Svéd és brit kutatók közös tanulmánya derítette ki, hogy a génekben öröklődik, tart-e kutyát az ember. Több mint harmincötezer 1926 és 1996 között született egypetéjű és kétpetéjű ikerpárt vizsgáltak, mivel az egypetéjű ikrek DNS-e közel száz százalékban, a kétpetéjű ikreké pedig ötven százalékban megegyezik, így a kutatók jól elkülöníthették, hogy az öröklött tényezőkön kívül a testvéreket ért azonos és eltérő környezeti hatások hogyan befolyásolták, van-e kutyájuk vagy sem.
“Úgy találtuk, hogy az öröklött genetikai tényezők nagyban befolyásolták a kutyatartást. Az ikerpároknak gyakran csak a gyermekkori környezete volt azonos, mégis erős hasonlóságot mutatott, hogy lett-e kutyájuk felnőttként vagy sem” – írták a Scientific Reports-ban megjelent tanulmányban. Nagy különbség volt, hogy míg ha az egypetéjű ikerpár egyik tagjának volt kutyája, addig majdnem biztos, hogy a másik félnek is, a kétpetéjű ikreknél csak 25 százalék volt ez az esély. “Bizonyos emberek kutyásak, mások nem. És az öröklött tényezők befolyásolják és magyarázzák a különbséget” – tette hozzá Tove Fall, az Uppsalai Egyetem epidemiológia professzora, a kutatás vezető szerzője.
A tanulmány segít a tudósoknak jobban megérteni, a kutyatartás hogyan javíthatja az életünket, kezdve például attól, hogy csökkenti az allergiára és asztmára való hajlamot, egészen addig, hogy javítja az alvásminőséget. A kutatók most azon dolgoznak, hogy azonosítsák azokat a génváltozatokat, melyek pontosan meghatározzák, tartunk-e kutyát vagy sem. Az ember körülbelül 15 ezer évvel ezelőtt háziasította a kutyát, és ez szerintük már a DNS-ünk részévé vált azóta, így a titok az örökítőanyagunkban lakik, csak ki kell olvasni belőle.
Forrás: People
Fotó: Unsplash
