- Természetes, hogy az életkorral romlik a látásunk, vannak azonban problémák, amik nem tudhatóak be az idő múlásának.
- Bizonyos problémák orvosi felügyeletet igényelhetnek, és ennek hiányában akár részleges vagy teljes látásvesztéssel járhatnak.
- Mutatunk öt problémát a látás kapcsán, amit semmiképpen nem szabad félvállról venni!
Az évek múlásával könnyen előfordulhat, hogy már nem látjuk olyan jól a távoli feliratokat, vagy hunyorogva kell összpontosítanunk az előttünk álló könyvlapra. A látásromlás természetes része az öregedésnek, és többnyire egy egyszerű szemüveggel orvosolható is a probléma.
Vannak azonban olyan szemproblémák is, amelyek mindenképpen orvosi felügyeletet igényelnek, és amiket semmiképpen nem szabad félvállról venni, később ugyanis komoly szövődményeket és akár látásvesztést is okozhatnak.
5 látásprobléma, amivel mindenképpen fordulj orvoshoz
Összegyűjtöttünk 5 olyan, a látásunkat érintő problémát, amivel érdemes tehát szemészhez fordulni, de természetesen ezeken kívül is bőven vannak orvosi felügyeletet igénylő látásproblémák. Hallgassunk testünk jelzéseire, ha úgy érezzük, megváltozott a látásunk, és ez a változás nem tudható be az öregedésnek, vagy fájdalmat, szokatlan érzetet tapasztalunk a szemeink környékén, inkább keressünk fel egy szakembert!
Hirtelen jelentkező homályos látás
Gyakori jelenség, hogy az idő múlásával fokozatosan romlik a látásunk, a hirtelen jelentkező homályos látás azonban aggodalomra adhat okot. Hatvan év felett jelentkezhet például időskori makuladegeneráció, ami kezelés nélkül visszafordíthatatlan látásvesztéssel járhat. A „nedves” makuladegeneráció hirtelen, súlyos látásvesztéssel járhat, a megfelelő ellátással azonban gyorsan kezelhető.
A homályos látás ezen kívül lehet még cukorbetegség, vagy akár szürke hályog következménye is.
Az egyenes vonalak hullámzónak tűnnek
Előfordulhat, hogy a valójában egyenes vonalak hullámzónak, egyenetlennek kezdenek látszani – ez a probléma mindenképpen azonnali kivizsgálást igényel, hiszen jelentősen rontja érzékelésünket és így a hétköznapi tevékenységek elvégzését is akadályozhatja.
Kettős látás
Értelemszerűen a kettős látás is olyan probléma, amivel sürgősen orvoshoz kell sietni. Ez a jelenség lehet például cukorbetegség következtében kialakuló szembetegség tünete – ilyen például a diabetikus retinopátia, a szürke hályog, diabéteszes makulaödéma vagy a zöld hályog. Ha diagnosztizált cukorbetegségünk van, erre fokozottan figyeljünk oda!
A perifériás látás elvesztése
Ha úgynevezett csőlátást tapasztalunk, vagyis látásvesztés lép fel a perifériás látásunk terén, azonnal keressünk fel egy szemészorvost. A perifériás látás problémája zöld hályog jele lehet, amit mindenképpen időben kezelni kell, hiszen a látóideg károsodását okozza!
Derengés vagy ragyogás a fények körül
Ha a fényforrások körül furcsa derengést vagy ragyogást látunk, mintha „glória” lenne körülöttük, semmiképpen ne vegyük félvállról a dolgot! Ez a látászavar szürke hályogra utalhat, ami műtétes beavatkozás nélkül látásvesztéshez is vezethet…
Forrás: HuffPost Fotó: Getty Images