Másfél évvel ezelőtt kezdtél el süteményeket sütni. Azelőtt is voltak már próbálkozásaid vagy teljesen az elejéről ugrottál bele a desszertkészítésbe?
Nagyon minimális tapasztalatom volt azelőtt. Kétszer csináltam mézeskalácsot karácsonykor, majd egyszer bonbont, hogy valami személyes meglepetéssel kedveskedjek a szeretteimnek. És egyszer odaégettem egy muffint. Nagyjából ennyi. (nevet) Persze fel tudok idézni magamban képeket, amikor kislányként segítettem a nagymamámnak a konyhában, de inkább az rémlik, ahogyan eszem és nem ahogyan készítem a desszerteket. Maga a motivációm a sütésre onnan jött, hogy szerettem volna egészségesebb életmódra váltani, amelybe nem fért bele a cukorfogyasztás. Kíváncsi voltam, milyen hatással lesz a szervezetemre, ha odafigyelek az étkezésemre. Az emberek többsége rövid időn belül képes felhagyni a süteményekkel, de nálam visszafele sült el a dolog. Már volt, hogy desszertekkel álmodtam, annyira kívántam az édességet. Úgy döntöttem, átverem az agyamat és sütök otthon valamit, hátha maga az elkészítési folyamat is elegendő lesz az étvágyam csökkentésében, afféle fordított pszichológiaként. Persze ez sem vált be. Pedig direkt egy túrós desszertet választottam, mert nem szeretem a túrót. Ugyanakkor rájöttem, mennyire kikapcsol a sütés, hogy képes teljesen blokkolni a gondolataimat. Maga a tudat pedig, hogy közben alkotok is valamit, csak még inkább növelte a hatást. Néhány nappal később újra sütöttem és egyszerre azon kaptam magam, hogy élvezem.
Elmentél egy főzőiskolába tanulni vagy magadtól kezdtél el kísérletezni?
Blogokból, könyvekből próbáltam rájönni, mit hogyan kell elkészíteni. Volt, hogy anyukámat és a nagymamámat kérdeztem, de kiderült, hogy ők megszokásból sütnek, nem tudják a pontos arányokat, mértékeket. Ez az egész egy folyamat volt. Decemberben kezdtem el sütni és minden héten bevittem a kollégáimnak a végeredményt. Az egyikük mondta éppen a céges karácsonyi partinkon, hogy miért nem csinálok egy rendszert a sütésből és kezdek el egy olyan projektet, ahol 52 hét alatt 52 desszertet készítek el. Nagyon megtetszett az ötlet és az új év közeledtével abszolút aktuális is volt elkezdeni ezt, az eredményről pedig mindig felraktam egy képet az Instagramra. Onnantól kezdve míg az egyik héten egy tortát sütöttem, a másikon már egy leveles tésztát készítettem. Ez azt is jelenti, hogy nem lett nagyobb rutinom egyik süteményben sem, cserébe viszont mindenbe bele tudtam kóstolni kicsit. Szó szerint. (nevet) Van egy pont, amikor összeáll a kép. Be lehet kategorizálni a tésztákat, a krémeket, tudod, mi mihez passzol. Talán ez a zsenialitása a sütésnek, maga az alkotófolyamat.
Az Ide süss! című versenyre ezek szerint körülbelül fél évvel azután jelentkeztél, hogy elkezdtél otthon hobbiszerűen sütni. Bátor dolog volt tőled, hogy így belecsaptál a közepébe.
Bátorság vagy botorság, én sem tudtam eleinte eldönteni. Nem hittem, hogy bekerülhetek a műsorba, de azt gondoltam, megpróbálom, abból nem lehet baj. Sikerült átjutnom az egyes rostákon, amiről nem is meséltem senkinek, kivétel a nagymamámnak. Ő annyira cuki volt, úgy megörült a hírnek, nem is gondoltam volna, hogy ekkora boldogságot fogok neki okozni ezzel. Akkor döntöttem el, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy bekerüljek a versenybe, hogy még nagyobb örömöt szerezzek neki. Hogy, hogynem ez sikerült is, és a műsor hatalmas motivációt adott a folytatáshoz. Januárban kezdtem el írni a blogomat, gondoltam, jó lesz segítséget nyújtani azoknak az olvasóknak, akik szintén próbálkoznak a süti sütéssel. Arra törekedtem, hogy a receptek mellett a hibafaktorokat is megosszam a bejegyzéseimben, hiszen sokszor a hibákból lehet a legtöbbet tanulni. Nem mindig tudjuk felhívni az anyukánkat, hogyan készül egy piskóta, jó, ha van egy blog, ahol az alapoktól kezdve le vannak vezetve a receptek.
Török Orsi és az interjú szerzője, Czank Lívia közösen készítenek el egy málnás pisztáciatortát.
Szerintem egy ilyen műsorban, ahol egyébként amatőr cukrászok mérhetik össze a tudásukat, nem feltétlenül a rutin számít, hanem hogy szenvedéllyel állj a konyhapult előtt.
Tényleg a szenvedély a legjobb kifejezés. Azt gondolom, a desszertek szeretete, a lelkesedés és a kíváncsiságom vitt tovább a fordulókban. Nem is a sütéstől, inkább attól a ténytől ijedtem meg először, hogy benne leszek a tévében, hogy a kamerák kereszttüzében kell majd szerepelnem. Féltem, hogy én leszek az első, aki a feje tetejére borít egy süteményt…Mondjuk ez meg is történt az egyik adásban (nevet). A többiek nagyobb rutinnal érkeztek, mint én, de végül mégis a 12 versenyző közül én lettem a hatodik, ami szerintem nem egy rossz eredmény.
Nem is tudom, fel lehet-e készülni egy verseny éles szituációira, főleg, ha még forgatnak is közben azok után, hogy te kikapcsolódásképp sütögetsz előtte a saját kis konyhádban.
Erre nem lehet teljesen felkészülni. Átgondolhatod a folyamatokat, de egy idegen környezetbe kerültem, ahol sütés közben a zsűritagok még oda is jöttek hozzám beszélgetni, kérdezni. Ilyenkor még azt is képes elfelejteni az ember, melyik munkafolyamatnál tartott. De a legnagyobb ellenségem az idő volt. Otthon nem figyelem az órát, plusz a saját eszközeimmel dolgozom. A versenyben sokszor a feladat előtt néhány perccel még azt sem értettem, melyik eszköz mire való pontosan. Így nem volt nehéz hibázni és ha valamit elrontottam, nem volt idő újra kezdeni, ahogyan otthon maximum kidobod a kukába a végeredményt és újat készítesz. Ebből nagyon sokat lehetett tanulni és mindannyiunkon fejlesztett az, hogy nyomás alatt kellett teljesíteni. Volt, hogy olyan sütit készítettem, amiről azelőtt sose gondoltam volna, hogy menne. Megépítettem egy épületet kekszből! Ha nekem valaki ezt mondja egy évvel ezelőtt, biztosan kinevetem.
Előfordult, hogy semmi nem jutott eszedbe és bepánikoltál a feladattól?
A technikai feladatoknál volt olyan, hogy olvastam a receptet, de nem tudtam, mi mit jelent. Megpróbáltam követni lépésről lépésre a megadott receptet, és a legjobbat kihozni belőle. Szerencsére nagyon jó csapat jött össze ebben a versenyben, és ha pánikhangulat kapott volna el, mindig volt valakinek pár biztató szava.
Gondolom malacfejet sem vágtál még fel túl sokat a konyhádban húsos haséhoz…
Ne is mondd! Többek között azért sem főzök valami gyakran, mert nem szeretek hússal dolgozni. A csirkemellel még úgy ahogy elvagyok, de egy malac fejével! Le kellett vágnom az orrát, a fülét, fel kellett használnom a szívét, a máját. Nekem a desszert édességet jelent, nem egy húsos hasét.
Megkóstoltad végül?
Nem. Végig undorodtam, sokáig csak szemeztem vele, nem mertem hozzányúlni. Ez volt a nagy meglepetés a műsorban, amire senki nem számított. Kemény menet volt, de végül itt sem én estem ki.
Hogyan fogadtad a kritikákat?
Az építő jellegű kritikákat mindig szívesen veszem, a műsorban is így volt. Amikor kiestem, pontosan tudtam, hogy sokat hibáztam. Azt is tudtam, ha csak két percre megálltam volna, hogy kitisztuljanak a gondolataim, más döntéseket hoztam volna. A zsűri látta rajtam, hogy legszívesebben lesöpörném, azokat a pohárdesszerteket az asztalról és meg sem mutatnám nekik. Mégsem aláztak meg a kritikáikkal, nem álltak hozzám negatívan, hanem elmondták, hogyan lehetett volna jobban elkészíteni. Ez a forgatás hatalmas motivációt adott a blogomhoz is.
Egy gyönyörű tortát készítettél el nekünk ehhez az interjúhoz, egy teljesen új receptet. Köszönöm, hogy hagytál besegíteni a díszítésbe. Kérdezted még a találkozásunk előtt, hogy milyen ízeket szeretek, amire nagyjából azt válaszoltam, hogy mindent. Ha ilyen történik, hogyan inspirálódsz?
Ha valakinek desszertet készítek, szeretem az illető ízvilágára szabni. Ha azt kapom, hogy mindegy, akkor próbálok olyan süteményt alkotni, ami szerintem illik a hangulathoz. Éppen ezen a héten tavaszodott ki igazán és sok volt a napsütés, ezért egy friss süteményre, egy tortára gondoltam. A málna és a pisztácia jól illenek egymáshoz és ha már tavasz, akkor ne hiányozzanak a színes idény gyümölcsök és ehető virágok sem. Én elég spontán vagyok az ilyesmiben, elgondolom az alapokat, de több minden menet közben alakul ki, például a díszítés. A végén mindig ott lapul a saját ízlésem és stílusom is a süteményben.
Recept Török Orsitól:
Málnás pisztáciatorta
Hozzávalók egy 16-18 cm-es tortaformához
Piskóta alap:
- 95 g átszitált liszt
- 95 g darált pisztácia
- 160 g szobahőmérsékletű vaj
- 170 g porcukor
- 3 tojás
- 6 g (fél zacskó) sütőpor
- csipet só
Málnás krém:
- fél zacskó vaníliás pudingpor
- 1.5 dl tej
- 50 g cukor
- 130 g málna
- 1.5 dl habtejszín
Díszítéshez: pár szem friss málna vagy más bogyós gyümölcs, habcsókok, ehető virágok
Elkészítés:
1) A cukrot habosítsd ki a vajjal egy mixer segítségével
2) Add hozzá egyesével a tojásokat
3) A lisztet, a sütőport, a sót és a pisztáciát keverd el egy külön tálkában, majd add a tojásos masszához
4) Keverd egyneművé a tésztát (ne legyenek benne lisztcsomók), majd öntsd sütőpapírral bélelt aljú tortaformába
5) 175 fokra előmelegített sütőben alul-felül sütés funkción süsd 40-50 percen át. Ellenőrizd tűpróbával, hogy megsült-e a tészta.
6) A krémhez főzz a cukorból, a tejből és a pudingporból krémet, majd még melegen keverd hozzá a málnát egy spatulával. Törd egy kicsit össze a spatula segítségével.
7) Verj kemény habot a tejszínből, majd forgasd hozzá a langyosra hűlt pudingkrémhez.
8) Tedd egy órára hűtőbe a krémet, majd kend meg a félbevágott (és kihűlt) piskóta belsejét, tetejét, kend körbe a krémmel. Ízlés és igény szerint két réteget is kenhetsz rá, majd díszítsd a tortát.
Tippek, trükkök:
– Amíg a tészta sül ne nyisd rá a sütőajtót meglesni hogy alakul, és ne válts légkeveréses funkcióra (különben összeesik a piskóta)
– A krém hűtőbe kerülve dermedni kezd, így ha túl lágynak érzed, tedd egy kid időre hűtött helyre
– A krém savanykás ízét ellensúlyozza a piskóta, de ha Neked így is túl savanyú, nyugodtad tegyél hozzá több cukrot
– Használj hűtőhideg tejszínt, könnyebb dolgod lesz vele
