Kávét kérnénk, egy kis extrával!

Imádjuk a kávét, és imádjuk azokat a kávézókat, ahol valami extrával lepnek meg minket. Elmentünk és kipróbáltunk három olyan helyet, ahol a koffeinadag mellé egy kis pluszt is adtak.

Fotó: Profimédia – Red Dot

Könyvmolyoknak kötelező

Szentendre tele van rejtett kincsekkel. A szűk kis utcákon barangolva megcsodálhatjuk a helyi képzőművészek alkotásait, bármikor szembe jöhet velünk egy édes macska, vagy egy remek étterem/fagylaltozó/kávézó. A Fő térről nyíló Görög utcában fedeztük fel a Múzeum kávézó és könyvezdét. A bejárat előtt egy táblán ez a felirat olvasható: „Minden vendégünk ingyen vihet el egy általa választott könyvet”. Ez a mondat azonnal felkeltette a kíváncsiságunkat, és már mentünk is be a kávézóba. Amíg Bogi, a felszolgáló elkészítette a kávénkat, kifaggattuk, miért jár a kávé mellé egy ajándék könyv, és honnan jött az ötlet?

2012-ben nyitott meg a kávézó, és a tulajdonosnak, Kulcsár Jánosnak támadt az a remek ötlete, hogy az otthon feleslegessé vált könyveket nem dobja ki, inkább a kávézó vendégeinek adja ajándékba. A kezdeményezés sikert aratott mind a magyar, mind a külföldi vendégek körében, sok idegenvezető kifejezetten ezért hozza ide a csoportját. A könyvkínálatban megtalálhatóak az irodalom klasszikusai, szótárak, atlaszok, biológiával, fizikával, történelemmel foglalkozó művek egyaránt. A felesleges, megunt könyveinket mi is elhozhatjuk a kávézóba, mert másnak még érték lehet. Egy kedves vendég például itt találta meg a sorozatából hiányzó utolsó darabot. Nyáron minden nap nyitva vannak reggel 10-től este 6-ig. Érdemes betérni egy finom cappuccinóra, egy jegeskávéra vagy akár egy különleges levendulás limonádéra és persze az antik könyvekért.

Szentendre, Görög utca 2. www.muzeumkavezo.hu

„A kocka el van vetve”

Ha újfajta, szórakoztató és az agyunkat megdolgoztató helyet keresünk, érdemes kipróbálni a 12. kerületben található Board Game Cafét. A kávézó két éve nyitott meg, azzal a céllal, hogy a társasjátékokat kedvelőknek legyen egy helye, ahol nyugodtan játszhatnak, és új játékokkal ismerkedhetnek meg. Kezdetben nehéz dolgunk volt, mert nem tudtunk választani a több mint hatszázféle társas közül. Szerencsére a játékmesterek szinte mindegyiket ismerik, így tudtak nekünk segíteni, és azt is megmutatták, hogyan kell játszani. Elmondták az adott társas szabályait és menetét. Játék közben nyugodtan nassolhattunk, kávézhattunk, de különleges söröket is kóstolhattunk.

A hely egyedigését fokozza, hogy teljesen kortalan és bármilyen alkalomra ideális: még 10 hónapos „játékossal” is találkoztunk, de születésnapot ünneplő társasággal is. De megtudtuk, hogy volt itt már lánybúcsú, céges csapatépítő és osztálykirándulás is. Asztalt előre kell foglalni, és három vagy hat órás játékidőt tudnak biztosítani. Bár soknak tűnhet a három órás játék, olyan gyorsan eltelt, hogy észre se vettük, és végül fájó szívvel tettük vissza a társasokat a helyükre. Remek szórakozás volt, biztos, hogy máskor is visszamegyünk. Csak akkor már hat órás játékidőt fogunk foglalni magunknak.
Budapest, Nagyenyed u. 16, 1123 boardgamecafe.hu

Kávé forradalom!

Külföldön már nagyon elterjedt, és lassan nálunk is egyre többen ismerkednek meg a csapolt kávé fogalmával. Ilyen a Roket is, egy hidegen készített és csapolt specialty coffee. A kávét megőrlik, majd következik egy 14-16 órás folyamat, ezzel nyerik ki a különleges ízeket. Ezután a kész kávét többször is átszűrik, majd nitrogénnel csapolják. Mi a Károly körút 22. szám alatt lévő Kontaktba ültünk be egy jeges Roketra.

A kávézó nem túl nagy, de így is tömve van. Szerencsénkre az idő jó volt, így ki tudtunk ülni, és a napsütésben élvezhettük a csapolt kávénkat. Első ránézésre olyan, mint egy pohár sör. Nevettünk is a mellettünk elhaladók arckifejezésén, amikor azt hitték, hogy kora reggel már sörözünk. A Roket körülbelül két és fél éve indult el hódító útjára. Remek alternatívát jelent azok számára, akik már unják az édes és habos jegeskávékat, és valami újat próbálnának ki. A kávézó jelmondata: „No sugar, yes good coffee” – ezért az igazi kávé íz szerelmeseinek muszáj betérniük. A kínálatban szerepelnek még különleges teák és isteni forró csoki is.

Budapest, Károly krt. 22., 1052 kontaktcoffee.com