„Ha hagyjuk, egy kutya meg tudja változtatni az életünket” – indul a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát blogja

2018. szeptember 07.
Felelős állattartásról, az örökbefogadás szépségeiről (meg nehézségeiről), állatkísérletektől mentes kozmetikumokról és hasonló fontos kutyás témákról ír mostantól a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát csapata a Marie Claire-nek. Ismerjétek meg őket és persze négylábú haverjaikat!

Mindannyian Újlipótvárosban laknak, kézenfekvőnek tűnt egy pozsonyi úti kávézót választani, és bár én is viszonylag sokat járok oda, Zsuzsinak előbb köszön a pincér, mint nekem. Zsuzsi amúgy nem a szervezet tagja (vagy legalábbis inkább közvetett módon): fekete, kocós szőrű, közepes méretű kutya, váratlan megtiszteltetésként az én székem alatt kuporodik le, míg gazdája, Liza lelkesen magyaráz.
A Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát Ferenczi Szonja (Szoni) kommunikációs szakértő és Tarkó Zsófia tanuló alapították, majd Harmath Eszter klinikai szakpszichológus csatlakozott hozzájuk. Zsófi időhiány okozta hátralépése után Kozma Liza producer és a PR-tanácsadóként dolgozó Katona Klaudia is csatlakozott hozzájuk. Nyilván nem nehéz kitalálni mi a közös bennük – egyrészt imádják a kutyákat, másrészt nagyon szeretnek segíteni.
A lányok elsősorban két vidéki gyepmesteri teleppel (Ózd, Miskolc) vannak napi kapcsolatban, néhány kiviteltől eltekintve főleg ezekről a helyekről mentenek kutyákat, akiket utána először ideiglenes befogadóknál, később végleges gazdiknál helyeznek el. Ők maguk is rendszeresen fogadják be átmenetileg a fedél nélküli kutyusokat saját kedvenceik mellé, a reggeliző asztal felett ágyban hempergő kiskutyák fotói röpködnek, akik egyelőre Lizánál dúlják fel a lakást, de hamarosan remélhetőleg otthonra találnak. De a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát számára csak az egyik küldetést jelenti a kutyusok elhelyezése, ennél sokkal fontosabbnak tartják, hogy tájékoztassák az embereket a felelős állattartásról és az ahhoz kapcsolódó kérdésekről és problémákról. És pont ezt fogják csinálni mostantól a Marie Claire oldalán is.

Fotó: Varga Zorán

Rengeteg menhely/állatmentő működik ma Magyarországon, miért éreztétek mégis szükségét, hogy létrehozzátok a saját szervezeteteket?

MFÖEK: Igazából az egész 2014-ben indult,  1 darab kutyával… Aztán lett belőle 2, 3, 13, 300. Nem annak éreztuk szükségét, hogy létrehozzunk egy saját szervezetet, csak segíteni akartunk és úgy gondoltuk, hogy ezt így tudjuk a legproduktívabban megtenni. Hiába volt rengeteg közösségi szervezet vagy alapítvány, az önkéntes segítségre mindig óriási szükség volt, ahogyan most is.

Úgy tudom, korábban nem volt tapasztalatotok az állatmentésben, sok különféle területeken dolgoztok. Nehéz volt megszereznetek minden szükséges tudást? Hogyan kezdtétek el felépíteni a szervzetet?

MFÖEK: Mindannyian állatokkal és kutyákkal nőttünk fel, talán ez hozta magával az érzekenyeséget, az erre való fogékonyságot. Aztán mindegyikünknek lett saját kutyája a felnőtt életében is, jártunk kutyasuliba, oktatókhoz, trénerekhez, elkezdtünk ideiglenesekdni, önkénteskedni és az itt adódó problémák, megoldandó feladatok szülték a helyzeteket, amikből a legtöbbet tanultunk. A szervezet tulajdonképpen nem is szervezetnek indult, hanem ahogy az előbb is mondtuk, csak úgy elkezdtünk kutyákat menteni önkéntes alapon. Aztán a Szoni adott ennek egy nevet és egy arculatot, elkezdtünk tagokkal bõvülni és valahogy így lettünk az a Mindenki fogadjon örökbe egy kiskutyát, akik most vagyunk.

Mondtátok, hogy már pici korotok óta nagy kutyások vagytok. Miben más saját kutyát tartani felnőttként?

MFÖEK: Mindannyiunknak volt gyerekkorában családi kutyája vagy állata és persze imádtuk őket, de ez, amit most csinálunk egy nagyon más fajta szeretet, hozzáállas, mint az volt. A mi gyerekkorunkban még kevesebb kultúrája volt a felelős állattartásnak, az örökbefogadásnak, alig volt elerhető infó ilyesmikről. Többünk családjában volt például tenyésztőtől vett kutya, a szüleink nem jártak kutyasuliba. Csak volt a családi kedvenc és szerettük, mert azt hittuk, hogy ennyi elég. Amit most csinálunk, talán nem is elsősorban a szeretetről szól, hanem a felelősségvállalásról. Úgy érezzük, hogy segítenünk kell, mert tudunk.

Liza ideiglenes kutyusokkal

Szerintetek mi a legnagyobb kihívás a kutyatartásban?

Szoni: Nekem talán az, hogy Budapest egyelőre nincs jól felkészülve arra, hogy élvezhetően lehessen benne kutyát tartani. Például szerintem nincs eleg zöld terület, ahova biztonságosan be lehetne menni kutyával.

Eszter: Nekem a legnagyobb kihívas talán az, hogy mindenben rád van utalva egy előlény. Ez óriási kötöttség, az összes döntésedbe bele kell kalkulálni, mindegy hogy arról van szó, hova indulsz munka után vagy hogy mennyi idõre mész nyaralni.

Liza: Tudom, hogy furcsa, de nekem annyira az életem részévé vált a kutyám,hogy már nem érzem kihívásnak a vele való együttélést. Ha valamit mégis ki kellene emelnem, az az lenne, hogy mivel õ nem tud magáért kiállni, nem tud szólni, ezért nekem kell az érdekeit képviselni még olyan helyzetekben is, amikor az nekem mondjuk tök kellemetlen.

Klaudia: Nekem az, hogy az emberi kapcsolataimban kvázi folyamatosan el kell, hogy várjam, hogy kompromisszumokat kössenek, alkalmazkodjanak hozzám a kutyám miatt.

Ideiglenes befogadókként is működtök.Hogyan tudja az ember „elengedni” a mentvényeket, akik időközben közel kerültetek hozzátok?

MFÖEK: Esztiéknél példaul mindig be van hűtve aznapra egy üveg pezsgő, de van, akinek valóban nehéz elválni a kutyusoktól. Saját tapasztalat, hogy ez egy ponton átkattan az ember fejében és megtanulja leválasztani magáról az ideiglenes kutyát. Meg persze, amikor elhozzuk őket a gyepiről, tudjuk, hogy ezek nem a mi kutyáink, nem magunknak hoztuk őket: a mi dolgunk az, hogy megtaláljuk nekik a tökéletes gazdát. Sokszor érezzük megkönnyebbülésnek is az ideiglenes távozását, mert ez egy kutyával es egy konfliktussal kevesebb otthon meg sokszor a munkahelyünkön is. Meg persze az is a helyzet, hogy, ha örökbeadtunk egy kutyát, akkor tudjuk, hogy újra van hely a következõnek. Na, látjátok, ahogy elmondjuk a nehézséget, rögtön mondjuk a pozitívumot is, mert az ideiglenes befogadásnál nincs ambivalensebb dolog. Egyrészről alig várjuk, hogy elmenjenek és visszakapjuk a nyugalmunkat, másreszről, ahogy elment egy kutya, máris keressük, hogy kit hozzunk el legközelebb.

Szoni egy ideiglenes védenccel.

Melyik az a történet, amire a legbüszkébbek vagytok?

MFÖEK: Nagyon sok jó történetünk van. Rengeteg olyan kutyát hoztunk el, akik esélytelennek számítottak a gyeptelepeken: feketék, handicapesek, betegek, stb. Az egyik legutóbbi meghatározó eset Gaia volt, aki súlyosan bőrbetegen, legyengült immunrendszerrel, szinte életveszélyben került az ideiglenes befogadójához. Nagy fájdalmai voltak. Folyamatos gyógyszeres fürdetésre volt szüksége, ami miatt még sosem látott összefogás volt a csapatban: az ideiglenes befogadóink egy Google táblázatban osztották be, hogy melyik este ki tud menni fürdetni a kutyát. Ma már boldog gazdis kutyus!

Gaia átalakulása

Van az a sztereotípia, hogy a nagy kutyások nem bírják a macskákat. Ti hogy vagytok ezzel?

MFÖEK: Mi nagyon szeretjük a kutyákat, a macskákat, az összes állatot és még az embereket is. Mindegy, hogy állat vagy ember, ha bajban van, az megérint minket. Fantasztikus dolognak tartjuk, ha valaki segít bárhol, ahol tud. Mi a kutyákat választottuk, erre van erőforrásunk, kapacitásunk és tapasztalatunk. Legalábbis egyelőre.

Létezik cukibb egy kosár kölyökkutyánál?

MFÖEK: Mi sokkal jobban elolvadunk egy morcos öreg, egy félszemű vagy egy  háromlábú kutyától, vagy bárkitől, aki más, aki hülyén néz ki, aki fazon. Sok kölyköt mentünk, imádjuk is õket, de nekünk nem ők a gyengéink.

Ha egy tanácsot adhatnátok minden leendő gazdinak, mi lenne az?

MFÖEK: Talán, hogy nincs olyan, hogy rossz kutya csak rosszul nevelt kutya. Ha egy gazdi kitartó, türelmes, következetes, akkor minden kutyából álomkutyat lehet varázsolni. De egy kutyával foglalkozni kell, csak a szeretni nem elég.

Kutyaruha: jöhet vagy nem?

MFÖEK: Ha a kutyát nem zavarja, akkor miért ne? Egyébkent meg sok esetben teljesen indokolt is, a Lizának például volt egy százéves kutyája, aki picike volt és alacsony is, neki télikabát kellett, hogy védje a veséjet, ha nagyon hideg volt.


Eszter átmeneti kutyájával. 

Szerintetek a kutyatartás mindenkinek való?

MFÖEK: Egyáltalán nem. Az állattartas iszonyú felelősseg, aki nincs felkészülve rá, hogy kompromisszumokat kössön, hogy rászánja az időt, hogy sokszor önzetlenül és óriási türelemmel forduljon az állata felé, annak ez nem való. Illetve sajnos egy kutyanak sincsen TBje, és borzasztóan drága az éllatorvosi ellátas, úgyhogy ez sem utolsó szempont mielőtt valaki belevágna.

Mi a legjobb dolog az örökbefogadásban?

MFÖEK: Ha hagyjuk, egy kutya meg tudja változtatni az életünket. Olyan feltétel nélküli szeretetet, felelősséget, és még száz másik dolgot tud tanítani, amit sosem gondoltunk volna. Egy ilyen társat az ember szerintünk nem vesz, hanem talál magának. Mi egyébként alapvetően nem lennénk a tenyésztőktől való vásárlás ellen, amennyiben alapos utánajárást követően a legmegbízhatóbb tenyésztőktől vásárolnának az emberek, vagy nem lenne több százezer gazdátlan kutya az országban. De amíg itthon ennek nincs rendes kultúrája és online piactereken 5000 forintért lehet kutyákat venni szaporítóktól, addig az emberek nagyrésze ott választ, az pedig nagyon nagy baj. A kutyák az ilyen eladóknál gyakran rettenetes kínok között élnek, és nem mellékesen borzasztó egészségügyi állapotú kölyköt fogunk hazavinni.

Klaudia, mint Gaia ideiglenes gazdija.

Milyen témákról fogtok írni nekünk a marieclaire.hu oldalán?

MFÖEK: Lesz szó az ivartalanítás fontosságáról, elmondjuk, hogyan működik az ideiglenes befogadás, hogy mi a különbség szaporítók és tenyésztők között és még állatkísérlet-mentes kozmetikumokat is összegyűjtünk. Igyekszünk elmesélni, hogyan zajlik az örökbefogadás folyamata, és ennek kapcsán azt is elmondjuk, milyen fajtamentők léteznek itthon, ha ragaszkodnánk valamelyik kedvenc fajtánkhoz.

Milyen terveitek vannak a szervezettel a jövőben?

MFÖEK: A fő célunk, hogy minel több állatnak segíthessünk jobb sorsra találni. Itt nagyon fontos a mentés is, de ami talan meg fontosabb, hogy különböző fórumokon – többek közt itt a marieclaire.hu-n is – szeretnénk edukálni az embereket az állatvédelmről és a felelős állattartasról, mert sajnos addig, amíg ez ilyen szinten van Magyarorszagon, addig a mentés csak tűzoltás. Jelenleg egyébként éppen azon dolgozunk, hogy hivatalosan is alapítvánnyá válhassunk, ugyanis most még hivatalos adományokat nem fogadhatunk, viszont rengeteg a – főleg állatorvosi – költségünk.