Új halászléreceptet keresel? Próbáld ki a finn változatot!

2021. december 18. |

Északon az egyik legnépszerűbb halleves lazaccal készül, istenien krémes és persze finom is. Hering András, a Nosalty főszerkesztője hozta el neked a receptet.

Lazac és kapor – e két hozzávaló rengeteg skandináv receptben szerepel alapanyagként, hiszen remekül kiegészítik egymást. Bár mi itthon inkább tökfőzelékbe és tejszínes ételekbe rakjuk a friss zöldet, aki már próbálta, tudja, hogy mennyire finom például a kapros lazac. Néhány egyszerű további zöldséggel, például krumplival és répával pedig elképesztően finom lohikeittót, vagyis lazaclevest készíthetünk, amely méltó módon válthatja fel akár a karácsonyi halászlevet is, ha már valami újdonságra vágyunk.

Mert ugyan mi az, ami bőségesen megtalálható a finneknél?

Tavak, lazac és krumpli. Utóbbi kettőből készíthető el ez a könnyed leves, melynek receptje bár egyszerű instrukciókon alapul, nagyon oda kell figyelni arra, hogyan készítjük: ha túl hamar öntjük fel habtejszínnel, a tejtermék kicsapódik (érdekes például, hogy sokan sima tejet öntenek a vízbe tejszín helyett), ha pedig sokáig főzzük a levest, a hal könnyen széteshet. Az eredeti receptek szerint a finnek előszeretettel főzik a levest egész lazacból vagy lazacdarabokból, sokan pedig a bőrét is megfőzik az állatnak. Ha nem szereted a nagyon intenzív halas ízt, azt ajánljuk, inkább maradj a bőr nélküli lazacfilénél.

Elkészítés

Lazacból mindenképpen bőr nélküli filét válasszunk, és vágjuk falatnyi darabokra. A póréhagymának ezúttal csak a világos részét használjuk fel, karikákra vágva.

Olvasszunk fel fél evőkanál vajat egy közepes lábosban. Adjuk hozzá a karikára vágott póréhagymát, és időnként megkeverve addig főzzük, amíg a póréhagyma karamellizálódni kezd, körülbelül 2 percig.

Adjuk hozzá a hámozott, karikára vágott sárgarépát és a kisebb kockákra vágott burgonyát, és időnként megkeverve főzzük, amíg a zöldségek el nem kezdenek puhulni, ez körülbelül 4 perc.
Ha sűrűbb állagot szeretnénk a levesnek, akkor ezen a ponton szórjuk rá a lisztet a zöldségekre (31 gramm), és addig keverjük, amíg a zöldségeket egyenletesen bevonja a liszt. Ez opcionális, én ki is hagytam.

Adjuk hozzá a zöldségalaplevet (helyettesíthető hideg, szűrt vízzel is), a szegfűborsot, a szemes fekete borsot és a babérlevelet. Ízlés szerint sóval ízesítsük.
Közepes lángon felforraljuk. Ezt követően vegyük vissza a hőt, és lassan forralva, lefedve, de időnként megkeverve nagyjából 20 percig főzzük, amíg a burgonya megpuhul.

Adjuk hozzá a lazacdarabokat, és óvatosan keverjük össze, hogy egyenletesen elosztódjanak az edényben. Fedjük le az edényt, és pároljuk, amíg a hal megpuhul, körülbelül 2-3 percig.
Hozzákeverjük a tejszínt, majd ízesítjük, ha még szükséges.

Friss kaporral és citromkarikákkal tálaljuk. A citromot tálalás után nyugodtan csurgassuk bele a levesbe, hogy kellően finom és savanykás lét kapjunk.

Rendkívül egyszerű recept, mégis elképesztően finom, krémes és laktató lesz a végeredmény. Ha karácsonykor kihagynád a klasszikus halászlevet, mert valami újra vágysz, vagy csak szimplán kipróbálnál egy új receptet a hidegebb estéken, mindenképpen ajánljuk ezt a finom lohikeitto levest.

Recept és fotók: Hering András

A pontos hozzávalókért kattints a Nosalty oldalára!

nosalty-uj-logo

Ezt is készítsd el!

3 szuper halból készült karácsonyi főétel

3 szuper halból készült karácsonyi főétel

Hosszú évek óta igaz ránk, magyarokra, hogy méltatlanul kevés halat fogyasztunk, pedig amellett, hogy egészséges, igazán sokféleképp készíthető. Bevált receptjeinkkel arra biztatunk, hogy ha máskor nem, legalább karácsonykor tegyél halételt az asztalra!

Szólj hozzá te is!

Még több Gasztró

A legfinomabb tavaszi spárgasaláta fürjtojás

A legfinomabb tavaszi spárgasaláta