ÖKO: így csináljunk nyakkendőből övet!

2017. október 03.
ÖKO rovatunkban havi rendszerességgel olvashatjátok Zalabai Csilla környezettudatos blogger DIY tippjeit. Most őszi ruhatárfrissítéshez olvashattok szupergyors övtippeket Csilla tollából.

„Zavar a pazarlás és a mértéktelen fogyasztás és hiszem, hogy változást csak akkor érhetünk el, ha megtesszük az első – bármilyen apró – lépéseket. Valahogy egész életemben másképp csináltam mindent, mint ahogy elvárható lett volna. Így esett, hogy amikor kézművességbe kezdtem, akkor is az értéknövelő újrahasznosítás lett az alapelvem. Nálam semmi sem az, aminek elsőre látszik vagy készült, és örömmel mutatok meg másoknak is ilyen ötleteket.”

1. A nyakkendőből készített öv jó kis optikai tuning. Mint minden szélesebb öv, vékonyabbá varázsolja a derekat, a feltűnő színek pedig még inkább ránk irányítják a figyelmet. Minél retróbb és merészebb mintás a nyakkendő, annál jobb! Nem is kell más hozzá, csak egy csat, amit akár a szekrény mélyéről is felkutathatunk, vagy leoperálhatunk egy már nem használt övről.


2. Az övről vágjuk le a csatot, majd egy csavarhúzóval óvatosan lazítsuk meg a nyelvét, és szedjük le. Ezzel a legfontosabb kelléket el is készítettük, amit aztán bármelyik nyakkendőhöz szabadon felhasználható.

3. A nyakkendő keskenyebbik felét fűzd be a csatba.

4. A legtakarékosabb megoldás, ha egy csatot és több nyakkendőt is tudunk variálni. Akár azt is megtehetjük, hogy miután a derékbőségünkhöz szabjuk a hosszt, (a derékbőségünk + 10-15 cm-re a praktikus hossz), pár öltéssel a csatra is varrjuk azt.

5. A nyakkendő szélesebbik részét a csatba bújtatjuk, és már készen is vagyunk! A lelógó részeket ügyesen rejtsük el az öv alá, vagy csak kössünk egy szép csomót, és engedjük lógni a végét.

Extra tippek:

Ez a változat nagyon jól mutat farmerral, vagányabb szoknyákkal is. Elegánsabb hatású övet kapunk, ha a nyakkendő szélesebb részére pár öltéssel felvarrjuk a csatot.

Vedd fel és csomózz! Így még szélesebb övet kapsz, amely inkább ruhákhoz, pulcsikhoz vagy akár kabáthoz is tökéletes.