„Nem számít honnan jössz, csak hogy mit teszel” – interjú Auguszt Ibolyával

2017. június 30. |

„Az Auguszt család történetében a nők mindig nagyon fontos szerepet játszottak"- mesélte Auguszt József, a Fény utcai Auguszt Cukrászda hatvanadik születésnapján. A jeles ünnep alkalmából Auguszt Ibolyával beszélgettünk családi anekdotákról, a cukrászat szépségeiről, női energiákról és jó fej nagykövetekről.

A Fény utcai piacot sűrűn látogató budapestiek számára az Auguszt Cukrászda fogalom, sokan emlékeznek még a régi kis süteményboltra, ahol a pult mögött Auguszt Elemérnek mindig volt mindenkihez egy kedves szava. A hatvanadik évforduló jelentős momentum, te hogyan éled meg?

Fontos és megható pillanat a családunk életében. Ahogy József, a férjem is elmondta, igen kalandos múltra tekint vissza a cukrászdánk története, amely 1870-ben kezdődött az első üzlettel a Tabánban. Később a Krisztina körúton, a mai Déryné helyén 1951-ig igazi luxus cukrászdaként működött az Auguszt, amelyet sokan a Budai Zserbóként emlegettek. Akkor élte fénykorát. Hogy valóban mennyire fontos volt a nők szerepe a családban, azt anyósom kitartása és szorgalma is bizonyítja, aki a kitelepített falvakból visszahozta ide a Fény utcába a családot, és egy 30 négyzetméteres bérelt pincehelységben, bérelt gépekkel próbálták meg újraépíteni a cukrászdát. Akkor még nem lehetett kiírni az Auguszt nevet. 2003 óta van az üzlet családi tulajdonban.

Ma megkerülhetetlen arca vagy a cukrászdának, de a te személyes történetedet már kevesebben ismerik. Mikor kerültél először kapcsolatba a családdal?

Meglepő, de először hároméves koromban találkoztam a férjemmel, Józseffel, majd a sors 16 éves koromban újból „beirányított” az Auguszt család felé. Erdélyben, Székelyvarságon éltem népes családommal, akiknek a vendégek fogadása és a vendéglátás lételeme volt. József pont a mi környékünkön kirándult a barátaival, amikor eltévedt és a nagyapám házánál kapott útbaigazítást. Nagyon pici voltam, de emlékezett rám.

A rendszerváltás után te is Budapestre költöztél.

16 évesen hagytam ott a gimnáziumot, és tele reménnyel jöttem Budapestre. Egészségügyi iskolában folytattam a tanulmányaimat, majd a János kórház baleseti sebészetén helyezkedtem el. Mivel imádtam főzni, gyakran jártam a Fény utcai piacra, az illatok pedig gyakran az Auguszt cukrászda felé tereltek. A süteményeken túl későbbi apósom, Auguszt Elemér volt az egyik meghatározó élményem, az ő lénye nagyon bevésődött az emlékeimbe. Legendásan tudott kedveskedni, „udvarolni” a hölgyvendégeknek, és tényleg mindenkihez volt egy kedves szava.

Az ő keze volt benne, hogy Józseffel végül egy pár lettetek?

Az apósomban láttam azt az idős embert, akitől tanácsot, jó szót kaptam, ő pótolta a családom egy részét, akik gyakran hiányoztak. Az akcentusomon érezte, hogy nem vagyok ide való, de szóba állt velem és érdekelte honnan jövök. Isteni humora volt, ahhoz a generációhoz tartozott, akiknek úri modora és bécsi nevelőnője volt…

A rendszeres süteményvásárlások után aztán az élet „helyzetbe hozott”: Józseffel műtősnővér minőségedben találkoztál a baleseti sebészeten…

Igen, ezt a mai napig emlegeti, hogy amikor egy váratlan baleset miatt megláttam őt a kórházban felkiáltottam: „Te jó ég, holnap hogyan fogok így krémest venni?!” Sokat járt vissza kötözésre, mi pedig egyre többet beszélgettünk… Ennek ellenére úgy éreztem, hogy el kell mennem egy időre ebből az országból, és München mellett egy bajor házaspár szállodájában dolgoztam két évig. Közben rendszeresen leveleztünk, és egyszer azt mondta: „Neked nem itt van a helyed. Magyarországhoz tartozol.”

És te jöttél…

Igen, de az én életem a legjobb példa arra, és ma is gyakran mondom, hogy nem az számít honnan jössz, hanem hogy mit teszel. Hogy te mit teszel ahhoz hozzá, hogy jobban legyél az életedben. Én nemcsak a tudásomat, a gyerekeimet adom ennek az országnak, hanem a családi hagyományok folytatásával további fejlődésre sarkallom a következő generációt.

Amikor bekerültél a családba, az Auguszt cukrászda korszakváltás előtt állt. Az utóbbi évek látványos fejlesztései, az emeleti kávéház, az arculat kialakítása, majd a terasz megnyitása mind hozzád kötődnek. Egy személyben vagy az innováció és az újítás.

A régi üzlet is kedves volt a szívemnek, de ismervén a család történetét tudtam, hogy ebből sokkal többet ki lehetne hozni. Mindig motivált voltam, faltörő kosként nem féltem változtatni, pedig a férjem inkább óvatos, jobban tart az újítástól. Szerencsére apósom mindig is a cinkosom volt ebben, ő látta bennem a kitartást, a húzóerőt, hogy ezt végig fogom csinálni. Szakmailag is tőle tanultam a legtöbbet, bármit kérdezhettem tőle, sőt eleinte mindig németül beszéltünk, az volt a mi titkos nyelvünk. Egy családi vállalkozásban csak egymásra számíthatunk, így nagyon fontosnak tartom a családi összetartást, ahol tiszteled az idősebb korosztályt is, de nem félsz változtatni, haladni a korral. A nők kitartása és adott esetben „keménysége” bizony nélkülözhetetlen. Nemcsak anyaként, feleségként, üzletasszonyként, hanem egy csomó más szerepben is helyt kell állni. Szerencsére bizonyos férfiak elismerik, hogy nélkülünk nem tartanának ott, ahol. De vallom, hogy kell a női kedvesség, a kreatívitás és a szeretet.

A klasszikus választék, mindenki örök kedvencei mellett létezik egy csomó új, modernebb süteményt is, melyeket elsősorban a külföldi útjaid inspiráltak. Kevesen tudják, hogy időközben letetted a cukrász mestervizsgát is.

Tíz évvel ezelőtt kezdtem el, és folymatosan kellett vizsgáznom, de ettől még ugyanaz vagyok, aki eddig voltam. Ez egy örök tanulási folyamat, a mai napig kisérletezem. A mestervizsga kevés ahhoz, hogy el is tudjad adni a süteményt. A berendezéstől kezdve a tányérokon át összetett út visz a sikerig.

Sokaknak az Auguszt attól különleges, hogy itt még megkapják azt a személyes jelenlétet, ami kihaló félben van manapság. Elemér bácsi szlogenje, hogy „minden kávéhoz jár egy mosoly” itt tényleg működik, és igazán családias a hangulat.

Amikor egy cukrászcsalád generációkon keresztül fennmarad, csak családon belül lehet a vendéglátás szeretetét – még ha nehéz is mindig ugyanazon a színvonalon -, de fenntartani. Mostanában naponta előfordul, hogy az emberek nem tudják meglátni az életük pillanatnyi jó oldalát, kiveszett belőlük az örömre való képesség, és azt sem tudják értékelni, ha kapnak egy mosolyt, egy jó süteményt.

Pontosab erről szól a „slow mozgalom”. Ülj le, ne rohanj, idd meg a kávét és vedd észre a kis dolgokat. Tudatában vagy annak, hogy mennyire motiválod az embereket?

Annak nagyon örülök, ha ez így tükröződik vissza, de nem tudatosan teszem. Én tényleg szeretem a vendégeimet. Sokan életvitelszerűen járnak ide, angol órákat, üzleti megbeszéléseket tartanak, van aki szertartásszerűen jön kávézni, sütizni.

Rólad kevesen tudják, hogy sokkal többet csinálsz, mint ami itt látható. Sok rendezvényen az Auguszt szolgáltatja a cateringet, és számos nagykövetség partnere is.

Igen, szerencsére sok nagykövetet személyes jó barátomnak tudhatom. Az egyikük egyszer úgy fogalmazott, hogy „Ibolya, magának kellett volna diplomatának lenni helyettem”…Megesett, hogy egy fogadáson minden nagykövetet a saját nyelvén fogadtam és köszöntöttem. Az egyik nagy kedvencem, az angol nagykövet, Ian Lindsay soha semmilyen fórumon nem felejti el megemlíteni, hogy hozzánk jár rendszeresen süteményezni. Magyarul kér sütit, elképesztően nyitott, szimpatikus ember.

Ilyen feszített tempó mellett mi kapcsol ki?

Csak az utazás. A Közel-Kelet mindig is vonzott, ott is az egyszerű, emberi élet érdekel. Nem a luxust keresem, a szegényebb rétegek között is szeretek vegyülni, szeretem látni hogyan élnek. Törökország, Omán és Marokkó nagy kedvenceim.

Perzsául és törökül miért akartál megtanulni?

Mert ez egyfajta tisztelet feléjük. Sok perzsa vendégem van, és azt látom, hogy ők is keresik a gyökereiket. Ha én kedves vagyok velük, a magyarokról is azt gondolják, hogy elfogadják őket, otthon érzik magukat. Lenézni valakit számomra elfogadhatatlan, mindenki valahonnan jött. Egy napon nagyon szeretnék eljutni Iránba, nagy álmom. A keleti vendéglátás legendás. Ott a vendég tényleg az Úristen. Szerintem van mit tanulni egymástól, és nem szabad félni az ismeretlentől. Hozzánk bármilyen nemzetiségű vendég jön, elfogadást és szeretetet fog kapni, ha kell török kávét, arab teát kap, ha különleges süteményt kér, megcsinálom neki. Amúgy a Golden Eagle luxusvonat egészen Iránig lemegy, ott is Auguszt süteményeket szolgálnak fel…

Európában melyik ország a kedvenced? Gondolom a híres francia cukrászatokat már mind kipipáltad…

Igen, végiglátogattam őket, de megtartom őket annak, amik. A Ladurée, a Fauchon, a híres japán cukrászok Párizsban valóban fanatasztikusak, de nekem picit hidegek, erős a profi business jellegük. A zürichi Sprüngli azonban nagy élmény volt, mert amikor először beléptem a családommal a cukrászdába, a hölgy a pult mögött nem velem foglalkozott, hanem rögtön a gyerekkel. Egy ilyen helyen a gyereket kell elsősorban megfognod. Az összes macaron – ők Luxemburgerlinek hívják-, a kedvencem, sokan nem is tudják hogy a Sprüngli-ből indult a macaron története, ők gyártották először. Ami abszolút kedvencem, az Siennában a Nannini. A pincér személyesen énekelt a kislányomnak a születésnapján a tortához. Olaszország amúgy is a kedvenc országom.

És ha már kedvenceknél tartunk, mi a te favoritod az Augusztnál?

Mindig elmondom, hogy nem vagyok egy nagy csokoládé párti, viszont az Eszterházy torta a mai napig nagy szerelem, a tejszínhabos süteményekből pedig bármi jöhet. Az aktuális kedvencem a mangóvirág torta.

A két lányod közül ki fog szerinted cukrászkodni?

A nagyobbik szakasztott én vagyok, de őt inkább a diplomácia felé irányítanám, és ő maga is kacsingat effelé. Már három nyelvet beszél 16 évesen. A kicsit szerencsére abszolút érdekli a cukrászat világa, de majd meglátjuk. Női energiákból biztos, hogy nem lesz hiány…

Szerző: Kinback Szilvia

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Életmód