A negyedik legjobb vásár lett Európában a budapesti „Adventi Ünnep a Bazilikánál”

2017. december 14.
Magyar sikerrel zárult tegnap a kontinens legjobb karácsonyi vásárainak versenye: a European Best Destinations által szervezett közönségszavazáson a Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvény negyedik helyezést ért el, 5 helyet javítva tavalyi eredményén!

A hetedik alkalommal megrendezett Adventi Ünnep a Bazilikánál tavaly újoncként lett 2017 kilencedik legjobb karácsonyi vására Európában. A világutazók és a magyar látogatók töretlen bizalmának köszönhetően egy év elteltével a budapesti esemény dupla annyi szavazatot kapott, és 2018 negyedik legjobb karácsonyi vására lett. Ez az eredmény különösen annak fényében tiszteletre méltó, hogy idén az első tízben egy jelölt sem tudott ekkorát lépni előre, azaz 5 helyet javítani.

Az, hogy több mint 75 induló karácsonyi vásárból az első tízesbe csak két újonc tudott beférkőzni, jól mutatja, hogy a magyar induló milyen erős mezőnyben ért fel egy év alatt a dobogó közvetlen közelébe. És a közel ebben az esetben szó szerint értendő, ugyanis a nagy hagyományokkal rendelkező bécsi vásár mindössze 236 szavazattal kapott többet.

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál rendezvényre 16 118-an voksoltak, nagy számban külföldről. Az országhatáron kívülről a legtöbb támogatás orosz, francia, izraeli és horvát utazóktól érkezett – ha csak ezeken a nemzeteken múlt volna, már idén dobogós helyet sikerült volna elérni. A 75 induló között egyetlen magyar helyszínként szerepelő Szent István tér és Zrínyi utca olyan legendás karácsonyi desztinációkat utasított maga mögé, mint a tavalyi nyolcadik Prága, a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg vagy a négymillió vásározóval büszkélkedő Köln.

Íme, az európai karácsonyi vásárok 2018-as top 10-es listája (zárójelben a tavalyi helyezés):

  1. Zágráb, Horvátország (1.)
  2. Colmar, Franciaország (3.)
  3. Bécs, Ausztria (5.)
  4. Budapest, Magyarország – Adventi Ünnep a Bazilikánál (9.)
  5. Strasbourg, Franciaország (2.)
  6. Montbéliard (-)
  7. Aachen, Németország (4.)
  8. Basel (-)
  9. Metz (13.)
  10. Tallinn, Észtország (7)

Forrás: European Best Destinations 

Az Adventi Ünnep a Bazilikánál csak január elsején ér véget egy tematikus lencse nappal, de a szervezők már most kifejezték szándékukat, hogy jövőre is indulni kívánnak a megmérettetésen, ám ezúttal már nem is lehet más a cél, mint dobogóra állni.