Már látogatható a Hudson folyóra épített mesterséges sziget

2021. május 31.
Május 21-én megnyílt a Little Island névre keresztelt mesterséges sziget, ami rengeteg zöld területtel és izgalmas programokkal várja a látogatókat.

A Thomas Heatherwick által tervezett mesterséges sziget kalandos utat járt be a megvalósulásig: ahogyan a projektet finanszírozó Berry Diller (aki mellesleg Diane Von Furstenberg férje) elmondta, az eredetileg Pier 55 néven futó tervezet még 2016-ban született meg, de az építkezések kezdetén visszavonták az engedélyt, miután a The City Club of New York szót emelt a projekt ellen.

little-island-new-york-sziget-thomas-heattherwick

A mesterséges sziget végül Little Island néven, de mégis felépült, és május 21-én már meg is nyílt a látogatók előtt. A sziget alapját látványos „betongombák” adják, melyek a különböző magasságoknak köszönhetően hullámzó sziluettet formálnak. A sziget legnagyobb része parkosított, gazdag zöldterület, de a folyóra néző amfiteátrum is épült. Egyelőre 500 nyári programot terveznek ide, de Diller reménykedik benne, hogy hamarosan az italmérési engedélyt is megkapják, így a sziget éjszakára night clubbá alakulhatna.

little-island-new-york-sziget-thomas-heattherwick

little-island-new-york-sziget-thomas-heattherwick

Forrás: Dezeen

Olvass tovább!