Az alkohol menthet meg a demenciától?

2018. október 28. |

Ugyan ismert tény, hogy a túlzott alkoholfogyasztás nagyban hozzájárulhat a demencia kialakulásához, úgy tűnik, az sem jó, ha egyáltalán nem fogyasztunk alkoholt.


Fotó: Unsplash.com

Az nem meglepő, hogy a túlzásba vitt alkoholfogyasztással épp hogy elősegíthetjük a demencia kialakulását, az viszont már annál izgalmasabb, hogy az alkohol teljes megvonása sem jó ötlet. A British Medical Journal oldalain publikált kutatás 9000 brit kísérleti személyt követett 30 éven keresztül, megfigyelve alkoholfogyasztási szokásaikat és egészségügyi állapotukat is. Kiderült, hogy azoknál, akik 10 éven keresztül egyáltalán nem ittak, 50 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki demencia, mint az olyan személyeknél, akik ezidő alatt mérsékelten fogyasztottak alkoholt. Az ajánlott mennyiség egyébként 14 egység hetente, ami körülbelül hét pohár bort jelent. Akik ennél többet ittak, szintén nagyobb eséllyel küzdöttek később demenciával.

A korreláció persze nem még nem jelent egyértelmű ok-okozati viszonyt és az alkohol egészségügyi hatásairól amúgy is eltérő eredményeket mutatnak a kutatások. Akárhogy is, reménykedjünk benne, hogy a “semmit se túlzottan” elvét betartva azért biztosan nem lehet nagy problémánk.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

Period poop: a jelenség, amiről annyira nem beszélünk, hogy magyarul még neve sincs menstruáció

Period poop: a jelenség, amiről annyira nem beszélünk, hogy magyarul még neve sincs