minimalista, skandináv irányvonalat is. Alapelvem a „kevesebb mindig több”, szeretem, ha valami nincs agyonragozva, csak egyszerűségében szép és harmonikus. Az összhang nagyon fontos számomra, a részletekre és a maximális precizitásra nagyon odafigyelek.

Több munkád is horgolással készül, ez a kézműves technika hogyan csatlakozott a grafikák mellé?

Horgolni a nagymamám tanított gyerekkoromban, és sokáig nem izgatott a dolog. Pár éve fedeztem fel, és leginkább az motivál, hogy rövid idő alatt, hamar, kézzel fogható, pici dolgokat alkossak. Állandó időhiányban szenvedek, így eszembe se jutna pulóvert vagy takarót horgolni, mert valószínűleg évek alatt sem lennék kész velük. Igyekszem kicsit modernizálni, maivá tenni a készült tárgyakat, egyrészt színekben, a hozzám közel álló pasztell árnyalatokkal dolgozom, másrészt olyan mintákat, formákat keresek, amik nem feltétlen a nagymamáink munkáit idézik.

Honnan inspirálódsz?

A Pinterest nagyon jó barátom, de sok hazai és külföldi kézműves munkái is inspirálóan hatnak rám. Viszont rengeteg olyan ötletem van, aminek nincs előzménye, egyszer csak kipattan a fejemből, és alig várom, hogy elkészíthessem belőle az első darabot. Így születtek az ajtódíszeim, a nyuszi girland, és a legnépszerűbb termékem, a fotóról rajzolt tortadekoráció is.

Hogy van időd ennyi mindenre, hiszen mindemellett tanárnőként dolgozol?

Hát, bevallom őszintén, a „szabadidő” fogalmát már jó ideje nem ismerem. Mostanában valóban nagyon feszített tempót diktálok magamnak, ami valószínűleg hosszútávon nem is tartható, de a végzős csoportomat szeretném még elkísérni az érettségiig, így ha nehéz is, de tanév végéig mindenképp kitartok a kettős élet mellett. Aztán természetesen az az álmom, hogy az alkotásé lehessen a főszerep, és minden energiámmal a Magnoliára koncentrálhassak.

Van konkrétabb, jövőbeli terved?

Első körben szeretném valahogy elintézni, hogy 48 órából álljon egy nap. De a viccet félretéve, rengeteg ötletem és tervem van, ezek közül most a készülő webshop a legfontosabb és a legaktuálisabb. Ha félre tudnám picit tenni a maximalizmusomat, akkor már kész is lehetne, de sajnos a design terén nem igen tudok kompromisszumot kötni. Bár azt gondolom egy grafikus ne is tegyen ilyet. 🙂 Már készülök a húsvétra mindenféle dekorációval, vannak terveim anyák napjára, közben úgy terveztem, hogy 2016 a gyerekek éve lesz a Magnoliánál, így gyerekszoba dekorációk terén is vannak még ötletek a tarsolyomban. Sok még a teendő, de imádom a munka minden percét!

Magnolia Facebook-oldala
Meska bolt

A galériáért kattins a képre!