Innen, az óceán másik partjáról nagyon nehéz különbséget tennünk az egyes országok gasztronómiai sajátosságai között. Valószínűleg kevesen tudnánk egy-egy autentikus perui, chilei vagy kolumbiai fogásnál többet felsorolni. Nem úgy a mexikói konyha kapcsán, ami az elmúlt száz év popkulturális hatásainak köszönhetően világszerte nagy népszerűségre tett szert.
Uncle Sam és a világkonyha
Bizony, az USA-ról van szó, mint mindig általában, amikor tömeggasztronómiáról beszélünk. A kapitalista nyugat megkopott dicsfényű urát lehet szeretni, gyűlölni, de nehéz elmenni amellett, hogy a napjaink étkezési szokásait többnyire úgy, ahogy van, ők vezették be. Mert nem csak a megfizethető tömegcikkgyártás és az elmúlt századok különböző háborúi miatt szükségessé vált, nagy mennyiségben előállítható tartósélelmiszer-készítés úttörőiről van szó. Hasonlóan fontos tényező az ország olvasztótégely-szerűsége: az USA nagyvárosaiban a világ minden kultúrája megtalálható valamilyen koncentrációban.
Az amerikai olasz negyedekben született meg a legáltalánosabb értelemben vett olasz konyha, míg a Chinatown amerikai ízléshez igazodott kifőzdéi megalkották azt, amit az egész nyugati világ kínainak hív.
Hogy ezeknek mennyi közük van (vagy nincs) az anyaországok gasztronómiájához, az már más kérdés, de semmiképp nem szabad lekicsinyelni jelentőségét. Mert nemcsak a bolognai spagettit és a vastag tésztájú pizzát szabadította az USA a világra, hanem az az iránti érdeklődést is, hogy mit rejteget az olasz gasztronómia ezeken túl.
A Tex-Mex képlet
A mexikói konyha amerikai fúziója ehhez képest sokkal organikusabban fejlődött ki, ami a térképre nézve nem is csoda. A két ország határa több mint 3000 kilométert ölel fel Kalifornia, Arizona, Új-Mexikó és Texas mentén, ám utóbbi állam birtokolja a teljes határhossz több mint felét. Ez pedig bőséges táptalaj a fúziós konyha kialakulásához – és ez az, amit ma Tex-Mex-ként ismerünk.
A Tex-Mex konyha kicsit egyszerűsítve képletszerűen is leírható, annyira logikus a felépülése.
- Az első réteget az őshonos mezoamerikai alapanyagok és főzési szokások alkotják: a kukorica széleskörű felhasználása, a babfélék, a különféle chilipaprikák, a burgonya, a paradicsom, az avokádó, a kakaó, stb. termesztése.
- Erre jönnek rá a kolonialista spanyolok hagyományai: a tejtermékek használata, a zsírban sütés, a csirke- és sertéstenyésztés, az araboktól átvett fűszerek, valamint a Távol-Keletről Észak-Afrikán keresztül megismert rizs fogyasztása.
- Végül mikor egy jó évszázaddal később megjelennek az angolszász és francia telepesek, ők is magukkal hozzák a saját szokásaikat, amelyek látványosan befolyásolják egyik-másik déli állam (szia, Louisiana) gasztronómiáját. Texas szempontjából azonban sokkal fontosabb fejlemény, hogy a három birodalom (spanyol, angol, francia) közti háborúskodás miatt a spanyolok rengeteg szarvasmarhát hoznak Európából az egyre növekvő számú hadsereg ellátására.
Idővel aztán Mexikó elszakadt Spanyolországtól, Texas fellázadt és kivált Mexikóból, majd államként az USA-hoz csatlakozott, a spanyol marhák ük-ük-ükunokái azonban ma is csordaszám legelnek a Rio Grandén innen és túl.
A marhatenyésztést ugyanis Mexikó északi része is átvisszavette Texastól, míg eközben az amerikai államban egyre nagyobb népszerűségre tettek szert a mexikói alapanyagok, nem utolsósorban a két ország közt megépült vasútnak köszönhetően.
Így találkozott Tex Mexszel.
De most akkor mit eszek?
A két ország kultúrája és gasztronómiája a mai napig folyamatos kölcsönhatásban áll egymással a határ mentén, mégis vannak bizonyos jelek, amikből pontosan sejthetjük, hogy mexikói vagy Tex-Mex ételt eszünk-e. Ezzel sokáig egyébként az amerikaiak sem voltak tisztában, mert bár maga a kifejezés már a 20. század első felében megjelent, a nagy rádöbbenést Diana Kennedy 1972-es, mexikói konyháról szóló könyve jelentette, melyben attól különálló gasztronómiai ágként kezelte a Tex-Mex konyhát.
Az itt felsorolt alapanyagok a mexikói konyhában is elő-előfordulnak, azonban ahogy a mondás tartja, ha kettő vagy több egyszerre figyel a tányérodban, akkor bizony Tex-Mex az, amit eszel.
Marhahús: főleg, ha darálva van, akkor gyaníthatjuk, hogy gringo keze van a dologban. Mexikóban darált marhahúst általában csak chilipaprikába töltve látni (apropó, a chilit chile-nek hívják).
Búzatortilla: a határtól északra kis túlzással minden búzából készül, így nem meglepő, hogy a déli szomszédoktól átvett tortillát is többnyire ebből készítik kukorica helyett.
Sárga sajtok: a Mexikóban használatos sajtok mind átlagos fehérek, szóval ha valamilyen élénk (általában világos vagy sötétebb narancssárga) színben pompázó sajtcsoda van a tányérunkon, akkor sejthetjük, hogy Tex-Mex specialitáshoz van szerencsénk.
Római kömény: noha már a spanyolok behozták a kontinensre, a szintén bevándorló korianderrel szemben neki kevésbé sikerült beilleszkedni a mexikói konyhába. Az amcsik viszont annál inkább szeretik, így nincs is chilis bab római kömény nélkül.
Tejszín vagy sour cream (kb. a mi tejfölünk): a helyzet itt is az, mint fentebbi alapanyagoknál, vagyis használják bizonyos mexikói fogásokhoz, de kevéssé jellemző a konyhára. Ezzel szemben a Tex-Mex ételekbe előszeretettel kevernek valamilyen dúsabb tejterméket, ami az étel krémesítése mellett a csípősség enyhítésére is praktikus megoldás.
Kemény taco tortilla: Mexikóban a tacóhoz használt tortilla is csak puha lehet, és sokan nem is értik a kemény, ropogós taco lényegét, hiszen egyáltalán nem praktikus fogyasztás szempontjából – sokszor már a boltban is törött, ha megfigyelitek.
Konzerves paradicsom és bab: Mexikóban könnyen hozzáférhető alapanyagnak számítanak, így szinte sose fogyasztják tartósított formában. A konzerves zöldségeknek mindig más ízük van, mint a frisseknek, ez persze nem azt jelenti, hogy minden alkalommal megérné babfőzéssel pepecselnünk, amikor karnyújtásnyira van egy konzerv majdnem annyira finom konyhakész hüvelyes.
Kedvenc Tex-Mex kajáink
Természetesen az, hogy a mexikói konyhától könnyen megkülönböztethetjük őket, nem jelenti azt, hogy bármivel is rosszabb lenne a Tex-Mex. Nem is mehetünk el szó nélkül a legkedvesebb fogásaink mellett.
Chilis bab:
Mindannyiunk kedvence, a nagybetűs TEX-MEX kaja. Chilipaprikával készült ragut már az aztékok is fogyasztottak, a hús azonban csak a Mexikói-Amerikai háborúban került a fazékba – azóta is tart az örök vita, hogy minek szabad belekerülnie. Texasi testvérét bab nélkül fogyasztják, míg Mexikóban marha nélkül készül a legtöbb babos ragu. Az Új-Mexikóban népszerű chili verde pedig jól érzékelteti, hogy a mexikói konyha a többi déli amerikai államot is megihlette.
Nachos:
A mindenféle földi jóval rétegezett tortillachipses egytálételről (mert ki mondta, hogy ebédre nem tökéletes választás?!) pontosan tudni, hogy 1943-ban alkotta meg Ignacio Anaya – becenevén „El Nacho” – pár megéhezett amerikai katonafeleség kedvéért. A zárás utáni maradékokból összedobott snackre Nacho’s especiales-ként, vagyis Nacho különlegességeként hivatkozott. A specialitás híre hamar átjutott a határon és nachosra rövidülve a mai napig az egyik legnépszerűbb Tex-Mex fogás – darált marharaguval és jó sok cheddarral természetesen.
Burrito:
Mexikói alapanyagok, amerikai búzatortillába bújtatva, dürümszerűen feltekerve. Maga a töltött-tekert tortilla egyébként létezik egyes mexikói államokban is (például a drogkartelljéről hírhedt Sinaolában), de többnyire csak tetemes adag hússal van töltve, zöldség nélkül. Az amerikai stílusú burrito csak Mexikó határmenti régióiban népszerű, eredetéről pedig többféle elmélet is létezik. Az egyik szerint az észak-mexikói cowboyoktól származik, míg egy másik monda szerint a Mexikói forradalom során egy szamáron közlekedő juarezi tacoárus férfi kezdte el így feltekerve értékesíteni tacóit – a burrito ugyanis kis szamarat jelent szó szerint.
Jalapeño popper:
Vagyis töltött jalapeño paprika, a legtökéletesebb tapas, amit csak el lehet képzelni. Rántva, baconbe tekerve, vagy csak simán sütve, sajttal vagy darált hússal töltve – akárhogy jöhet! Mexikói eredetije a chile relleno, a kockázott sertéshússal, mazsolával és magvakkal töltött, egyszerű tojásfehérjés tésztabundába bujtatott poblano paprika.
Kukoricakrémleves:
Noha állítólag már az észak-amerikai őslakosok is készítettek levest a kukoricából, ma a legelterjedtebb a mexikói ízvilágú krémleves. Többnyire jalapeñoval, némi vörös cheddarral és tejszínnel dúsítva, csak hogy helyre billenjen a Tex-Mex világrend.
A receptekért kattints a Nosalty oldalára!
