Retró balatoni kincsek az íróasztalodon

2021. május 13.
Gyerekkori nyaralások, táborok, vitorlázás, bringázások, főtt kukoricák, krokodilkenuk, napfelkelték – többek között ezeket jelenti a Balaton. Mindegy, hogy északi vagy déli part, imádjuk a magyar tengert. Ebből a hódolatból született a Bomo Art Budapest új kollekciója. 

A Balaton mint fürdő- és üdülőhely a századforduló óta tölt be fontos szerepet a hazai turizmusban. Az első világháború után értékelődött fel különösen, amikor megpróbálták a hazai tehetősebb közönséget idecsábítani, hovatovább villák építésére buzdítani különböző állami támogatásokkal. A balatoni turizmus ekkor kezdett fellendülni, és népszerűségre szert tenni, mely a mai napig kitart.

Különböző korszakokban más-más társadalmi réteget céloztak meg az erre a célra létrejött turisztikai egyesületek, de volt egy eszköz a ’30-as évektől egészen a ’60- as évekig, amely magas, művészi  színvonalon szolgálta ezt a célt: a plakátok. Ez a harminc év a plakátok aranykora is, hiszen olyan nagy művészek alkották őket, mint Berény Róbert, Bortnyik Sándor, Molnár C. Pál, sőt, akadtak plakátspecialisták is, mint például Dallos Hanna és Mallász Gitta, vagy Balogh István és Konecsni György. 

retro-balaton-plakat-vitorlas-print-dekor-bomo-art

A Bomo Art legújabb, Balaton kollekcióját ezek a csodálatos, balatoni üdülést népszerűsítő plakátok inspirálták. Hollósi Éva kézzel festette meg a kollázsszerű, retró hangulatú Irány a Balaton! dizájnt, mely ahhoz hasonlóan, ahogy az emlékeinket dobja fel a tudatunk vagy tudatalattink, villanásszerűen elevenít meg egy-egy szép korszakot a balatoni üdülés történetéből. 

A vitorlázás szerelmesei menő hajónaplót vehetnek, hogy ne csak hasznos, de szép is legyen a fedélzet e fontos tárgya. Igény szerint a napló gerincébe belenyomják a vitrolásod vagy a kapitány nevét, hogy még egyedibbé tegyék. De készülhet fotóalbum is ezzel a dizájnnal, melybe a család (balatoni) nyaralós fotók kerülhetnek.

retro-balaton-plakat-vitorlas-print-dekor-bomo-art

Ha a nyaralódat vagy az otthonodat szeretnéd egy kicsit feldobni, akkor ott vannak a grafikából készült printek. De az Irány a Balaton! dizájnból készült tárólódobozok is remek kiegészítői lehetnek a nyaralódnak vagy az otthonodnak. 

retro-balaton-plakat-vitorlas-print-dekor-bomo-art

retro-balaton-plakat-vitorlas-print-dekor-bomo-art

retro-balaton-plakat-vitorlas-print-dekor-bomo-art

Olvass tovább!