Mélyen megérint, amikor elképzelem Liát kislányként, ahogy hónapokon, éveken át üldögél a konyhaablakban, várja, mikor sétál arra az édesapja, mikor láthatja meg a ballonkabátját, mikor fordul rá a leágazó útra, ami a házukhoz vezet. Az elhagyó apa utáni vágyakozás annyira bevette magát a kislány emlékezetébe, majd személyiségébe, hogy felnőttkorában sem tud szabadulni a sémától: mindig olyan férfiakat választ, akik komoly kötődési zavarokkal küzdenek, elérhetetlenek.
„Addig jó, amíg egyedül vagyok” – mondja nekem Lia időnként nevetve, aki egyébként már évek óta jár terápiára és önsegítő csoportba társfüggőségével. Ez persze első hallásra ellentmondásnak tűnhet, ám ahogyan arról korábbi cikkemben írtam, a társfüggőség nem szimplán azt jelenti, hogy valaki képtelen párkapcsolat nélkül funkcionálni, a probléma ennél sokkal szerteágazóbb. Annyit leszögeztünk, hogy társfüggő az, aki hosszú távon és/vagy ismétlődően tart fent szoros és kínokkal teli kapcsolatot szenvedélybeteg, vagy egyéb „problémás”, súlyos személyiségzavarban vagy impulzuskontrollban szenvedő személlyel.
Nem kapcsolatfüggő, társfüggő
Lia sincs ezzel máshogyan, egyedül él, képes menedzselni az életét, nem is akárhogyan: bármilyen élethelyzetben megállja a helyét. Sikeres, elismerik, szeretik, valami viszont hiányzik az életéből – egy jól működő párkapcsolat. Azt viszont már tisztán látja, hogy ezért nem a férfiakat kell okolnia, nála nincs rendben valami, egészen pontosan a társhoz fűződő viszonya. Lia addig teljesen jól funkcionál az életben, amíg egyedül van, de amint talál valakit, aki megfogja valamivel, elkezdi a saját dolgait a háttérbe szorítani, felértékelni a társa problémáit, igyekszik azokat lehetősége szerint megoldani, elsimítani a helyzeteket, melyet párja okozott, kipárnázni a szobát neki, mire hazatér, hogy a férfi hátradőlhessen a meleg, puha „fotelben”.
A társfüggőség viselkedési függőség, melynek fő ismertetőjele ugyanaz, mint az alkohol- vagy kábítószer-dependenciának, a kényszer. A kodependens személy indokolatlanul nagy felelősséget vállal a hozzá közel állóért, kényszeresen gondoskodik róla, megmenti tettei következményeitől a legjobb szándékkal, holott a negatív következmények nélkül a másiknak nem lesz motivációja változni, változtatni.
Csalódottság, kudarc, neheztelés
Azonban nem csak a szenvedélybeteg személynek szükséges változnia. A társfüggő újra és újra azzal szembesül közeli kapcsolataiban, hogy mindent megtesz, feláldozza erejét, idejét és szeretetét, mégsem tud változtatni szerettén, sőt, a vágyott elismerés is elmarad. Így a társfüggő sorsa a csalódottság, kudarc, neheztelés, akár egy életen át. Lehetséges azonban kilépni ebből az örömtelen ciklusból, és az önismeret, önbecsülés fejlesztésével boldog, teljes értékű életet lehet élni.
Lia társfüggősége nem csak párkapcsolataiban jelentkezik, hiszen ugyanaz a kötődési, kapcsolati dinamika jellemezte sokáig időszakosan édesanyjával vagy édesapjával való viszonyát is. Édesanyjára mindig felnézett, példaképként tekintett rá, és egészen felnőtt koráig nehezen tudott saját döntést hozni a jóváhagyása nélkül. Az anya-gyermek viszonyban Lia mindig a megfelelésre hajtott, folyamatosan neki szeretett volna bizonyítani. Genetikailag viszont az apjára ütött, így lelki tartalmaiban, melyek sokszor a depresszív mélységhez húzták, édesapjával tudott azonosulni. Az apa mindig szerette őt, de rossz döntései és alkoholhasználata miatt rengetegszer okozott fájdalmat, sérülést lányának. Lia sokáig társfüggő módon próbálta biztosítani az édesapja szükségleteit, nehogy ideges legyen vagy rosszkedvű, esetleg öngyilkos. Párkapcsolataiban Lia szintén hátteret biztosított, és nagyon sok mindent kibírt, míg végül kisebb-nagyobb szenvedések árán be tudta fejezni azokat.
A kodependencia, épp az ismétlődő viselkedés miatt nem oldódik meg az adott kapcsolat lezárásával, a társfüggő személyiségén szükséges változtatni az alábbi lépésekkel:
Első a felismerés! Amikor azonosítjuk a problémát és hajlandóvá válunk rajta változtatni, már meg is tettük az első lépést. Ennek része az is, hogy rájövünk, kizárólag magunkért vállalhatunk felelősséget, mást nem tudunk megváltoztatni, magunkat azonban komoly munkával igen.
A második lépés eleinte nehéz lehet, ki kell jelölnünk a határainkat. Ha már időtlen idők óta mások igényeit tartottuk szem előtt, előfordulhat, hogy saját érzéseinket és igényeinket már mi magunk sem ismerjük fel; ezt újra meg kell tanulni. Kapcsolatainkban csak akkor tudunk kiegyensúlyozott és egyenrangú partnerekként jelen lenni, ha fontossá válunk saját magunknak, és elhisszük, a saját érdekeink, vágyaink és céljaink is vannak olyan fontosak, mint bárki másé. Fontos tehát, hogy kialakuljon egy egészséges „önzés”.
A legnehezebb azonban most következik: meg kell tanulnunk nemet mondani. Társfüggők gyakran annyira féltik a szerethetőségüket, hogy nem mernek párjuknak, hozzátartozóiknak ellentmondani. Olyan feladatokra, programokra, vagy akár szexuális aktusokra is rábólintanak, amelyekhez sem kedvük, sem energiájuk nincs, pusztán azért, hogy a másikat ne haragítsák magukra. Higgyük el, a szeretet nem ezen múlik.
Lia is rájött idővel, hogy sem édesanyja, sem édesapja nem felelős felnőtt életéért, hiszen a legnagyobb problémája saját maga. Az, őt elhagyó édesapja után való sóvárgás, a be nem teljesült „szerelem” érzete, haladt végig mintaként párkapcsolataiban egészen odáig, míg ezt fel nem ismerte. Lia ezt a be nem teljesült érzést ismerte csak, és olyan férfiakat választott, akiket sosem tudott teljes egészében megkapni.
Kapcsolatok lezárása, eltávolodás
Lesznek olyanok, akik nem tudják majd követni a gyógyulás útjára lépő társfüggő változásait, vagy éppen ők eszmélnek rá, hogy bizonyos kapcsolatok ártalmassá váltak számukra. Nem könnyű felismerések ezek, de ilyenkor gyakran elengedhetetlen megszakítani a kapcsolatot, vagy legalábbis lazítani a köteléket azokkal az emberekkel, akik visszarántanák őket a társfüggőség poklába – még akkor is, ha korábban egészen közel álltak egymáshoz.
Egy új és boldogabb élet
Utolsó lépésként folytatni kell az elkezdett önismereti, önfejlesztési munkát, rá kell jönnünk, mik a saját céljaink, mik a számunkra fontos értékek, majd tegyünk is ezekért. Vegyük körül magunkat olyanokkal, akik támogatnak ezen az új, egészségesebb életúton, és ne szégyelljünk rácsodálkozni, mennyivel boldogabbak vagyunk.
A társfüggőségből való felépülés folyamata nem mindig egyszerű, időnként elakadhatunk. Szerencsés lehet szakember – addiktológiai konzultáns, pszichológus segítségét kérni, hiszen egyedül gyakran nehéz felismerni a hibás mintázatot, negatív működést. Támogatásként részt vehetünk önsegítő közösségek csoportjain, ahol hozzánk hasonló problémákkal küzdő társak vannak jelen. Egy biztos, megéri belevágni és végigmenni ezen az úton egy új és boldogabb életért.
(Az alanyok személyazonosságának védelmében a neveket és néhány részletet megváltoztattunk)
Szerző: Bőhm Andrea, addiktológiai konzultáns
Még több információért kattints Andrea weboldalára!
