Az előző bejegyzésemben kifejtettem, hogy mi valódi önbizalom, és mi nem az. A valódi önbizalom nem arrogancia, nem félelemnélküliség és nem a magabiztosság puszta látszata. Hanem valami olyasmit jelent, hogy tudom azt, hogy én elég vagyok így, ahogy vagyok, hogy képes vagyok folyamatosan fejlődni és növekedni, és ennek biztos tudatában élem az életem.
Persze könnyű ezt mondani, miközben az a helyzet, hogy manapság szinte senki sem érzi elég jónak magát.„Nem vagyok elég szép, elég okos, elég erős, elég határozott, elég hozzáértő, elég jó szülő, elég jó apa vagy anya, elég jó férj vagy feleség, elég jó férfi vagy nő…” Miért érzik ezt ma olyan sokan?
Mert kétségbeesetten igyekeznek megfelelni mások elvárásainak: nézz ki jól, tanulj kitűnően, dolgozz keményen, szerezz egy (vagy több) diplomát, legyen egy tuti állásod magas fizetéssel, legyen egy stabil párkapcsolatod, amit persze működtess tökéletesen, legyen egy lakásod, házad, kocsid, meg három tüneményes, jólnevelt gyereked – és mindeközben természetesen legyél mindig kedves és gondoskodó és fáradhatatlan, meg úgy általában minden szempontból kifogástalan.
Nem csoda, hogy a legtöbb ember úgy érzi, képtelen megfelelni ezeknek az elvárásoknak, és emiatt bénának, butának, sőt egyenesen csődtömegnek érzik magukat. Úgy érzik, hogy ők nem elég jók így, ahogy vannak, mert nem sikerül teljesíteniük mindazt, amit mások elvárnak tőlük.
De a baj valójában nem az elvárásokkal van, hanem azzal, ahogyan mi viszonyulunk hozzájuk. Igen. A mi viszonyulásunk a probléma. Mi gondoljuk azt, hogy akkor leszünk elég jók, elfogadhatóak és szerethetőek, ha mindezeket elérjük.
Szerző: Nagy Anikó (pszichológus, coach) Fotó: Getty Images
