Ha nincs pénzed, mehet a bölcsibe, máskülönben pocsék anya vagy

2021. június 04. |

Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Ezúttal egy újabb kisgyerekes vitatémáról: a bölcsőde kérdéséről.

A mi életünkben a koronavírus “szerencsére” jó időre elodázta a bölcsőde-dilemmát: mivel a kislányom apja is home office-ban volt, viszonylag kényelmesen (már amennyire egy kisbaba meg a home office kombinációja kényelmes lehet) meg tudtuk oldani, hogy mindketten dolgozhassunk. Most viszont, hogy mindenki megkapta az oltást, döntést kell hoznunk: hogyan oldjuk meg a gyerekfelügyeletet úgy, hogy mindketten folytathassuk a munkát?

gyerek-ovoda-bolcsode-dilemma

Persze felmerült a kislétszámú magánbölcsik, szuper bébiszitterek lehetősége, de ezekkel két problémám is van: egyrészt baromi drágának tartom őket, mármint nem feltétlenül gondolom, hogy nem érik meg a pénzt, inkább az van, hogy a gyerekfelügyelet által felszabadult időmben megkeresett pénz nem fedi a gyerekfelügyelet költségeit. Vagyis nekünk tényleg nem éri meg. Másrészt – és ez már inkább elvi kérdés – úgy vagyok vele, hogy ha már nem velem van a gyerekem, legyen nagy, heterogén gyerekközösségben, ahol új területeken fejlődhet, új impulzusokat kaphat. Tényleg szuper dolog, ha egy négy nyelven beszélő, világlátott bébiszitter játszik fejlesztő Montessori-játékokat a gyerekemmel, miután megetette az ebédre főzött, forrásvízben gőzölt quinoával, de úgy vagyok vele, hogy ilyen (vagy legalábbis hasonló) impulzusokból kap a gyerekem itthon. Szóval egy kézenfekvő megoldás maradt: a bölcsőde.

Az első év: túl a nehezén, vagy most jön a java?

Az első év: túl a nehezén, vagy most jön a java?

Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Most az egyéves mérföldkőről, és arról, mi jön még ezután.

Bár más országokhoz képest viszonylag szerencsés helyzetben vagyunk, hogy – még a hibáival együtt is – egyáltalán létezik államilag biztosított gyerekfelügyelet, a magyar anyukák körében mégis szitokszó a bölcsi. Nálunk eleve elég makacsul tartja magát az elképzelés, hogy aki jó anya, az kitölti a három éves GYES-t, mintha a gyerek alapvető pszichés szükséglete lenne ez a három együtt töltött év. Pedig miközben ez valóban nagyon jó lehetőség, és valóban meghatározóak ezek az első évek, semmi nem történik, ha egy gyerek három éves kora előtt bölcsődébe kerül. A gyereknek az első néhány hónap után már nem a folyamatos együttlétre van igénye, – nincs is olyan pszichológiai kutatás, ami igazolná a három éves GYES fontosságát, vagy az annak hiányában elszenvedett károkat – sokkal inkább arra, hogy kialakuljon egy biztonságos kötődés és szeretetteli kapcsolata az elsődleges gondozójával, és hogy minőségi időt tölthessen együtt az anyjával. Ennek ellenére gyakran rossz szemmel nézik, ha egy anyuka bölcsibe adja a gyerekét. Pontosabban egyetlen olyan élethelyzet van, amikor ezzel nincsen senkinek semmi baja: ha anyagi kényszer miatt kénytelen visszatérni az anyuka a munkaerőpiacra, akkor senki nem piszkálja azzal, hogy ugyan húzza még le azt a maradék 1,5 évet.

Ha abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem a megélhetésünk a tét, akkor nagyon úgy tűnik, más alapos indokot kell keresnünk, ugyanis az, hogy “az otthonlét fullasztó” vagy csak úgy “szeretek dolgozni”, nem elég. Ha csak ennyi a “kifogás”, akkor az anya önző, vagy ami még rosszabb, karrierista, és minek szülte meg azt a szegény gyereket, ha három évet sem bír ki vele. Persze itt is vannak árnyalatok: két éves kor után már jóval elnézőbb a világ, mint amikor mondjuk egy 10 hónaposról van szó. És ebben nyilván van is ráció, hiszen azt senki sem tagadja, hogy a gyerek első hónapjaiban az neki a legjobb, ha elsődleges gondozója mellett van, aki segít neki adaptálódni a világhoz. Ugyanakkor nézzük meg, hány ország van, ahol a szülőknek alig pár hónap (vagy hét) szabadság után kell visszatérniük a munkaerőpiacra és ezzel párhuzamosan fizetett gondozót igénybe venni – és azért látjuk, hogy nem traumatizálódott felnőttekből áll a teljes Magyarországon kívüli világ. Sőt.

Egyébként sem kell abból kiindulni, hogy a bölcsőde szörnyű büntetés minden gyereknek. Az nyilván problémás, hogy a bölcsődék színvonala nagyon eltérő, de megfelelően képzett gondozók mellett, viszonylag kis létszámú közösségben a gyerekünk szociális készségei jelentősen fejlődhetnek, és a bölcsiben töltött idő a későbbi óvodai beszoktatást is nagyban megkönnyítheti. Mint a gyereknevelésben mindig, itt is igaz az, hogy a gyerek jelzéseit, igényeit és képességeit érdemes figyelni: bár a klasszikus pszichológiai elméletek szerint a közös játékra való képesség csak nagyjából három éves kortól (vagyis óvodáskortól) alakul ki, vannak olyan gyerekek, akik már korábban nagyobb érdeklődést mutatnak a kortársak iránt, és szívesen vannak gyerektársaságban. Én is egyre inkább látom a lányomon, mennyire szívesen figyeli a nagyobb gyerekeket, mennyire lelkesen kínálgatja a kölesgolyót az idegen kisfiúnak, és mennyire lelkesen rohan a fél évvel nagyobb szomszéd fiú után, bárhova is megy.

Én úgy látom, bármilyen családi döntésnél ennek a két igénynek a finom egyensúlyát érdemes megtalálni (feltéve, hogy van szabad mozgásterünk és nincs semmiféle külső kényszer): ha mi már nagyon visszavágyunk a munka világába, és tulajdonképpen a gyerek is szívesen megy közösségbe, akkor a bölcsi egy tök jó megoldás. Közben azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a döntés szerintem sokszor a szülőknek sem könnyű, nálunk legalábbis (megint csak a vírus miatt) 15 hónap után jött el az első randieste ideje, és bár iszonyúan vártuk, végül elég sok idő azzal telt, hogy a telefonomat nézegettem és azt találgattuk, vajon jól érzi-e magát a kislányunk a nagyszülőkkel. Egyébként eléggé jól érezte magát, ő sokkal jobban vette az akadályt, mint mi.

Szóval az is lehet, hogy én rosszabbul élem majd meg az elengedést, és nekem sokkal nagyobb trauma lesz a bölcsi. Most egyelőre az a terv, hogy két éves kora után beadjuk a lányomat a közelben lévő állami bölcsődébe – ehhez egyébként állítólag már most meg kell kezdeni a lobbizást, mert gyorsan elfogynak a helyek. Számomra az lenne az ideális, ha nem kellene minden nap bejárnia, és ha a bejárós napokon is elhozhatnám ebéd előtt pár perccel, de persze lehet, hogy ez túl idilli, és majd alkalmazkodnunk kell a bölcsi szabályaihoz. Most még nagyon furcsa elképzelni, hogy a gyerekem, akivel születése óta minden napot együtt töltöttünk, egyszer máshol tölti majd a nap egy jelentős részét. De azért van benne valami felszabadító is: visszakapni a magányomat, az időmet, és megérezni azt, hogy milyen újra egyedül maradni magammal – úgy, hogy az énem két év alatt rengeteget formálódott egy másik lény által. Bízom benne, hogy az én feltöltődésemből a gyerekem is profitál majd, mikor a mindennapos megszokás helyett tényleg azért öleljük meg egymást a bölcsi ajtajában, mert már hiányzott a másik.

Fotó: Unsplash.com

Olvass tovább!

Anyának lenni teljes állás, de mi van, ha még dolgozunk is mellette?

Anyának lenni teljes állás, de mi van, ha még dolgozunk is mellette?

Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. És az egyik legmegosztóbb témáról: a dolgozó és nem dolgozó anyukák közti ellentétekről.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód