- A kollagén az emberi szervezet leggyakoribb fehérjéje, mely többek között a bőr rugalmasságáért és az ízületek egészségéért is felel.
- Kevesen tudják azonban, hogy a kollagén a szemgolyókban is jelen van, és kulcsfontosságú szerepet játszik.
- Mutatjuk, honnan ismerheted fel, ha a szemeid kollagénhiánytól szenvednek.
Az évek során szervezetünk folyamatosan kollagént veszít, amit leginkább a bőrünk állapotán szoktunk észrevenni. Látványos ez a szemek körül, ahol először jelenhetnek meg a szarkalábak és a mélyebb ráncok: hiszen a szem környékén a legvékonyabb a bőrünk. De mi a helyzet magával a szemgolyóval?
Kevesen tudják, de a szemgolyókban is kialakulhat kollagénhiány, ami különböző kellemetlen tüneteket okozhat – még akkor is, ha a látásunkkal egyébként nincsen problémánk.
Honnan tudhatjuk, ha kevés a kollagén a szemünkben?
A szem fontos részei, például a szaruhártya, az ínhártya vagy az üvegtest nagyrészt kollagénből állnak, ennek mennyisége azonban idővel természetes módon csökken a szervezetben. A szervezet nagyjából 25-30 éves kortól fokozatosan kevesebb kollagént termel, így a szem üvegtestében található kollagénrostok:
- elvékonyodnak
- töredeznek
- víztartalmuk csökkenni kezd.
Szintén károsíthatja a szem kollagénrostjait, ha a szem fénynek és UV-sugárzásnak van kitéve, illetve bizonyos hormonális és anyagcserehatások is ronthatják a kollagén minőségét (ide tartozik péládul a menopauza is).
De honnan tudhatjuk, hogy kollagénhiányos-e a szemünk? A tünetekért kattins a galériára!
Mikor lehet veszélyes a kollagénhiány?
A szemgolyó kollagénvesztesége többnyire kellemetlen, de ártalmatlan, az életkor előrehaladásával járó állapot. Ha azonban hirtelen nagyon sok úszkáló homályos foltot látunk vagy sokasodnak a fényvillanások, illetve ha a látás hirtelen jelentősen megromlik, azonnal forduljunk orvoshoz!
A fenti tünetek a retina húzódására vagy szakadására (és akár retinaleváláshoz is vezethetnek) is utalhatnak, ezért mindenképpen azonnali szemészeti kezelést igényelnek!
Megelőzhető a kollagénveszteség a szemekben?
Jó hír lehet, hogy bizonyos életmódbeli változtatásokkal, ha nem is teljesen megelőzhető, de lassítható a folyamat. Kulcsfontosságú, hogy gondoskodjunk szemgolyóink megfelelő védelméről az UV-szűrő napszemüvegekkel és szemüvegekkel, illetve, hogy rendben tartsuk szervezetünk vércukorszintjét, és rendszeresen hidratáljunk.
Ezeken kívül az alábbi táplálékkiegészítők lehetnak a segítségünkre:
- C-vitamin (segíti a kollagénképzést)
- kollagén peptid (általános kötőszöveti támogatás)
- hialuronsav (szemszárazság ellen)
Bár a kollagéntermelődés csökkenése természetes jelenség, a megfelelő étrenddel és az egészséges életmóddal nagyon is sokat tehetünk érte, hogy a lehető legtovább megőrizzük egészségünket!
Forrás: Allure Fotó: Getty Images, Unsplash