Nem csak szégyenítik, meg is menthetik egymást az anyák

2021. március 11. |

Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Ezúttal pedig arról, hogy miközben az interneten mindenhol az anyaszégyenítésről és az egymást széttépő anyákról van szó, épp a gyerekes nők tehetik a legtöbbet egymásért.

Általában elég szerencsés alkat vagyok, valószínűleg ennek köszönhetem, hogy amikor elköltöztünk a néhány hónapos kislányommal, az új házunkban nagyjából az első héten összebarátkoztunk az emeleten lakó anyukával, és a kislányomnál fél évvel idősebb kisfiával. Ez így biztos nem hangzik akkora eseménynek, de egy kisbabás anyukának a világjárvány közepén olyan, mint egy oázis a sivatagban – vagy legalábbis én pontosan így éreztem magam. Amikor én születtem, anyukámnak is ekkora mázlija volt, és kiderült, hogy a házban velem napra pontosan ugyanakkor született egy kisfiú. Anyám mindig lelkesen mesélte, hogyan csináltak a szomszéddal beborozva kolibrijelmezt farsangra, meg hogy az Ádám meg én csak a saját kicsi asztalunknál, a saját kicsi székeinken és csakis együtt voltunk hajlandóak ebédelni, szóval ez az egész konstrukció (velünk együtt) vándorolt a két lakás között, attól függően, hogy melyik anyuka volt a soros a főzésben. Együtt jártunk bevásárolni a piacra, közös szülinapi bulikat tartottunk, szóval mindenki jól járt, de a mostani pozíciómból visszatekintve azt kell mondanom, leginkább anyám, aki meg tudta osztani valakivel a sokszor pokolian monoton gyeses időszakot.

anyasag-szovetseg-anyaszegyenites

Nyilván végképp óriási szerencse kell ahhoz, hogy olyan anyukát találj, aki hasonló elvek mentén neveli a gyerekét, mert persze lehet tök jóban a tápszeres-babakocsizós meg a szoptatós-hordozós mama is, de van valami komfortos abban, amikor mind a ketten elterültök a nappali szőnyegén, és kilógatott mellekkel, szoptatás közben beszélgettek. Az meg végképp ideális, ha olyan anyukával találkozol, akivel jó eséllyel akkor is jóban lennétek, ha nem is lennének gyerekeitek. Hát, nekem ekkora szerencsém volt.

Olvastad már?

Vannak persze olyan barátnőim is, akik már régebben szültek, és olyan is, aki velem egyidőben, csak sajnos kicsit távolabb lakik tőlem. Olyan is, akivel csak a terhességünk sodort össze minket. Szerencsésnek érzem magam, amiért viszonylag sok kisgyerekes barátnőm van, és főleg azért, mert ezek a nők egytől-egyig támogatást nyújtanak nekem minden nap. Amikor a gyerekem először lázas lett, hozzájuk fordultam a kétségbeesésemmel, amikor elbizonytalanodom, hogy datolya- vagy rizssziruppal édesítsek, vagy amikor aggódni kezdek, mert az én lányom még nem akar pohárból inni, akkor ezek a nők azok, akik megtartanak engem. És akinek van gyereke, az tisztában van vele, hogy a felsorolt problémák bármennyire is banálisnak tűnnek, iszonyú szorongatóak tudnak lenni egy elsőgyerekes anyuka első hónapjaiban, még akkor is, ha alapvetően tök lazán vesszük a gyereknevelést.

Ezt az egészet csak azért akarom csak hangsúlyozni, mert miközben mélyen hiszek benne, hogy egy friss anyukának minél több segítő nővel kell körülvennie magát, mindenhonnan azt hallani, hogy az anyák mennyire szemetek egymással. Mindennap elém sodor az internet valami viccesnek vagy fontosnak szánt cikket arról, hogy az anyák milyen kíméletlenül szégyenítik egymást, hogy a tápszeres nekimegy a szoptatósnak, az úgynevezett bezzeganya (ettől mindig kiráz a hideg) megalázza a szegény, kimerült anyukát, savazzák egymás testét, a nem eléggé fejlesztő gyerekjátékokat, meg a nem eléggé egészséges bébiételt. Ahogyan ezek a cikkek lefestik a játszótéri anyukaközösségeket, úgy érzem magam, mintha arra készülnék, hogy egy parlamenti ülésre sétáljak be a gyerekemmel, hogy aztán megpróbáljak ellenzéki véleményt megfogalmazni.

Nem pontosan értem, hogy akik ilyen helyzetben érzik magukat, hol találkoznak ezekkel a nőkkel? Egyrészt ugye ott vannak azok a barátnők, akikkel kábé egy időben vállaltam gyereket: akármennyire durvák is a hormonális hatások, szerencsére egyikünk sem kelt ki magából, hogy aztán több év közös bulizás és nagy kávézás után megalázzuk a másikat szülői minőségében. Persze ha a barátaink még nem vállalnak gyereket, és érezzük az igényt más anyukák társaságára – ami szerintem teljesen jogos és szuper dolog –, akkor kicsit nagyobbat kockáztatunk, mert végül is elviekben lehetséges, hogy a szimpatikus nő, akivel tök jót elbeszélgettük a babakocsit tolva, egyszer csak ránk veti magát, amikor meglátja, hogy nem bioműanyagból készült rágókát veszünk elő a gyereknek. Én szerencsére ilyennel még nem találkoztam. Sőt.

Attól a perctől, hogy terhes lettem, azt éreztem, hogy egy láthatatlan szövetség van köztem és a többi nő között, és a terhességem és a gyerekemmel töltött első év során annyi kedvességet kaptam az emberektől (főleg nőktől), mint korábban soha. Nők mosolyogva adták át a helyüket a villamoson, és együttérzően jegyezték meg, hogy emlékeznek, mennyire tud fájni az ember dereka. A barátnőim frissen préselt gyümölcslével és házi nudlival látogattak meg, azóta meg a gyerekemnek csinálnak egészséges sütiket. Mindig volt, aki meghallgatott, támogatott, megnyugtatott, aki hozott egy halom kinőtt gyerekruhát, vagy azt javasolta, hogy nyugodtan pihenjek, nyugodtan sportoljak, nyugodtan dolgozzak, szóval csináljak, amit akarok, jó anya vagyok. Soha nem kaptam bírálatot ezektől a nőktől, épp ellenkezőleg, ők segítettek benne, hogy magabiztos anyának érezzem magam, és ne zuhanjak magamba egy rosszabb nap után.

Állítólag, amikor egy bálna vajúdik, a többi nőstény védelmező kört formál köré, hogy így óvják a kiszolgáltatott anyát a ragadozók támadásától. Az afrikai elefántok is hasonlóan, a testüket egymáshoz feszítve vigyázzák a nőstényt szülés közben, aztán közösen segítik talpra az újszülött állatot. Szerintem nem véletlen, hogy a terhesség és a kisbabás időszak alatt a nők régebben, a kisközösségekben összezártak, megosztották a felmerülő feladatokat és támogatást nyújtottak egymásnak, mert van erre valami ősi igény – ahogyan a szülés is egy beavatási szertartás a nők körében, úgy gyorsan kialakul ez az összetartozás-érzés a gyerekesek között, bár szerintem sokszor a gyerektelen nők is jó támaszt tudnak nyújtani. Ezek a megtartó közösségek nagyon hiányoznak ma az életünkből, és tény, hogy sokkal nehezebb „mesterségesen” megteremteni. És ha csak netes kommenteket olvasgatunk, tényleg könnyű azt hinni, hogy a többi anya csak arra vár, hogy leordíthassa a fejünket a DM-ben, de hát könyörgök, azért a kommentszekciók hangvétele (hála istennek) elég távol áll a valós beszélgetésekétől.

Egyszerűbben: szerintem a gyerekes nők alapvetően tök rendesek egymással. Pontosabban nekem ez a tapasztalatom, és ezért baromi hálás is vagyok. És persze, a távolabbi ismerősöktől vagy idősebb rokonoktól kaphatunk odaszólásokat, ítélkezést, de szerintem akkor is fontos tudatosítani, hogy ez csupán önvédelem, amivel a (vélt) támadásokkal – vagyis a más nevelési elvekkel – szemben próbálja megvédeni szülői kompetenciáját az illető. Néha mindenki ítélkezik. Ha viszont merjük megosztani a saját nehézségeinket, és merünk megítélés nélkül fordulni a többi anyához, akkor elképesztően értékes kapcsolatokat nyerhetünk.

Fotó: Getty Images

Olvass tovább!

Az első év: túl a nehezén, vagy most jön a java?

Az első év: túl a nehezén, vagy most jön a java?

Baba- vagy talán még inkább anyanapló: az első gyerekkel járó boldogságról és bizonytalanságról, mindent letaroló változásokról, babás bénázásokról és a semmihez sem fogható szeretetről. Most az egyéves mérföldkőről, és arról, mi jön még ezután.

Szólj hozzá te is!

Még több Életmód

6 tipp, hogy eltüntesd a száj körüli pattanásokat akné

6 tipp, hogy eltüntesd a száj körüli pattanásokat