Ömlenek ránk a szakértők és ismerősök gyereknevelési tanácsai, vagy éppen az anyasággal kapcsolatos társadalmi nyomások nehezednek a nőkre. Gyakran egyedül az anyukák véleményét felejtik el kikérni. Pedig sok szempontból tágabbra nyílt világunkban nem is egyértelmű válaszokra, tuti tippekre és végképp nem az ezektől eltérő anyukák számonkérésére lenne szükség, hanem arra, hogy a gyereket tervező és vállaló nők egyáltalán beszélhessenek az őket érintő kérdésekről. Erre vállalkozik Kovács Kata újságíró induló blogja, az Anyatermészet.
Az anyaság olyan téma, amiről mindenkinek van véleménye. Te miért döntöttél úgy, hogy írni szeretnél róla?
Mint minden kezdő kismama, én is úgy gondoltam, amikor várandós lettem, hogy az anyaságban majd viszonylag egyértelműen következnek a lépések egymás után, és ugyanúgy, ahogy az anyukám, nagyjából én is tudni fogom, hogy mikor mit kell csinálni, mi a helyes. A most anyává váló nők azonban sokkal több információval, választási lehetőséggel, követezésképpen sokkal több kérdéssel és kétséggel is szembesülnek, mint a korábbi generációk. Sokunkat még jobban összezavar, ha azt halljuk, hallgass az ösztöneidre. Az én ösztöneim például egyáltalán nem súgták meg, hogy kell-e mellszívót vinnem a kórházba, ahogyan azt sem, hogy mely ponton kellene szoptatási tanácsadó véleményét kikérnem. Az ilyen kérdésekre az édesanyám azért nem tudott válaszolni, mert harminc évvel ezelőtt ezek fel sem merültek. Úgyhogy elkezdtem velem egykorú anyukákkal beszélgetni, ami sokkal izgalmasabb volt, mint amire számítottam. A témák, amiket hozni szeretnék, javarészt ezekből a beszélgetésekből táplálkoznak.
Két kisgyerek anyukája vagy. Miben változtatták meg a hétköznapjaidat?
Mióta megszülettek, egyáltalán nem használok ébresztőórát.
Korábban nagyon rózsaszín volt az anyaság társadalmi képe, ma már sokkal nyersebb, őszintébb hangon is beszélhetünk róla. Szerinted mik azok a tabuk, amikről még mindig hallgatunk?
Az biztos, hogy sok ilyen rózsaszín lufi kipukkadt az elmúlt években, kezdve a gyermekágy és a szülés körüli párbeszédtől egészen addig, hogy mit merünk mondani a gyerekeinknek a szexualitásról. Rettentő érdekes, hogy a nők egy bizonyos kor után mekkora nyomás alatt vannak, hogy szüljenek, és amikor ez végre megtörténik, az a megdöbbenés éri őket, hogy a nyomás nemhogy nem szűnik meg, de fokozódik, mert ugye a gyereknevelést mindenki ügyesebben tudná csinálni az újdonsült szülőknél, és akkor meg abban kellene mindig jobban és jobban teljesíteni. Nem igazán beszélünk a nők közötti versengésről, a testvérszületés traumáiról, hogy hányan szúrjuk el az elválasztást, a közösségbe szoktatást, a finommotoros fejlesztést, vagyunk a családunk mártírjai és hányan hazudtunk már állásinterjún arról, hogy mikor volt utoljára beteg a gyerek. De ami szerintem igazán elgondolkodtató, hogy hány vidám anyukát látni, olyat, aki nem szakad bele a feladataiba, nem ordibál, rohan vagy vágyódik el, hanem élvezi, mert lehetősége, és főképp képessége van élvezni a gyereknevelés időszakát. Szerintem nem eleget.
Még az anyukák közt is rengeteg a vita, a különböző gyereknevelési iskola, amit néha vérmesen védenek a nők. Szerinted van tuti módszer?
Nyilván minden témában mindenkinek megvan az elképzelés, módszer, iskola, ami beválik. Szerencsére ez általában egyáltalán nem az, mint amit előre elképzeltünk. Én például sokáig hülyének gondoltam azokat, akik valami jutalmat adnak a gyereküknek, ha megeszik valami egészségeset is, aztán mostanában mégis felajánlgatom a négyéves kisfiamnak, hogy ha a vacsorából megeszi a zöldségeket is, akkor utána kaphat egy gombóc vaníliafagyit csokiöntettel. Egyelőre ellenáll.
Az anyaság egy szóban?
Kiváltság.
Mi az, amit soha ne mondj egy anyukának?
„Nem az a baja, hogy érzi rajtad, hogy be vagy feszülve?”
Milyen témákra számíthatunk tőled a marieclaire.hu-n?
Milyen gyereket nevelni Budapesten? Leszúrnak-e, ha egynél több gyereket vállalunk? Mikor, milyen rajzfilmet nézzenek a gyerekeim? Hogyan dolgozzunk alvásidőben? Számít-e, hogy milyen a kedvünk a terhesség alatt? Hogyan szálljunk fel a trolira egy babakocsival, egy kismotorral, egy hátizsákkal, egy üvöltő csecsemővel és egy rohangáló óvodással? Szabad-e egzotikus országokba utazni öt éven aluliakkal? Milyen egy vetélés? Miért veszünk annyi játékot? Milyen a gyengéd császármetszés? Mitől gyerekbarát egy étterem? Melyik gyerekbetegségektől rettegünk a legjobban? Ilyesmik.
Fotó: Bodnár Zsófi
