Székelyföldi aranyecset
Minden szentnek maga felé hajlik az ujja, és festészet terén ez nálam sincs máshogy. Mindez esetemben – mivel szerencsére a korai, bágyadt törekvések ellenére nem lettem festőművész – anyukámra, Sütő Petre Rozália festőművészre vonatkozik, akinek számomra a munkássága mellett csak a gondolati világa izgalmasabb és összetettebb.
Egy apró székely faluból nőtte ki magát szorongó, zseninek tartott kislányból, szorongó nagy művésszé. A kolozsvári képzőre második nekifutásra ugyan, de gigamagas pontszámmal vették fel, de sem ez, sem később – kiforrott művészként – a képeladásokból generált, szimpatikus bevételek nem állították pályára az önbizalmát. Nagybányai évei alatt alkotott, amire ért. Némán, ecsettel politizálva festett drótkerítésekre akasztott teniszcipőkkel ment neki az elnyomó rendszernek, a kivénhedt járókám kör alakú aljára pedig olyan vígan „pingálta” meg páccal a Önpusztító társadalom címet viselő apokaliptikus alkotását, mintha az nem is 18 karikás tartalom lenne…
Színesebb magyarországi műveiről a hazai és a világtörténelem valós és mitológikus alakjai, valamint legszebb épületeink kacsintanak ki rendre, olyan szépen, hogy ha nem családban lenne, minden képét hazavinném. Egyedi (tépett, gyűrt, füstölt) alkotásai a síkból kilépve, a harmadik dimenzión mozognak, domborműszerű felületeket teremtve, olyan érzékeny apró kis, finom, de mély részletekkel megspékelve, hogy az önmagában is több trimeszteres munkát adna egy komplett pszichológus kutatócsapatnak.
„Rozika” kifejezetten termékeny alkat (a konyhában csak új sarjadnak nyomában az erdélyi „vineták”, „zakuszkák”) és a műhelyben is, rengeteg egyéni és csoportos kiállítás mellett (Uránia Filmszínház, Budai Vár, Centrál Kávéház, Nagybányai Festőtelep, Marosvásárhelyi Kultúrpalota stb.) művészetpedagógusként is ténykedik.
A hajolajak krémje
Mint becsületes szépségszerkesztőnek, illik betennem a szupernégyesbe beauty terméket is. Amilyen könnyű a választás könyvfronton az überkedvencre peckes ujjal rámutatni, olyan nehéz a kedvenc étterem, pékség, kedvenc DJ, rongyosra hallgatott zeneszám, vagy bombabiztos szépségfavoritok összezsonglőrködése, és a legjobb kiválasztása. Szóval van kedvenc bőven, de ha leszűkítem, mondjuk hajolajak területre, akkor már könnyebb. Szőkített, hullámos, kevert hajszálakkal tarkított a hajam, vagyis magyarul szálkás, cserzett, örökké szomjas hajszálszerkezet. A hajolajak nagy barátaim, abból is a Maria Nila az orrvérzésig használt, ajánlott, és megírt kedvencem szépségszerkesztőként és gyakorló felhasználóként („pénztárcabarátabb” verziókból pedig a Dove Regenerate Nourishment és az Oriflame Eleo Night Elixir). Úgy balzsamozza a csepű hajvégeket, mint síró gyerek lelkét az anyai simogatás. A hatás pedig? Fényes, puha tincsek, ragacsos ujjak nélkül, finom, és szofisztikált illattal.
A melankólia magyar királya
A Két kicsi hód című, első átütő erejű könyvélményem óta nagy utat jártam be, de az ízlésem alapvetően 8 éves korom óta nem sokat változott. Szeretem a szívcsakrát marcangoló, a lét nyomorúságát, fájdalmát megrázó mélységében megmutató, és elemző írásos műveket. Borbély Szilárd költő Nincstelenek – Már elment a Mesijás? alkotása egy zseniális életrajzi fikció – a szabálytalan fajtából, épp, ahogy én szeretem. Rengeteg kedvenc könyvem van, de ez a mai napig több annál. Megrendítő és katartikus szociográfiai élmény, amihez tőlem szokatlan módon nem is nagyon szeretek jelzőket szórni. Szinte illetlennek érzem. Érdekes, hogy a 2014-ben elhunyt író maga „alapvetően elhibázottnak” tartotta első, egyben utolsó regényét, pedig sokan a kortárs magyar irodalom nagyjaként (én személy szerint a legnagyobbként) tekintek rá. A szemérmes, a tekintetektől, figyelemtől idegenkedő zseni alkotásai szerintem kivételes értéket képviselnek, a könyv pedig olyan gyöngyszem, amit legszívesebben saját kézzel karcolnék be a kötelező gimnáziumi olvasmányok listájára.
Vizsla Bárka
Az eklektikus négyesem utolsó etapja egy Facebook-profil, amely igazából sok százat képvisel a maga nemében. Nincs az a múló rosszkedv, PSM-szindrómás mélypont, álmatlanság, amit néhány kiskutyás, állatos cuki videó, netán fotó, vagy épp egy fergeteges mémes profil ne kezelne nálam. Talán a teljes szerkesztőség összes lábujjain meg tudnám számolni, mennyi is ebből a kedvenc (pl. Galgo Rescue team, Csutkarozi Menedéke, és még sorolhatnám), de most csak az aktuális nagyot hozom el nektek.
Szintén elfogultságból a Vizsla Bárkát említeném (nekem is van egy kis csontvázból bodybuilderré mentett vizslám, Pepi), akik típusos keverékeket is mentenek. Kabalájuk maga #Vajda, aki hendikepje ellenére is példát mutatott az utóbbi években sokaknak a feltétel nélküli szeretetből, életörömből, de gondozói szerint humorérzékből is. A lenyűgöző munkát végző csapat legutóbbi mentése, a „Sásdi babák”, egy szakajtónyi vizslakeverék, akiket a mínuszból hoztak vissza, és állítottak talpra annyira szépen, hogy néhányuk már meg is találta az álomgazdit. Azért a piha, nedves orrú, nyurga és csenevész alomból akad még egy-két örökbefogadható gyöngyszem.
Bónusz tipp: a Vizsla Bárka, ahogyan számos hasonló alapítvány, idén is rendez majd karácsonyi árverést, így ha olyan kallódó terméked (szépségtermék, használati tárgy, lakásdekor) van otthon, amit nem használsz, gondolj azokra a rászorulókra (és itt persze nem csak a kutyákra gondolunk), akiken egy hasonló felajánlással sokat segíthetsz.
