Jobban szeretek anya lenni, mint feleség

2024. augusztus 30.
Mindig is anya akartam lenni. Mindennél jobban vágytam erre. Fontosabb volt számomra, mintsem a házasság, és az, hogy feleség legyek.
Jobban szeretek anya lenni, mint feleség
  • Caroline Chirichella mesélt arról, hogy felnőttként mindig is tudta, hogy anya szeretne lenni.
  • Végül megházasodott és szereti a férjét, Vitót, de nem élvezi igazán a feleségéletet.
  • Caroline azt is elárulta, hogy sokkal jobban szeret anya lenni, mint feleség.

Fiatal koromtól kezdve a házasság nem tűnt annyira vonzó lehetőségnek. Az ötlet, hogy örökké együtt legyek valakivel, és meg kell osztani vele az otthont, a pénzt és minden mást, kicsit sokkolónak tűnt. Jobban tetszett az ötlet, hogy komoly kapcsolatom legyen, de különéléssel. Szerettem a saját fészkemet, az énidőmet és azt akartam, hogy ez megmaradjon.

Jobban vágytam arra, hogy anya legyek, mint feleség

Ugyanakkor azt is tudtam, hogy valójában anya szeretnék lenni, és mindig fontosabb volt számomra, mintsem az, hogy feleségül vegyenek. De a dolgok megváltoztak, és végül úgy döntöttem, hogy a házasság a helyes út. Találkoztam a mostani férjemmel, egy jóképű bohém olasz művésszel az első nyáron, amikor Olaszországban éltem. Azonnal egymásba szerettünk és egy év randi után összeköltöztünk.

Hat hónap együttélés után előkerült a gyerektéma. Már korábban is beszélgettünk erről, de az az este más volt. Beszélgettünk a gyermekvállalásról, hányat akarunk (kettőt), és mikor kezdjünk el próbálkozni. Aztán miközben beszélgettünk, feljött a házasság témája is. Őszintén szólva nem is emlékszem, ki hozta fel. Megkérdeztem, hogy szerinte szükség van-e a házasságra és ő azt felelte, hogy legyen az, ami engem boldoggá tesz. Akkor és ott, azon éjszakán 2017 januárjában eldöntöttük, hogy összeházasodunk.

Meglepődtem, amikor meggondoltam magam

Mindig azt gondoltam, hogy anya szeretnék lenni, és nem érdekel, hogy férjhez megyek-e a gyerekeim apájához. De ez elméletben volt. A valóság egészen más volt azzal a férfival, akivel valójában gyereket akartam vállalni, és úgy éreztem, akkor van értelme az egésznek, ha házasok vagyunk. Valójában férjhez akartam menni, aztán gyereket akartam szülni. Ez megdöbbentő kinyilatkoztatás volt önmagam számára, hiszen sosem gondoltam, hogy ez számít nekem.

A férjemmel 10 éve vagyunk együtt. Néha szeretek a felesége lenni és takarítok, főzök rá.  De van, amikor nem igazán élvezem a helyzetet. Szükségem van a privát szférámra. Szükségem van a magánéletemre. Ráadásul azóta két öt éven aluli gyerek anyja vagyok és néha túl sok mellette még feleségnek is lenni.

Néha előfordul, hogy egy nő jobban szeret anya lenni, mint feleség

Jobban szeretek anya lenni, mint feleség

Mindig is szerettem anya lenni

Ez viszont nem változott meg, és mindennél jobban szeretek anya lenni. Tényleg úgy érzem, hogy ezért küldtek erre a földre, hogy a gyerekeim megtöltsék az életemet örömmel és szórakozással. Igen, nehéz anyának lenni, és vannak káoszba fulladó napok, de én ebben vagyok a legjobb. Anyának lenni a legcsodálatosabb dolog a világon. Ez egy szerelem, ami semmihez sem hasonlítható.

Persze néha rosszul érzem magam, amiért jobban szeretek anya lenni, mintsem feleség, de ezt kell fogadni. Mindketten nagyon szeretjük egymást, még akkor is, ha vannak dolgok, amik fontosabbak, mint a házasság, de ez nem jelenti azt, hogy a házasságunk nem erős. Rendben van, ha szükségünk van a térre, és elismerjük azokat a dolgokat, amiket nem szeretünk a házasságban. Az a fontos, hogy szeressük egymást.

Forrás: Business Insider, Fotók: Getty Images