Nézd csak! Ez a 6 szokás bizonyítottan boldogabbá tesz – pszichológusok ajánlásával

2025. június 14.
Több öröm, kevesebb stressz? Ezek a szakértők által javasolt tevékenységek természetes módon segíthetnek a dopaminszinted növelésében – és közben még jól is szórakozol.
szokás hobbi dopamin boldogság
  • Mit értünk boldogság alatt?
  • Jó hír, hogy egyes szokások a szakértők szerint boldoggá tehetnek bennünket.
  • Köztünk van a mozgás és a zenehallgatás is.

A boldogság nem csak szerencse kérdése – a pszichológusok szerint sokszor azokon a mindennapi döntéseinken múlik, amelyek elsőre apróságnak tűnnek. Ilyen lehet például az, hogy milyen hobbikat választunk. Egyes tevékenységek ugyanis bizonyítottan fokozzák a dopamin termelődését – ez az agyban található ingerületátvivő anyag kulcsszerepet játszik a jó közérzet, a motiváció és az örömérzet kialakulásában.

Mi is pontosan a dopamin?

A dopamin egy úgynevezett neurotranszmitter, vagyis olyan vegyület, amely az idegsejtek között továbbítja az információkat. Gyakran nevezik a „jutalomhormonnak”, mivel szerepe van abban, hogy élvezetet és elégedettséget éljünk át, de emellett szabályozza a motivációnkat, az alvás-ébrenlét ciklusainkat, a tanulást és a mozgást is. Ha kevés van belőle, az fásultságot, kedvetlenséget, akár depresszióhoz hasonló tüneteket is okozhat – ha viszont természetes úton serkentjük a termelődését, javulhat a hangulatunk és energikusabbnak is érezhetjük magunkat.

A kutatások szerint a zenehallgatás nemcsak a hangulatot javítja, de a dopaminszintet is képes emelni

A kutatások szerint a zenehallgatás nemcsak a hangulatot javítja, de a dopaminszintet is képes emelni

A jó hír: a dopamintermelésre bizonyos hobbik és szokások is pozitívan hatnak. Íme hat, amit a pszichológusok is jó szívvel ajánlanak, mert boldogabbá tehetnek bennünket.

Szokások és hobbik, amik boldoggá tesznek

1. Újragondolt kreativitás – változtass a megszokotton!

Szeretsz főzni, festeni, írni vagy futni? Szuper! A kulcs az, hogy adj új lendületet ezeknek a tevékenységeknek. Próbálj ki egy új receptet, használj más színeket, vagy fuss egy eddig ismeretlen útvonalon. A változatosság izgalmas, kíváncsivá tesz, ez pedig serkenti a dopamintermelést is.

2. Hidegzuhany – a bátorság jutalma

A hidegterápia – például egy rövid jeges zuhany – elsőre talán ijesztőnek hangzik, mégis bizonyítottan fokozza a dopaminszintet. Már néhány perc is elég ahhoz, hogy élénkebbnek és energikusabbnak érezd magad. Ráadásul a hatás még órákkal később is kitart.

3. Mozgás, ami örömet ad

Nem kell maratont futni – elég, ha olyan mozgásformát választasz, ami boldoggá tesz. Táncolj a kedvenc zenédre, menj el zumbára, sétálj nagyokat egy baráttal. A mozgás során felszabaduló endorfin mellett a dopamin is termelődik, és duplán feltölt.

4. Hallgass zenét, amitől jobb kedved lesz

A zene ereje megkérdőjelezhetetlen. Ha rossz napod van, indíts el egy pörgős, pozitív dallistát – már néhány perc után érezni fogod a hatását. A kutatások szerint a zenehallgatás nemcsak a hangulatot javítja, de a dopaminszintet is képes emelni.

5. Kirakó, keresztrejtvény – az agy öröme

Legyen szó klasszikus kirakóról, logikai feladványról vagy egy izgalmas kvízről, a lényeg a koncentráció és a fokozatos sikerélmény. Minden egyes megfejtés vagy kirakott darab kis „jutalmat” ad az agynak, és dopaminnal „köszöni meg” a jó teljesítményt.

6. Fényterápia – a napfény mesterséges változata

A megfelelő fény rendkívül fontos az agyi funkciókhoz, különösen a dopamin szintjének fenntartásához. Télen egy speciális lámpa segítségével napfényhez hasonló hatást érhetsz el, ami nemcsak az energiaszintedre, hanem a hangulatodra is pozitív hatással lehet. A melegebb hónapokban pedig tegyél nagy sétákat a szabadban (persze, miután gondoskodtál a megfelelő fényvédelemről), és élvezd, ahogy természetesen feltöltődik a szervezeted a D-vitaminnal.

+1 Kiegyensúlyozott életmód

Ne feledd, a kiegyensúlyozott táplálkozás, a jó minőségű alvás és a társas kapcsolatok szintén komoly szerepet játszanak abban, hogy hogyan érezzük magunkat. Kombinálva mindezeket a fenti szokásokkal és hobbikkal, máris sokat tettél a saját jóllétedért.

Forrás: marieclaire.be Fotó: Canva


Életmód